Mindenkinek jogában áll boldognak lenni! – Užupis, a litván főváros bohém negyede

2016. április 01. 08:05 - Hello Magyarok!

uzupis1.jpg

Böröndy Elza

Létezik Vilniusban egy kerület, amit szabadúszó művészek és hippik laknak: nem csak egyszerű városrész, hiszen lakói büszkék köztársaságukra. Mi több: önálló alkotmányuk és pénzük is van! Ez az Užupis nevű része a városnak, amely a trombitáló angyal szobra és a régi, szovjet lepukkant ipari rész között, a Vilna folyó mellett terül el.

Lakói így tiltakoztak a szovjet uralom ellen: nem csoda, hogy a városrész az egyik legveszélyesebb környékké vált a litván fővárosban, az 1990-es felszabadulás után. Nemcsak a '90-es évekbeli szovjetellenes demonstrációk indultak Užupisból, de azt követően a hirtelen nyakukba szakadt szabadságban a kriminalitás is nagy volt errefelé a város többi részéhez képest: a kerület a bűnözés melegágya volt. Szerencsére ez azonban sokat változott mára: a főként festők által lakott terület a bohém élet egyik színterévé vált, félszigetre és a stégre épülő kávézói és bárjai már kultusszá váltak. Ezekben lehet kapni az ország legfinomabb kézműves söreit, valamint a forró csokoládénak olyan ízvariációit, amilyenről meg csak nem is hallottunk. A környéken található boltok szinte kivétel nélkül kézzel készült termékeket árusítanak: a kerületben nincsen tömegcikket értékesítő ruhabolt. Ha valamilyen kézzel készített ruhára vagy táskára vágyunk, akkor itt mindkét nem képviselői találhatnak kedvükre valót: minden darab egyedi, nincs két egyforma batikolt póló vagy nadrág. Ezenkívül itt lehet a legjobban népművészeti vagy kézimunkázó tárgyakat találni, igaz, megkérik az árát. A kerület híres még merítettpapír üzleteiről, amihez természetesen tintát is lehet kapni.

A főként művészek által lakott terület nagyon sok fiatalt vonz : itt szabadon kiélhetik hajlamaikat, így mára az ország egyik művész- és hippiközpontjává vált Vilnius ezen városrésze. Továbbá az országban ez az egyik társaság, ami nyíltan küzd a könnyű drogok legalizálásáért. De persze, Užupis nem csak erről híres.

Itt van például a trombitáló angyal szobra, amely a szólás- és sajtószabadságot volt hivatott jelképezni és egyben a köztársaság határát is ez jelöli. 

uzupis2.jpg

(Fotó: Böröndy Elza)

A köztársaság leghíresebb utcáján pedig annak alkotmánya olvasható, amely – többek között – az alábbi jogokat is biztosítja lakóinak: 

"4. Mindenkinek joga van hibákat elkövetni. 5. Mindenkinek joga van egyedinek lenni. 8. Mindenkinek joga van nem megkülönböztetettnek és ismeretlennek lenni. 12. Egy kutyának jogában áll kutyának lenni. 13. A macskának nem kötelező szeretni gazdáját, de segítenie kell neki ínséges időkben. 14. Néha mindenkinek jogában áll megfeledkezni kötelességeiről. 15. Mindenkinek jogában áll kételkedni, ugyanakkor ez nem kötelező. "Užupis alkotmánya

uzupis3.jpg

(Fotó: Böröndy Elza)

A kerületből az Irodalom utca vezet ki, híres litván írók műveiből származó idézetekkel.

uzupis4.jpg

(Fotó: Böröndy Elza)

Pár kép, hogy képet kapjatok a kerület hangulatához, a képekért pedig köszönet Gintare Turskytének! 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: Mindenkinek jogában áll boldognak lenni! – Užupis, a litván főváros bohém negyede

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr628525982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása