JTom • 9 nap
70 évvel ezelőtt, 1954 őszén kezdődtek meg a nagyvázsonyi Kinizsi-vár feltárási munkálatai, melyek a mai napig meghatározzák a Déli-Bakony lábánál fekvő falu életét.
Akik nélkül nem újulhatott volna meg a Kinizsi-vár: a feltárásban részt vevő szakemberek, mesterek és munkások. A fotó az '50-es évek elején készült, minden bizonnyal 1962 előtt, a Kab-hegyi adótorony ugyanis még nem látható a fotón. (Forrás: Karisztl Péter)
A mellékelt fotók egy részét Karisztl Pétertől kaptam, melyet ezúton is köszönök!
Támogasd egy desszert árával a vázsonykői cikkek elkészítését!
Vázsonykő romos erődjének feltárása 70 évvel ezelőtt, 1954-ben indult meg a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének, dr. Zákonyi Ferencnek a kezdeményezésére. Az első év kissé visszafogottra sikeredett: ekkor még csak a megyei tanács biztosította az ásatás és rekonstrukció anyagi alapjait. 1955 tavaszán az akkor éppen csak 26. életévét betöltő Éri István vette át a várbéli ásatás vezetését, s a fiatal agilis régész mellé egyre nagyobb tőke is összpontosult, nem véletlenül. A Kinizsi-vár feltárása a régészeti/történeti kutatás mellett egy másik célt is zászlajára tűzött: a korban Nagyvázsony vált a Balaton-Bakony régió egyik legfontosabb turisztikai célpontjává. Éppen ezért az ásatással gyakorlatilag párhuzamosan már elkezdődtek a restaurálási/újjáépítési munkálatok is, amit Pátkai Ádám Sándor egy előadásában úgy jellemzett, hogy ahogy az ásatásvezető Éri István ásott, úgy mögötte már "emelkedtek is" az újjáépített/konzervált falak.
A Kinizsi-vár a feltárások előtt a 20. század elején. Jól látható, hogy az árnyékszék felső része teljesen leomlott, a barbakán pedig teljes mértékben romos állapotban van.
1954 őszén elsősorban a vártorony állagmegóvását tűzték ki célul a szakemberek, ekkor egészítették ki a lőréseket, újraburkolták az egyes helyiségek téglapadlóit, a falakat újravakolták, s a kandallót is helyreállították. 1955-től a várudvar, a kápolna/palotaépület, valamint a barbakán szisztematikus feltárása, valamint a feltárt falak konzerválása következett. Az egyik legnagyobb feladatot a várudvarban felgyülemlett törmelék eltávolítása jelentette. Éri szerint több mint 10.000 m3 törmelékréteget kellett kitermelniük a várudvarból, melyhez először lovasszekereket használtak, majd 1956-tól egy külön szalagrendszer segítette a szakembereket.
A Kinizsi-vár 1956-ban Borsos István felvételén. A képen jól éátható, hogy a toronyban már fontos konzerválási munkálatokra sor került. Az árnyékszék teljes begedése megtörtént, és a barbakán állagmegóvása is megkezdődött. A képen látható gémeskút még jelzi, hogy a várudvarban lévő törmelékréteget még nem termelték ki. (Forrás: Műemlékvédelem)
A vár képe hamarosan megváltozott: a torony állagmegóvása során az árnyékszék addigra leomlott falait újraépítették, a romos barbakán részben restaurálásra került, valamint Sedlmayer János vezetésével a palotaszárny északi oldalán lévő várkápolnát teljesen újjáépítették. A vár előtti gémeskút eltűnt, a feltöltődött várudvarból pedig már nem pár lépcsőfok, hanem 5-6 méter magas lépcső vezet a torony bejáratához.
A romos erősség munkálataiban sok vázsonyi és környékbeli is részt vett, ilyen volt az elismerő oklevél tulajdonosa, Karisztl János is, a fotók egy részét rendelkezésemre bocsátó Karisztl Péter nagypapája is. Karisztl János kőművesmester volt, aki a vár alatti Varga utcában élt, s a visszaemlékezések szerint a vártorony tetején állva rakta a köveket a vázsonykői mester.
