7 pont az amerikai oktatás védelméban

2015. november 11. 08:05 - Hello Magyarok!

possible3792151920.jpg

Gál Kati

Az 5 éves osztálytalálkozónkon egyik osztálytársam megkérdezte: "És az amerikaiak mind olyan buták?",  nem igazán tudtam mit felelni. Van, aki az, van, aki nem, de hát ez mindenhol így van... Arról meg ne is beszéljünk, hogy azóta a kedves osztálytárs egy kaliforniai egyetemen dolgozik. Nem tudom ez mit mond az ő okosságáról?

Sokáig sok vád ért, hogy az ország, ahol én fejeztem be a gimit és szereztem meg az alapfokú diplomámat, csupa butából áll, ott nem tanul az ember semmit, az oktatásügy satnya és bezzeg Magyarországon aztán minden jobb. Volt, hogy nyeltem, volt, hogy visszavágtam, volt, hogy tudomást sem vettem a véleményekről. Egyet viszont nem értettem.

Ha annyira nem tanultam semmit és a hülyéből még hülyébbet neveltek belőlem, akkor hogyan jutottam be a világ rangos (európai) egyetemeinek egyikére? Ha minden amerikai suli béna, akkor a Harvardról és a Yale-ről mi a véleményed? És honnan kerülnek be oda az (amerikai) diákok? Ha minden amerikai buta, akkor Steve Jobs milyen nemzetiségű? Persze a kivétel erősíti a szabályt, mondhatod te.

Csak a tapasztalataimra tudok hagyatkozni. Egy átlagos általános iskolába jártam Zuglóban, ahol kitűnő tanuló lehettem volna, ha a tesi és az ének óra jobban megy. Ezt egy hatosztályos követte a top 3 (top 5? valami olyasmi...) gimnáziumok egyikében.

Nem volt életem legnagyobb húzása az biztos. Minden nap a lelkem egy újabb darabkája halt meg ott. Nem volt ott se nevelés, se törődés, se tanítás, inkább katonai kiképzőtábor volt az, ami matek versenyekre készített fel és arra, hogy ’Balassi, első tétel, nagyon fontos, Zrínyi, második’ (erre mindig emlékezni fogok, arra, hogy ki is az a Zrínyi és mit írt, már kevésbé).

Első nap megmondták, hogy semmire se fogom vinni és ennek minden nap megpróbáltam megfelelni 4 éven át, amikor végül iskolát váltottam. Egy kevésbé neves, egész pici gimnáziumba vettem az irányt, ahol a szuper tanáraim, a pozitív és liberális légkör felkeltette az érdeklődésemet a suli iránt, elkezdtem tanulni és jó jegyeket szerezni. 

child8309881920.jpg

 (Fotó: pixabay.com)

Tizenkettedik közepén költöztem ki az USA-ba. Bár egy hónap alatt levizsgáztam az egész tizenkettedikes évből, érettségim nem volt, így az amerikai sulim értelmében ott 11. osztályos lettem. Mivel bemutatkozni sem tudtam angolul, ez nem volt rossz ötlet. Másfél évet jártam kint gimibe egy egész jó állami intézménybe, ami a kerületünkhöz tartozott. Majd BA Amerikában, mesterképzés Hollandiában, amit sok tanfolyam, oklevél és miegymás követett.

Szidhatnám az amerikai oktatási rendszert, rengeteg hibája van (az egyetemek méregdrága ára különösen felháborít), de inkább a pozitívakról mesélek. Nekem ugyanis személy szerint nagyon sokat adott az amerikai suli, a gimnázium megváltoztatta az életem és rengeteg előnyét látom az amerikai rendszernek.

Itt az amerikai iskolarendszert 7 pozitívumát szedtem pontokba saját tapasztalataim alapján és saját tapasztalataimmal fűszerezve.

1. A gyerekek támogatása

Igen, Amerika egy picit tényleg túlzásba viszi a "mi vagyunk a legjobbak" mentalitást, mégis pozitívnak tartom a diákok támogatását. Azért mert elfelejtetted a leckét, nem vagy automatikusan hülye és lusta. Van esélyed a változásra. Az iskola támogatja a gyerekek céljait, segíti érdeklődési körét bejárni és álmait megvalósítani. A magyar tapasztalatom az, hogy "miért nem fog sikerülni", az amerikai pedig az, hogy "miért ne sikerülne?".

Önbizalom és angol tudás nélkül érkeztem az USA-ba. Ha a tanárok és a társaim nem támogatnak, most se tudnék angolul és sose fejeztem volna be a gimnáziumot. Az amerikai mentalitás segített abban, hogy pillanatok alatt lettek barátaim és gyorsan megtanultam folyékonyan beszélni. A támogatásuk önbizalmat adott.

