Kafala rendszer: Intézményesített rabszolgaság?

2016. április 18. 21:12 - Hello Magyarok!

2533998107_975393bfe2_b.jpg

Satyrant

Első bejegyzésemben már érintőlegesen felmerült a munkavállalás jogi háttere, habár az az írás akkor a gyakorlati részét járta körbe annak, hogy milyen is itt élni. Ugyanakkor a jogi háttér legalább olyan fontos, hanem fontosabb, mint az, hogy mennyire élhető egy olyan ország, mint Katar. A helyzet az, hogy egy helyen, ahol minden a külföldi munkaerőről, az expatról szól, nyilván kell egy olyan kemény rendszer, amivel helyettesíteni tudják a lakosok hazafias érzelmeit. Vagyis inkább kitölteni annak hiányát. Ennek köszönhetően született meg a Perzsa-öböl menti országok szellemi gyermeke, a Kafala rendszer.

Sokszor érzem úgy, hogy ismétlem ömagam, de mindig arra eszmélek, hogy csak az én mindennapjaim ugyanazok. Felkelek, dolgozni megyek, későn végzek, hazamegyek, és másnap kezdem az egészet elölről. A szürke monotonitást néha megtöröm egy kalandos City Center nevű pláza meglátogatásával, ami az itt működő 7 vagy 8 bevásárlóközpont egyik oszlopos tagja, de olykor ez is túlontúl megterhelőnek tűnik. És ugyanezt megismétlem egy héten még ötször. A munka az életem, és ezzel a rajtam kívül itt dolgozó kétmillió expat is így van. A szabadság nem vallási meggyőződésből van erősen korlátozva, hanem pusztán azért, mert megtehetik. Akinek pedig nem tetszik, annak a helyére gyorsan találnak újat, aki talán más akcentussal fog beszélni angolul majd, de mindig lesz valaki, aki idejön. Mert a fizetés elsőre mindig jól hangzik, mindig benne van az ígéret, hogy majd lesz ennél is jobb, így hát mindig mindenki elhiszi, hogy az olajnagyhatalmak a lehetőségek földje. 

6042512308_6168c8b413_b_2.jpgCity Center Pláza főbejárata (Fotó: Flickr/bert hernandez)

A Kafala rendszer alfája és omegája a „sponsorship”. Ez a kifejezés jelöli azt a kapcsolatot, ami a szponzorod és közted van. Szponzor nélkül pedig expat nem dolgozhat ebben az országban (rendben, ez nem teljesen igaz, vannak nagyon különleges kivételek, nevezzük őket az expatok szerencsés 1%-ának). A szponzor az, aki idehoz és vállalja a gazdád szerepét a jogi intézmények előtt. Az esetleges kilengéseidért – hiszen olvashattuk a közbiztonságról szóló cikkben is, hogy a szabadságnak egy egészen más fokát mérik errefele – azonban nem vállal felelősséget. Többféle szponzorod lehet, persze nem egyszerre. A leggyakrabban előforduló lehetőségek között szponzorod lehet a cég, a kormány, vagy egy katari magánszemély, esetleg egy családtagod. A legkiszolgáltatottabb opció az, amikor cég szponzorál. Ekkor ugyanis ő dönti el, milyen kategóriába esel (tőle függ, hogy milyen bónuszt kapsz, hogy évente vagy kétévente jár neked az éves szabadság, és ha meg is kapod azt, fizetik-e a repülőjegyed stb.), milyen pozíciót írnak a személyi igazolványodba, vagyis, hogy kvázi hány százalékban vagy jogosult az alapvető emberi jogokhoz. Tudom, hogy más országokban is létezik a szponzorálás intézménye, de ott korántsem vagy annyira hozzákötve a szponzoráló céghez, hogy például a vécére menéshez is az ő engedélyét kérd. 

Mert itt bizony mindenhez kell a szponzorod engedélye, jóváhagyása, támogatása. Íme három legjellemzőbb példa ennek természetére:

  1. Munkahelyváltás: ahhoz, hogy valaki munkát váltson, a sponsorshipjét is meg kell vátoztatnia, amihez viszont az előző cég jóváhagyása kell. Ez egyszerűnek hangzik egészen addig, amíg valaki nem szembesül azzal a ténnyel, hogy az itt működő cégek 80%-ának bevett gyakorlata, hogy ezt nem adja meg, hanem helyből törlik az ember vízumát, és 2 évre ki is tiltják az országból. Megjegyzem, akad, aki végül üdvözli ezt a végkifejletet.
  2. Jogosítvány: ennél a pontnál már az is számít, hogy melyik országból származol, és mi a pozíciód. 2,5 millió ember közlekedését kénytelenek voltak valahogy rendszabályozni, mivel egy pici helyen 4 millió potenciális autó elborzasztja a képzeletet. Igen, igen, jól sejtjük, Katarban nincs tömegközlekedés! Ennek érdekében valamilyen logika mentén bizonyos országokból származókat vezetési vizsga letételére köteleznek. A vizsga drága, és mostanában valahogy különösen nagy bukási aránya van. Másfelől, szintén valamilyen logika mentén (igazság szerint egy azért érthetőbb), kiválasztottak bizonyos munkaköröket végzőket, és nemes egyszerűséggel megvonták tőlük a lehetőséget, hogy valaha is jogositványuk legyen. Vagyis Katarban például takarítókat, pincéreket, hoszteszeket, építőipari munkásokat soha nem fogsz látni felszabadultan autót vezetni.
  3. Az ország elhagyása: ez az egyik legdurvább megnyirbálása a személyi szabadságnak. Tegye fel a kezét az, akinek a cégétől valaha engedélyt kellett kérnie, hogy elutazhasson az országból! Ez is egy olyan eszköze a Kafala rendszernek, ami a cégeknek visszaélésekre ad lehetőséget. Ha ők nem szeretnék, hogy elmenjél, nagyon könnyen dönthetnek úgy, hogy márpedig nem mész sehova. A hányattatott sorsú épitőmunkásoknál biztosra mennek, és inkább elveszik az útleveleiket. Olyasmire is lehet példa, hogy te fel akarsz mondani, de a munkáltatód vagy főnököd ezt nem szeretné, ezért, teszem azt, eltépi a felmondó leveled, és ugyancsak a „maradsz, ahol vagy” forgatókönyv lép életbe.

