A fotózás témaköre mostanában kicsit többet foglalkoztat, mint korábban. Megosztom veletek is a gondolataimat, hátha nem vagyok velük egyedül. A fotózás elengedhetetlen része az utazásnak. Ki intenzívebben, ki kevésbé aktívan közelíti meg ezt a témát. Az alábbi kérdések merülnek fel bennem nap mint nap:
1. ÉN IS!
Ha valaki előveszi a fényképezőgépét, én is ezt teszem. De miért? Félek, hogy lemaradok valamiről? Félek, hogy elmulasztok valamit? Azt hiszem, attól tartok, hogy lemaradok valamiről. Ezek a képeim általában nem is olyan jók, mint a spontánabbak, vagy kevésbe erőltetettek, vagy amikor én látok meg egy fotótémát, magamtól.
2. SZELFIBOT
Vettem egyet. Megint csak nem akartam lemaradni valamiről. Érdekes viszont az a tény, hogy szinte fotózáshoz nem is használom. Sokkal inkább védekezési szerepet tölt be az életemben, például majmok ellen, vagy a dzsungelben támadástól félve. Mégis csinálok szelfiket, pedig nem is olyan hosszú a karom. Ha régebben meghallottam hogy szelfi, elítélően biggyesztettem egy flegma “nemár”-t. Most már azt gondolom hogy inkább vicces, főleg amikor sokad magammal, esetenként nagyon fontos személyekkel van lehetőségem ilyenfajta képeket csinálni, vagy ha hetekig nincs lehetőségem tükörbe nézni és jó lenne már látni magam, akkor is csinálok egyet. A szelfizés számomra teljesen új formája a lábszelfi. De vajon miért jó ez? Jóég tudja. Talán, ha ránézek, arra gondolok, “ejj milyen is jó néha lábat lógatni”. Valamiért pozitív érzéseket kelt bennem, ha szelfiztetem a lábam, nem is tudom miért nem csinálom gyakrabban. Talán jobb, mintha a fejem lenne a képen.
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
3. IDEGENEK
Vajon mennyi idegen ember fotóin szerepelek? És mennyi idegen ember szerepel vajon az én fotóimon? Sokszor el vagyok foglalva azzal, hogy én legyek rajta a képeimen, pedig a táj a lényeg. Úgy találom, visszanézve szórakoztatóbb feladat másokat fotózni, ahogy épp legszebb mosolyukat örökítik meg. Az új próbálgatásom viszont mások fotózása szelfizés közben. Ezzel kombinálhatom a 2-3. pontot.
4. MILLIÓNYI FOTÓ
A digitális fényképezőgépek korában eleve hajlamos vagyok arra, hogy egy témáról, tárgyról, személyről legalább ötven fotót készítsek egyszerre a “majd lesz miből válogatni”-gondolat mentén. Tudom, hogy más is csinálja ezt, mert mindig hallom hogy az emberek mondják, hogy “még egyet!”. De vajon tényleg fogok-e valaha időt szánni arra, hogy leüljek és kiválogassam, melyiket tartom meg? Vagy ha valaha leülök és időt szánok rá, valóban ki merem-e törölni azt, ami nem kell? Ki akarom-e őket törölni? Vagy hagyom, hogy ezek a fotók, memóriahalmokat emésztve kiszorítsanak a saját tárhelyeimből? Ezen még el kell töprengenem, főleg, ha arra gondolok, hogy kilenc hónap alatt közel tizenkétezer fényképet készítettem…
5. RAJTA SZERETNÉK LENNI A KÉPEIMEN!
Mindegyiken! De miért? Miért van az, hogy ha valaki megkér arra, hogy csináljak róla egy fényképet, én is rögtön szeretnék egy ugyanolyat? A Mona Lisa jut eszembe, amikor turisták ezrei álltak sorba, hogy a festmény társaságában szerepelhessenek egy közös képen, én pedig görcsbe rándult lábakkal fogtam vissza magam, hogy ne tegyem ugyanezt. Vagy miért szeretnék minden egyes épülettel a hátam mögött pózolni? Ha nem írom fel magamnak hogy mi a neve annak a templomnak vagy építménynek, emlékezni fogok rá tíz év múlva? Valóban fontos ez? Személyiség kérdése az egész, vágom én. Mégis próbálom magam egyre jobban áthangolni arra a tényre, hogy teljesen rendben van az, ha másról készítek egy szép képet, amiről tudom, hogy én készítettem. Ennek ellenére mégis többször előfordul, hogy szeretném megörökíteni magam egyes helyzetekben, amikor nincs körülöttem senki. Ilyenkor képes vagyok arra, hogy a kamerám időzítőjével elkészítsem a kívánt képet, úgy, hogy senki ne vegye észre hogy az automatával készült. Néha azonban történik egy-két baki, például az alábbi képbe belóg a fényképezőm zsinórja. :)
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
6. HA MÁSOK FOTÓZNAK
Történt már veled olyan (én főleg Ázsiában tapasztaltam ilyet), hogy amikor megkérsz valakit, hogy csináljon rólad egy képet egy bizonyos környezetben (a háttér a lényeg, de azért szeretnék én is rajta lenni persze) és a végeredményen minden látszik csak maga a helyszín nem? Vagy le van vágva az épület teteje, vagy a tested egy része. Esetleg mindkettő.
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
7. “HELLO MISS, PHOTO, PHOTO!”
Hangzik el milliónyi gyerek szájából. “Persze!” - válaszolom. Egy ilyen helyzetnek több végkimenetele is lehet:
- Ha elkészült a kép, köréd gyűlnek, és jókat nevetnek rajta, holott sosem fogják birtokolni magát a fotót, de örülnek az interakciónak.
- Ritkábban, de előfordul olyan is, hogy a fotóalany azért kéri a fényképet, mert szeretné, ha elküldeném neki postán, kinyomtatva. Például a Sri Lanka-i idős házaspár nem tudom, hogy valaha megkapta-e a borítékot, amiben elküldtem nekik a képet.
- Amint teljesítem a fotóalany kívánságát, benyújtja a számlát, azaz pénzt kér. Vietnámi Mama önként jelentkezett modellnek, viszont találkozásunk gyümölcsvásárlással zárult. Nem tudtam neki ellenállni.
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
8. AMIKOR TE VAGY A SZTÁR!
Főleg Kínában és Burmában fordult elő az, hogy a külföldiekkel mindenki fotózkodni akart. Jobb esetben ez a résztvevők közös döntése volt, de előfordulhat az is, hogy valakit akarata ellenére szeretne közeli hozzátartozója a külföldi társaságában megörökíteni.
9. NAPLEMENTE, NAPFELKELTE, FELHŐPORNÓ
Nyilván mindenkinek van kedvenc témája, de óvatosan merészelem azt állítani, hogy a fenti három téma örökzöld. Naplementéknél rengeteg kameráját szorongató embert látok magam körül, viszont többször észrevettem már, hogy elmulasztom élvezni magát az eseményt, ha folyton a fotózásra koncentrálok... Áttértem hát a felhőkre. Az valahogy kevésbé szertartásos esemény és van olyan szép, mint a Nap. Azonban, ha az időjárás a naplementét felhőpornó kíséretében nyújtja tálcán, annak nem lehet ellenállni.
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
10. FOTÓK A HÁTAMRÓL, SZÉP HÁTTÉRREL
Azon is gondolkoztam már, hogy miért jó nekem, ha a hátamat mutogatom egyes képeken, holott nem szeretnék senkinek hátat fordítani. Mi a célja, üzenete ennek? Arra a következtetésre jutottam, hogy olyan helyzetekben, amikor nem szeretném, hogy az éppen rajtam himbálózó pattanásom vagy egyéb nekem nem tetsző hibák az arcomon látszódjanak, akkor előszeretettel alkalmazom ezt a beállítást. Viszont itt mindig kérdezgetni kell a fotó készítőjét, hogy végzett-e már, mert nem látom, ha éppen lenyomja a gombot.
(Fotó: Harmincz Rita)
11. ESTI FOTÓK
Ezzel szöszmötölök a legtöbbet. Mindig az a problémám, hogy nem élesek a képek. Próbáltam már stabil helyre (mondjuk betonra) tenni a gépemet, de egy jobbfajta fényképezőgép hiányában nem tudok jó esti fotót készíteni. Ez a mai napig elég komoly szívfájdalmam, de nem adtam még fel.
(Fotó: Harmincz Rita)
12. UGRÁLÓS KÉPEK
Észrevettem, hogy mások nehezen tudják elkapni magát a cselekményt, vagyis azt a pillanatot, amikor épp a levegőben vagyok, a tőlem telhető legmagasabb ponton. Ha nem tudok ugrani - mondhatni, inkább csak szökellni vagyok képes -, a fotósnak még nehezebb dolga van, ami az én esetemben (158 cm) azért jócskán esélyes. Ráadásul nem mindegy, hogy fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal készül a kép. Előfordulhat az is, hogy részemről komolyabb fizikai megerőltetés lesz a vége egy ilyen jól sikerült képnek. Megoldás: valahogy meg kell tanulnom jó magasra ugrani és a levegőben maradni minél tovább, mint a prérifarkasnak a rajzfilmben, mielőtt a szakadékba zuhan..
(Fotó: Harmincz Rita)
13. VESZÉLYES HELYZETEK ÉS VÁRAKOZÁS
Ez a kettő a legneccesebb. A veszélyes helyzet azért, mert hajlamos vagyok arra, hogy egy jó fotó kedvéért közel menjek mások által veszélyesnek mondott fenevadakhoz, vagy tudtom ellenére olyan helyen ússzak, ahol gyönyörű a vízalatti élővilág, de rengeteg a krokodil (megtörtént, hamarosan erről is olvashattok egy cikket), vagy felmásszak egy olyan kilátóra, ahova ki van írva, hogy tilos. A várakozás pedig azért zűrös, mert ha nem vagyok egyedül, ritka az, aki hosszú órákat is képes várni azért, hogy tökéletes legyen a fény, vagy éppen felém forduljon az a személy, akit kinéztem magamnak a fénykép kedvéért. Rájöttem tehát arra, hogy a fotózás olykor nagyon veszélyes is lehet és akár még konfliktushelyzeteket is teremthet.
(Fotó: Harmincz Rita)
(Fotó: Harmincz Rita)
Várom a hozzászólásaitokat és gondolataitokat fotózás témában. Érdekelne, hogy ti miken szoktatok töprengeni fényképezés közben, de addig is megyek, szöszmötölök még egy kicsit a beállításokkal. :)
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: Felhőpornó, szelfi és a többiek - A fotózás pszichológiája (szerintem)