2. A tantárgyak választéka

Magyarországon vannak az alaptárgyak, matek, biosz, kémia, irodalom, nyelvtan, töri és ilyesmik. Ha tagozatos vagy, akkor bizonyos tárgyakból többet veszel fel és esetleg fakton lehet szerencséd valami érdekességhez, de leginkább érettségire fogsz ott készülni. Az amerikai gimnáziumban is vannak kötelező alaptárgyak persze, de ezeken kívül sokkal több dolog van. Mindent ki lehet próbálni művészettől az írásig, könyveléstől az üzletvezetésig, gazdaságtól az egészségügyig. Ha valami igazán érdekel, akkor elmélyedhetsz benne, akár olyan szinten, ami Magyarországon csakis egyetemen vagy drága tanfolyamokon lehetséges. Ha nem tudod, mi érdekel, keresed az utad, válogathatsz és kipróbálhatsz mindent. Én például felvettem asztronómiát, kerámiát és szobrászatot, ékszerkészítést, fényképezést, médiát, kreatív írást és rajzot. Mivel nem törekszem művészi pályára (és csillagásznak sem), ezek az órák főleg azért voltak jók, mert kipróbálhattam magam olyan területeken is, amikre addig nem volt lehetőségem. A kivétel erre az írás és a fotózás: az írás 6 éves korom óta életem része és a fotózás tudom, hogy az lesz egyszer, ha végre lesz hozzá gépem. Ezeket egyetemen is folytattam, hiszen az amerikai egyetemek támogatják a szakodon kívüli órák felvételét. Szakot váltani sem nehéz, akkor sem, ha teljesen más a kettő (mondjuk matekról rajzra váltasz), ha megváltozott az érdeklődésed.

3. A tehetségek kibontakoztatása

Ez kapcsolódik az első két ponthoz. A tantárgyak választéka nagyban segít abban, hogy a diák rájöjjön, mi érdekli és mihez van tehetsége. Nemcsak általános tehetségről van szó, hogy például, ha szeret rajzolni, akkor van rajzóra, ahol két hétig kockát rajzolunk, utána két hétig festünk valamit, majd a csendéletes két hét következik, hanem igenis van lehetőség a művészet rengeteg ágában kipróbálnia magát a kerámiától a számítógépes grafikáig. Ugyanez igaz a többi tárgyra is. Le lehet ugyan érettségizni anélkül, hogy ránéznénk egy logaritmusos függvényre is, de el lehet a matekban jobban mélyülni, mint egy magyar matek tagozaton. A diákokat nemcsak tantárgyakkal, szakkörök és klubbok sorozatával, felszerelésekkel és könyvekkel, hanem lelkileg is támogatják abban, hogy minden sikerüljön. Miért ne sikerülne? Így a tehetség nem veszik el. Például én 19 évesen kezdtem el futni egyetemen, egyetemi szinten. Ehhez tudni kell, hogy amikor 4 évesen kitettek tornáról, hogy "ilyen kis vékony kislány létére milyen ügyetlen", rányomta a bélyegét az életemre. Ez a mondat az egész gyerekkoromat végigkísérte, bár sose fogom tudni, hogy a "vékony kislány"-ságnak mi köze az ügyességhez, hajlékonysághoz, koordinációhoz és ritmusérzékhez. Oviban kitettek a körjátékból, mert ügyetlenül pörgök, általános alatt végig szívattak, hogy nem tudom elkapni a labdát, ötödikben félévkor nagyjából buktam tesiből, mert az iskola köröket lesétáltam, de még a Coopert is, és sorolhatnám. 19 évesen megjelentem az első edzésen, magam se tudom hogyan lihegtem végig az aznapi "könnyű 10 kilométert". Megkérdezték, mennyit és milyen gyorsan szoktam futni. Én meg röhögtem, hogy"futni? Ja, azt nem."

Magyarországon itt állt volna meg a futó karrierem, Amerikában viszont nemcsak, hogy megadta a bizalmat az edzőm, de szívből támogatott. Gyorsan fejlődtem és kiderült, hogy tudok futni. Szerintem már általánosban is ment volna...