4553621833_b0ba7fd203_o.jpgKülönböző országokból érkező építőmunkások Katarban (Fotó: Flickr/. Shell)

Végül pedig itt egy történet, ami jól példázza, milyen kutyaszorítóba kerülhetsz, ha nem vagy észnél. Az ország egyik legcsábítóbb csapdája a roppant egyszerű hitelfelvétel. Ennek az a burkolt célja, hogy 3-4 évre biztosan idekössék az embert, minden hátrány ellenére, ugyanis addig nem tudod végleg elhagyni az országot, amíg nem törleszted a hiteled. Viszont nagyon kevesen számolnak azzal a lehetőséggel, hogy egyszer csak kirúgják az állásukból, ami kombinálva a munkahelyváltás engedélyezésére alacsony hajlandóságot mutató céggel, valljuk meg, a lehető legrosszabb párosítás. Magyarán nincs munkád, nincs fizetésed, de lehetőséged sincs, hogy valahogy törleszd a részleteidet, és ha ez még nem elég, kirúgás után a bank befagyasztja a bankszámládat, és végül hatóságilag elveszik a jogodat, hogy elhagyd az országot. Ebben az esetben sem a Nagykövetség, sem más bank nem ad segítséget, a vízumodat nem tudod megújítani (az ugyanis évente lejár), ennek következményeként pedig előbb-utóbb börtönbe kerülsz. De mint mondtam, ez a legrosszabb eshetőség, ami történhet, de sajnos mostanában sokan kerültek ebbe a helyzetbe, ezért is ismertettem.

Tudom, sokan mondhatják azok közül, akik ugyanitt dolgoznak, hogy „Na, na, na, ez nem is így van!”, de én nem a kis százalékban jelenlévő nyugati cégek mentalitásáról akartam beszélni, hanem a nagyon nagy átlagról. Arról az 1,5 millió itt dolgozó emberről, aki belekényszerül abba a csapdába, hogy muszáj itt dolgoznia, még ha az őt megillető jogairól meg is kell alkudnia. Sokan nem értik, az Amnesty International miért vizsgálódik itt megannyiszor, és miért tehetetlen az itt uralkodó körülmények ellen. Ennek az az oka, hogy mindig könnyebb jogfosztott embereket irányítani és kordában tartani, olyanokat, akik feje fölött Damoklész kardjaként lebeg az egyik napról a másikra való kirúgás lehetősége, ami, köszönhetően az olajár mélyrepülésének, egy realizálódott félelem lett itt. A másik ok pedig az, hogy a sponsorship intézménye nagyon nagy hatalmat ad a szponzoráló kezébe, amivel ő tetszőlegesen rendelkezhet, és ezt a "szponzoráltak" sajnos érzik is.

De akkor mégis miért marad itt a többség? Majdnem mindenki, akit ismerek, pingpongozik aközött, hogy maradjon vagy elmenjen. A legtöbb itt dolgozó nagyjából öt évet ad magának, ha meg többet, akkor is előbb-utóbb biztosan vége lesz a kinttartózkodásnak, mert ennek az országnak nem az a lényege, hogy bárki itt telepedjen le. Az életkörülményeket sem biztosítják hozzá, és az intézményrendszerrel sem támogatják ezt. Továbbá idővel nehéz magától váltania az embernek, mert sajnos mindent meg lehet szokni, még ha nem is tetszik. Ez a sajátos emberi természet teszi lehetővé minden országban, minden körülmények között, hogy az ember ott marad, ahol van, abban, amiben van. A különbség az, hogy amikor itt már nem bizonyulsz hasznosnak többé, gyorsan eldobhatóvá, cserélhetővé válsz.

Furcsamód valahol mégis értem, hogy ez a rendszer így alakult itt. Álszent lennék, ha csak elítélően tekintenék az itteni körülményekre, ugyanis mindig, mindenhol fizetünk egy árat. Az, hogy ez az ár mennyire tetszik vagy nem tetszik, azt mindig mindenki maga ítéli meg. Amit mondani akarok az mindössze az, hogy itt az ár struktúrája ilyen elemekből tevődik össze. És annak a biztos végkifejletével, hogy egyszer magadtól, vagy külső nyomásra, de elhagyod ezt a helyet.

20130622_073012.jpgKi előbb, ki utóbb, de legtöbben végül elhagyják az országot. (Fotó: Satyrant)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: Kafala rendszer: Intézményesített rabszolgaság?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr88634334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.