Üzenet a palackban

2015. június 17. 16:32 - Hello Magyarok!

Légy szíves és néha kérdezd meg tőlem, hogy érzem magam. Különben...

1175522045e988035b5fo.jpg

Messziről Jött Ember

A külföld életet tekintve mindig mindenki csak arról ír, hogy nincs kolbászból a kerítés, mindenért kőkeményen meg kell dolgozni, harcolni, küzdeni kell, de valamiért a lelki nehézségekről, a hirtelen és semmiből jött depresszió kérdésébe soha senki nem akar mélyen belefolyni. Nos, én megteszem.

Amikor az ember lakóhelyet, országot, esetleg kontinenst vált, bizony komoly lelki terhet vesz a nyakába. Mert nem úgy működik ez ám, hogy fogom magam és csak "kiköltözöm", aztán majd lesz valami, majd belejövök, majd megszokom, majd beilleszkedem.

A nagy büdös francokat!

Amióta külföldön élek, még egy olyan magyarral (de itt nyugodtan eshet szó bármilyen nemzetiségű emberről) sem találkoztam, akinek ne lennének lelki problémái. Csak az ember úgy van vele, hogy nem beszél róla. Minden reggel, belenéz a tükörbe, majd pókerarccal elindul a napi rutint intézni, legyen az munka, iskola vagy háztartás. 

alonekad_1.png

Nagyon sokszor a párok, akik együtt indulnak el, csak a szükség miatt maradnak együtt, mert tudják jól, hogy egymásra vannak utalva. Pedig már a hátuk közepére sem kívánják a párjukat. A másik véglet, hogy amikor már egy ideje kint élnek, és megismerték az adott környezetet, nem sokkal később bizony szétmennek, és nem szólnak többet egymáshoz. Piszkosul kevés olyan esettel találkoztam, amikor egy párt nem a kényszer tartott már csak össze, hanem még mindig valóban ott volt az a bizonyos valami kettejük között.

alonemoney_1.jpg

Amikor az ember egyedül indul el, egyedül csinál végig mindent, egyedül éli a mindennapjait, annál nehezebb szerintem talán nem is létezik. Mert nincs senki, aki várja, amikor hazaér, és akinek elpanaszolhatja a búját-baját, kizsörtölődje magát, dúljon-fúljon egy kicsit, majd a másik megfogja a kezét és megnyugtassa. Nem, nem bizony.

Az ember arra  a helyre megy, ahol éppen lakik.

Ugyanis nem haza megy. Itt nem vagy otthon, és ezt te is nagyon jól tudod. Keresed a helyed, azt a környezetet, ahol végre otthon érzed magadat és azt mondod este, hogy"hazajöttem". 

Hetekig, sőt hónapokig csak nyelsz, tűrsz, felveszed a pléhpofát, és csak gyűlik benned a sok szar, gyűlik és gyűlik, de te csak fojtod magadba, mutatod kifelé, hogy mennyire erős vagy lelkileg, pedig nem.

Háromféle típussal találkoztam eddig mióta külföldön élek. Az első, aki az alkoholba menekül. A második, aki a kábítószerekben próbálja megtalálni a megoldást. A harmadikba tartozom én, aki csak fojtja, nyeli, eljár dolgozni, majd a lakóhelyére, este berak egy filmet, amire bealszik, de belül érzi, hogy ez már nagyon, de nagyon jön és jön, és már sok, és már ordít mert fáj, de senki nem hallja meg a vészkiáltásokat.

Mert külföldön nem fog feléd nézni senki.

Teljesen magadra vagy utalva. Itt úgy fogod érezni magadat, mintha te magad egy repülőtéri tranzit lennél. Az emberek majd jönnek-mennek az életedben, de sose lesz egy állandó stabil, akire azt mondhatod, hogy barát. Ezek a vészkiáltások, felgyülemlett lelki terhek ilyenkor odáig fajulnak, hogy bizony már annyira ki vagyunk borulva, hogy szó szerint mint olaj a tűzre, elég egy apró momentum, egy rosszkor időzített szó, mondat, kép vagy bármi az irányunkba, és azonnal, mint a vulkán felrobbanunk, és olyasvalakin csattan mindez, aki aztán az égvilágon semmit nem ártott nekünk.  

sik_1.jpg

Ilyenkor jön az, hogy már nem tudjuk, mit tegyünk, mit mondjunk ezek után a másiknak, mert ha darabokra törünk valamit, hiába ragasztjuk össze, az már soha nem lesz az igazi. Ezek a dolgok sajnos akarva-akaratlanul jönnek ki belőlünk és mindig a legrosszabb pillanatban, hiszen senki nem tudja mi is zajlik le ott bent, legbelül, mert ezekről a dolgokról az ember nem beszél, mert fél, hogy majd a többiek esetleg gyengének tartják és támadható lesz.

Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy legalább havi egyszer tudassuk a külföldön élő ismerősünkkel, barátunkkal, családtagunkkal, hogy bizony gondolunk rá, szeretnénk tudni hogyan is van, mindannak ellenére, hogy már két teljesen különböző életet élünk. Sokszor ezek a kedveskedések nagyon sokat jelentenek lelki szempontból nekünk, külhonban élőknek, mert ezektől úgy érezzük, hogy mégsem lettünk teljesen elfelejtve. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: Üzenet a palackban

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr947551888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.