Az alkohol ABC-je, avagy ezt és így isznak a világ körül: L-Z

2016. december 20. 01:09 - Hello Magyarok!

alkohol_koktel.jpg

HM!-összeállítás

Egészen biztosan ez az egyik legfontosabb írás oldalunkon, hiszen mi lehet annál szükségszerűbb, mint hogy pontosan tudjuk: hol, mit és hogyan érdemes inni? Meg persze néha az sem árt, ha tudjuk, hogy mikor lehet inni. A két részes Alkohol ABC-je első felében K, mint Kanadáig jutottunk el, most innen folytatjuk.

LUXEMBURG: AHOL A PÁLINKÁT AZ ÉLET VIZÉNEK HÍVJÁK

Luxemburgban az első dolgok egyike volt, amit megtanultam az akkori főnökömtől, hogy a luxemburgi emberek sokat esznek és sok alkoholt isznak. A Mosel-vidék lankái kedveznek a szőlőtermesztésnek, így a borászatnak is. Ősszel gyakran vannak borfesztiválok különböző településeken, és még borkirálynőt is választanak, akinek szép ruhában koronával kell pózolnia a rendezvényeken. A legismertebb szőlőfajta itt az Elbling. 

Ha a másik nagy kedvencet nézzük, az a sör természetesen. Parányi méretéhez képest Luxemburg elég derék sörkínálattal rendelkezik. Világos, a magyar sörökhöz hasonló kedvencek a Bofferding, a Battin, a Diekirch, a Simon és a Mosel, illetve a kicsit különlegesebb Wëllen Ourdaller és a Diekirch Gran Cru. Ja és sláger a helyi portugál sör is, a Super Bock.

luxemburgi_sorok.JPG

Luxemburgi sörök (Fotó: Bencsik Rita)

Rövidital kínálatból a förtelmes ízű Buffot említeném meg, ami olyan mintha a Jägert tonikkal keverték volna össze. Emellett elég népszerűek a gyümölcsből készült pálinkák is, melyet itt úgy hívnak, hogy eau de vie, azaz az élet vize. Egyik helyi kedvenc a mirabelle (sárga szilva), melynek fő termőterülete a Luxemburggal szomszédos franciaországi Lorraine tartomány. 

luxemburgi_palinkak_kirakat.JPG

Pálinkák egy luxemburgi kirakatban (Fotó: Bencsik Rita)

Pezsgőnek pedig itt csak azt az italt nevezik, ami a szintén francia Champagne vidékről származik. Minden más gyöngyöző bor (cremant) néven fut. A sok helyi kocsma közül a Grundon található Scott's-ot emelném ki, ahol remek sörtoronyból magunknak csapolhatjuk kedvenceinket, illetve ha valaki erre jár, a mellette lévő Liquid bárt is nyugodtan vegye fel a listájára.

Bencsik Rita

pezsgo_luxemburg.JPG

Pezsgőzés a luxemburgi naplementében (Fotó: Bencsik Rita)

MEXIKÓ: AHOL CSAK A TURISTÁK ISSZÁK CITROMMAL ÉS SÓVAL A TEQUILÁT

Ha Mexikó akkor mondani sem kell, mindenkinek egyből a tequila jut eszébe. Azt viszont kevesen tudják, hogy a hÍres nedű csak öt mexikói államban készülhet, és hogy a mexikóiak több Coca-Colát isznak, mint tequilát.

Mi itt Playa del Carmenben elég messze vagyunk a tequilakészítés fellegvárától, épp ezért a tequila-kultúra a helyiek körében kevésbé jellemző, mint Mexikó más részein. Ez persze nem gátolja meg a turistákat, hogy Mexikót a tequilával azonosítsák és mindenki, aki ide jön nyaralni a Karib-tenger partjára, természetesen tequilát szeretne inni, szagolni, érezni, hazavinni. Sokan a híres kukacos tequiláért jönnek, amit igazából nem is létezik. Azaz nem a kukac az italban nem létezik, sőt, az olyannyira van, hogy néhány helyen egyenesen skorpiót vagy kígyót tesznek turistapukkasztás gyanánt az italba. A kukacos tequila titka abban áll, hogy az az ital bizony nem tequila, hanem annak a"nagypapája", a füstös ízű mezcal, amit a mexikóiak is igencsak kedvelnek, mert olcsó és házilag is sokszor elkészíthető, hisz ez nem szabályozott annyira, mint a tequila.

Na de kanyarodjunk vissza a tequila fogyasztási szokásokhoz. Míg a mexikóiak inkább reposado, azaz a hordóban kicsit már érlelt tequilát részesítik előnyben, addig a rengeteg (főleg amcsi) turistát bármilyen formában  érdekli a dolog. Rengetegen jönnek ide bulizni, ahol a legény-lánybúcsúkon természetesen megy a feles tequila, a jó öreg citrommal és sóval (amit persze igazi mexikói sose inna így, csakis tisztán). Sokak kedvencei a koktélok (Margarita), de egyre inkább kezdenek divatba jönni az igényesebb tequila kóstolások is, amik a borkóstoláshoz hasonlatos társasági események, ahol sokat lehet tanulni a tequiláról, végigkóstolni a különböző fajtákat és persze segítenek a turistáknak kiválasztani milyen fajta tequilát is kedvelnek és vinnének haza mutogatni a családnak a mexikói vakációról. Míg Magyarországon van maximum 2-3 féle tequila, addig itt százszámra állnak a boltok polcain, ezért néha elkél a segítség.

Mivel ahol élek, Playa, alapvetően turistaparadicsom, ezért rengeteg bár, kocsma és étterem van. A mi nagy kedvencünk egy tetőteraszos bár, aminek kellemes medencéje van az épület tetején, csodás kilátás a tengerre és nagyszerű, barátságos argentin személyzet. Ha lazítani vágyunk ide szoktunk felmenni egyet csobbanni egy jó koktél, tequila vagy házi mezcal társaságában.

Andi Fodor

OLASZORSZÁG: NYÁR, APEROL SPRITZ, CAMPARI-SZÓDA, LIMONCELLO

Rákerestem a Google-ban az „alkoholizmus Olaszországban” hívószavakra. Azt hiszem sokat elmond, hogy automatikusan javította „Oroszország”-ra, és semmilyen találatot nem adott. Szép ajándék ez a Google-től, így, karácsony előtt - pedig az olaszok is isznak..

Itt vannak például a finom, és egyre népszerűbb pugliai borok. A borok kedvelőinek már csak emiatt is érdemes idelátogatni. Az olasz sörök sem ismeretlenek: a Nastro Azzurro, a Birra Moretti vagy a Perroni. Ezek vitathatatlanul olasz sörök, nem úgy, mint a Dreher, amiről itt az a hír járja, hogy olasz, és 10-ből 9-en állítják, hogy Antonio Dreher szívvel-lélekkel olasz volt. (Csak az az olaszok számára kiejthetetlen fránya H-betű ne lenne a nevében!) 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr2212058813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.