A várban folytatott ásatások sok szomorú és vidám történetet tartogatnak. Az egyik kedves történet Király nénihez, azaz Kőnig Józsefné Gombosi Karolinához fűződik, aki a feltárás során volt kénytelen elhagyni addigi lakhelyét, a tornyot.
A várat a feltárások megkezdése után hamarosan már turisták is látogathatták, s Kinizsi erőssége hamarosan a hazai turizmus egyik közkedvelt úticéljává vált. Ebben szerepet játszott a Balaton "újrafelfedezése", Tatay Sándor Kinizsi Pál című könyve, a vázsonyi infrastruktúra viszonylagos fejlettsége, valamint a közvetlen környék műemlékekben és látnivalókban gazdagsága is.
Az erősség feltárását, állagmegóvását és részleges újjáépítését (lásd korábbi palotaszárny) annak közvetlen környezetének a rendezése követte, melynek egyik csúcspontja a hat évtizede várt - és sokaknak csalódást okozó - Kinizsi-szobor leleplezése volt. Ezzel szinte párhuzamosan megkezdődtek a vázsonyi lovagi játékok, amelyek hamarosan az augusztus végi balatoni turizmus egyik fontos eseményévé nőtték ki magukat, s sokszor tízezres nézősereget vonzottak a Zichy-kastély parkjába.
Nagyvázsony a turizmusnak köszönhetően sok évtized után újra fejlődésnek indult, s ismertté vált az egész országban. Ennek a fejlődésnek az egyik legfontosabb állomása pedig nem volt más, mint a 70 éve elkezdődött feltárás - na meg Kinizsi Pál újjáéledő kultusza.
A várat később Gere László és Koppány András kutatták 2005-ben, majd 2017-18-ban Pátkai Ádám Sándor végzett feltárásokat, mellyel további értékes ismereteket szereztek a vár múltjával kapcsolatban.
A rövidke cikk végén pedig röviden be szeretnék mutatni pár, a nagyvázsonyi feltárással kapcsolatos személyt és fotót.
Éri István (1929-2009) régész, muzeológus, a Kinizsi-várban végzett ásatások vezetője, a nagyvázsonyi műemlékek neves feltárója.
Dr. Zákonyi Ferenc (1909-1991) helytörténet-kutató, a vázsonyi feltárások és felújítási munkálatok kezdeményezője.
Sedlmayer János (1932-2004) Ybl-díjas építészmérnök, a magyar műemlékvédelem kiemelkedő személyisége, a vázsonykői rekonstrukciós munkálatok egyik vezetője.
Karisztl János kőművesmester elismerő oklevele, amelyet a várban végzett munkálataiért kapott. (Forrás: Karisztl Péter)
A vár feltárási munkálatai. A felvétel a vártoronytól északkeletre készült, s a toronytólnyugatra eső palotaszárny egy, azóta tudtommal lebontott falát ábrázolja. Egyes falkutatások szerint ez volt az egyik legrégebbi része a várnak. (Forrás: Karisztl Péter)
Az északi várfal újjáépítésének munkálatai 1956-ban Éri István fotóján. A vár mögött a Varga utca látható. (Forrás: Műemlékvédelem)
A kapuvédmű (barbakán) a feltárási munkálatok előtt, talán a XX. század elején. A barbakánt azóta jelentős állagmegóváson esett át.
Király néni, azaz Kőnig Józsefné Gombosi Karolina, a vár utolsó lakója a torony bejárata előtt. Ahogy látható, csupán pár lépcsőfokot kellett megtenni ahhoz, hogy a toronyba valaki bejusson, köszönhetően az 5-6 méteres törmelékrétegnek.
A vártorony előtti földmunkák 1955-56 környékén, amikor Király néni is kénytelen volt elhagyni korábbi lakóhelyét. A fotóról jól látszik, hogy az addigi pár lépcsőfok helyett már nagyobb lépcsőt kellett ácsolni. A vár jelenlegi járószintje a képen látható, ekkor még befalazott helyiség járószintjével azonos.
Akinek esetleg van története, fotója az ásatásokról, az kommentben vagy a blognak, esetleg nekem (Kandikó Csanád/Vázsonykő blog) írt üzenetben jelezze bátran!
