Virágkoszorú, tengerészsapka és máglya: a svéd ünnepek legfőbb kellékei

2016. június 23. 18:04 - Hello Magyarok!

radlovaczkimidsommar2014.jpg

Szabó Vivien

Még csak másfél éve élek Svédországban, ezért talán még az újdonság varázsa miatt, de rendkívül élvezem az itteni ünnepeket. Színesek, varázslatosak és kedvesek. Mindegyikhez rengeteg múltbéli mese és történet kapcsolódik és szinte minden generáció részt vesz bennük. Az emberek ilyenkor valahogy sokkal jobban megnyílnak és érdekes szemlélni, ahogy - talán némi alkohol hatására is- igazi vikingek módjára buliznak.

1. MIDSOMMAR: A VIRÁGKOSZORÚS ÖRÖMÜNNEP

midsommarjohanappelgren.jpg

(Fotó: Flickr/Johan Appelgren)

Hamarosan indul a nyár Svédországban! Nyugi, nem őrültem meg, de itt valóban Szent Iván éjszakájától számolnak a meleggel, a bulikkal és a szabadsággal. A Midsommar az év leginkább várt ünnepe a helyiek körében, amely után –nem viccelek - nagyjából augusztus közepéig szinte megáll az élet Svédországban. A helyiek vagy megtömött lakókocsikkal vágnak neki hetekre az országnak vagy kisebb-nagyobb vitorlásokon süttetik a hasukat (Thaiföldre és Mallorcára télen utaznak).

A Midsommar szó szerint azt jelenti, hogy a nyár közepe, de tulajdonképpen a nyári napfordulóhoz legközelebb eső pénteki nap estéjéről beszélünk (idén június 24..,"midsommarafton"=midsommar estéje), míg az azt követő napot "midsommar napnak" nevezik. A nyarat és a bőséget ünneplik, ami nem meglepő az itteni hosszú és sötét tél után. Férfiak és nők nyírfaágakból koszorúkat fonnak és körben táncolnak egy amolyan "májusfa" körül, miközben a „Kicsi békáról” énekelnek, majd különböző szabadtéri megmérettetéseken, versenyeken vesznek részt. A tipikus ünnepi menüben megtalálható a hal, a tojás, a kapor és a grill ételek (a svédek amúgy is imádnak a szabadban sütögetni), desszertként pedig a tejszínes epertorta kerül tálalásra. A midsommar tulajdonképpen egy óriási buli az év leghosszabb éjszakán, amit például az is bizonyít a helyiek szerint, hogy a legtöbb gyermek innentől 9 hónap múlva születik. Nos, nyár van… nyár!

A témában sok videó fellelhető,  a címe ellenére szerintem ez az egyik leginformatívabb:

2. BALLAGÁS SVÉD MÓDRA: TENGERÉSZSAPKÁS HIGH SCHOOL MUSICAL

joelvmg9989.jpg

(Fotó: Flickr/Joel V)

Amikor tavaly először suhant el mellettem egy platós teherautó visító fiatalokkal, még nem igazán tudtam mire vélni a dolgot. Aztán egyre nagyobb zűrzavar lett a városban és akkor jöttem rá, hogy ez nem egy spontán buli volt, ez bizony itt kérem a helyi szokás. Nézzétek csak, erre gondolok: 

A rendszer nagyjából hasonló az otthonihoz. itt is bállal és közös tánccal ünnepelnek az érettségizők. Ez itt például az egyik legjobban sikerült idei tánc: 

A helyi dress code a lányok esetében a fehér ruha, általában szoknya, a fiúknál pedig az öltöny. A fejükön valamennyien tengerészsapkát viselnek, amelybe a diákok az iskola nevét és/vagy az osztály jelölését hímezik. Ez a hagyomány onnan származik, hogy a hatvanas években a fiúk az érettségi után szinte azonnal bevonultak katonai szolgálatra és már büszkén viselték az érettségükre is utaló katonai viseletet. A diákok „student-nek” nevezik magukat, ami egy franciából fordított ballagási dalból jön. Teherautókkal és traktorokkal, hangos zenével és sípokkal vonulnak fel a városokban és gyakran valamilyen közös táncot is előadnak.

3. VALBORGMÄSSOAFTON: SVÉDORSZÁG LÁNGOKBAN

20160430194552.jpg

(Fotó: Szabó Vivien)

Tavaly egy tengerparti kisvárosban töltöttem április 30-át. Szó szerint mágikus volt a csípős tengerparti szélben megmelengetnem magam egy óriási máglya tövében. Nem voltam egyedül: kórus énekelt, a barátokkal és idegenekkel terveztük, hogy hol tudunk majd koccintani, ha már elűztük a telet. Ugyanis ez az ünnep erről szól. Talán érthető, a svédek nagyon várják a meleget és a fényt, ezért a tavasz eljövetelét is megünneplik. 

Az ősi, pogány tradíció sok átalakuláson esett át, de a mohácsi busójáráshoz hasonlóan itt is a rossz szellemek, boszorkányok és a sötét elűzése a cél, melynek ősi eszköze a máglya. Az ünnep pedig később, ahogy a keresztény és a pogány hagyományok keveredtek, a hittérítésben részt vett, német Szent Valburga után kapta a nevét. A diákok hozzám hasonlóan hamar felismerték az eseményben a további szórakozás lehetőséget, így a tűzrakás mellett például az ország leghíresebb egyetemi városában, Uppsalában egész napos egyetemi bulikat is tartanak ekkor. 

Egyébként pedig így "gyújtogatnak" a svédek a tópartokon: 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk

Eredeti cikk: Virágkoszorú, tengerészsapka és máglya: a svéd ünnepek legfőbb kellékei

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr738835020

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Små grodorna 2016.06.24. 09:08:33

Érdekes a svédek viszonya a múltjukhoz. Szemlátomást valami rendkívül erős – ámde passzív – ellenállás van bennük a saját vallási, történelmi és kulturális gyökereikkel szemben. Komoly ellenállásba ütközött, amikor pár éve bevezettek az országban egy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.