119957096537733023081124172731n.jpg

(Fotó: Gál Kati)

4. A felelések helyett előadások vannak

A feleltetés személyes rémálmom volt. Annyira féltem a szerepléstől és az egész akkora stresszt okozott, hogy bármit is tudtam, mégis annyira leblokkoltam, hogy vagy elfelejtettem vagy nem jött ki a számon. "Szerencsére" a tanáraim gyorsan észrevették, hogy a Katinak nem megy a felelés és így egyre többet és többet hívtak ki. Én meg egyre többet és többet hallgattam. Álltam szótlanul 45 percen át az osztály előtt leizzadva és megalázva. Egy idő után azt hazudtam: nem tanultam. Aztán hamarosan nem is tanultam. Persze nem mindenkinek vannak ilyen rossz élményei. Van, akinek egyenesen erőssége a felelés. De a felelés mégse készít fel a való életre, egyetemi kis- és nagy előadásokra, munkahelyen és konferenciákon történő előadásokra és különböző beszédekre. Az amerikai gimiben kötelező volt felvennem egy ’Speech’ nevű órát, ami beszédek tartására készített fel  minket. Az első beszéd egy öt perces volt, a félév végén viszont már egy órás előadást kellett produkálnunk mindenki előtt. Természetesen biztos voltam a bukásban és hogy majd még 80 évesen is ezt a tárgyat fogom ismételni, de nem így történt. Megtanultam felépíteni egy beszédet és mások előtt félelem nélkül beszélni. Bár ehhez még kellett pár év és sok kis előadás (azaz 30 - 90 perces előadás), de egy grammnyi izgalom sincs bennem, ha emberek előtt kell beszélnem. Erre a  feleltetés és az az azzal járó megszégyenítés nem készített volna fel sose.

5. A projektek és csapatmunka

Az amerikai oktatás nagyon is projektekre, valamint a csapatmunkára épül. Igen, van írásbeli házi, dolgozat és vizsga. Sok az egyéni munka is, de a csapatmunka nagyon fontos. Kisebb és nagyobb csoportokban készült projektek kitalálása, kikutatása, elkészítése és bemutatása a ’való világra’ készít fel. Teljesen mindegy, hogy egy multinál, nem-profit szervezetnél vagy bárhol máshol dolgozunk, ha egyfős magánvállalkozással indulunk neki, ha önkénteskedünk, vagy nem is dolgozunk egyáltalán, igencsak nagy esély van arra, hogy együtt kell működnünk másokkal. Nem tudhatunk mindent, nem lehet mindent egyedül és sok minden jobban megy együtt. Ezt már az iskola során is meg lehet tapasztalni Amerikában. A projektek elkészítése szintén sokkal valóságosabb, sokszor több gondolkodást, kreativitást és munkát igényel, mint 20 feladat megoldása és egy tankönyv bemagolása. A könyvtudásnak van haszna és sok előnye persze, de nem elég, nem minden, és a google világában van, hogy szinte semmi.  Projektek alatt tanulsz, amíg csinálod, hosszú távon hasznosabb, és sokkal inkább izgalmasabb.

6. A sulin kívüli élet is fontos

Ezt két részre bontanám. Először is, az amerikai gimnazisták nagy része dolgozik és sokuk önkénteskedik iskola mellett. Persze vannak ennek hátulütői is, ha ez túlzottan leterheli őket, esetleg az iskola háttérbe szorul, de mégis, kipróbálhatják az életet a sulin (és bulizáson) kívül. Felelősségre tanít és sok másra. Más szempontból, a tanárok és az iskola többi dolgozója figyel arra, hogy mi van a diákkal. Ha hirtelen romlanak a jegyei, unott, szomorú vagy bármi furcsa van vele, akkor megkérdőjelezik, mi lehet az oka. Talán otthon vannak gondok? Máshol történt valami? Beteg talán? Depressziós? Ahelyett, hogy lustaságnak könyvelnék el vagy észre sem veszik, igenis odafigyelnek, hogy mi lehet a probléma. Persze, sokszor túlzásba viszik, erről is van tapasztalatom. Mégis, jó lett volna, ha Magyarországon az általános suliban és gimiben valaki odafigyel rám és megkérdezi, mi a baj, hiszen a feleltetések traumáján kívül sok más történt a háttérben. Tudom, hogy ezzel nem vagyok az egyetlen.

7. A tanulók is emberek

Talán ez az egyik legfontosabb. Magyarországon sosem éreztem magam emberként, egyenrangúként meg pláne nem. A tanár valahol fent van a magasban, meghajolunk előtte és"tanár úrnak tisztelettel jelentünk" minden óra elején. Mind az amerikai kultúra és az angol nyelv (tegeződés) hozzásegít ahhoz, hogy ez a szakadék nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy a tanárok nem kapnak tiszteletet, hanem azt, hogy teljesen mindegy, hogy óvodáról vagy egyetemről van szó, a diákok is emberek, bizony ők is gondolkodnak, ők is éreznek, és (koruktól, érdeklődésüktől függően) bizony nekik is van mit nyújtaniuk. A tanár és a diák együtt gondolkozik, együtt fejlődik és együtt tanul. Sok tanárommal kötöttem barátságot, mind gimnáziumban, mind egyetemen, ezt egy átlag magyar középsuliban nem látom lehetségesnek (egyetemre meg nem jártam ott). 

z002.jpg

(Fotó: Gál Kati)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: 7 pont az amerikai oktatás védelméban

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr828066440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.