A rebarbara nem lapulevél. A rebarbara olcsó, nagy és ehető. Olyan növény, amelynek kultusza van Finnországban. Nyáron, és főleg nyár elején (amely Finnországban már a nyár vége is egyben, haha) minden hétre jut egy édesség ebből a savanykás keserűfűféléből (Poligonaceae): pite és más sütemények, kompót és kiisseli, hogy csak párat említsek. Ha elfogyott a friss rebarbara, még mindig választhatunk epres-rebarbarás joghurtot a boltban. Errefelé a literes joghurt az alap. Ahol egy háztartásban többen is fogyasztanak joghurtot, ott jobban megéri a literes, csavaros kupakos kiszerelés.
Nekem is van rebarbarám. Egyperces néma vigyázzállást tartok ildomosnak most, hogy a derült égből jövő jégeső minden bizonnyal széjjelveri a kiskertem zsenge palántáit. Nehéz szívvel intek búcsút a virágzó epreknek, a kis hagymáknak, a leveleit épp csak megmutató krumplinak, a csírázó spenótnak és lóbabnak. Egy növény van csupán a kertemben, amely tudom, hogy állja a jeget: a rebarbara, amely már most embernagyságú, erős és állhatatos. A jég a leveleket ugyan kilyuggathatja, de a lédús szárban nem fog kárt tenni. Mert a rebarbara jól érzi magát északon: mind Helsinkiben, mind jóval északabbra méteres, haragoszöld bokrok hirdetik, hogy végre itt a nyár és vele az uborka rebarbaraszezon.
Mit csinál a finn a rebarbarájával? Pitét és kiisselit főz/süt, illetve lefagyasztja és a jövő nyárig rá sem néz. Mert ez nyári étek, ősszel nem szokás rebarbarát enni. És a finn nem szeret szabálytalanul élni.
Végy fagyasztott vajas tésztát, várd meg, amíg megpuhul. Azzal bélelj kis egy tepsit. A rebabaraszárat meghámozom, felkockázom. A kb. fél liter rebarbarakockát rászórom a tésztára. Egy evőkanál tejfölt, egy tojást, 3 evőkanál cukrot, vaníliás cukrot összekeverek, ráborítom a rebarbarákra. Megsütöm úgy, ahogy a tészta csomagolása mondja.
Városi kertek
A boltokban 1 kiló rebarbaraszár 3-5 euró is lehet, de olyat csak a bevándorló vesz, hiszen egy rendes finn megtermeli a maga rebarbaráját, vagy legalább ismer olyat, akinek túl sok van és adni is hajlandó. Tök jó lenne, ha most valami olyat tudnék írni ide, hogy"a finn ember olyan, mint a rebarbara", de nem teszem. Inkább ezt figyeld!
A finn ember akkor is vidéki marad, ha városi!
Erdő kell nekik meg kert. Tó és friss levegő. Meg szauna és egészséges környezet. Akkor is, ha a finn ember háza egy autópálya felhajtó és egy Hesburger parkoló közé ékelődött, biztosan lesz egy lucfenyves 100 méteren belül. Vagy kert.
A sűrűn beépített déli, központi részen kívül a főváros minden zugában találunk hobbikerteket. Ezek olyan lapos, 1-2 hektáros parcellázott területek, amelyekre a helyi lakók pályázhatnak és a nyertesek kis díj (kb. 30 euró/év) fejében művelhetnek. A várakozólista hosszú, a pályázóknak éveket kell várnia ahhoz, hogy kertparcellához jutnak. Persze az is működhet, hogy egy ismerős odaadja a kertje felét, szívességből.
A főváros kockaházainak lakói tehát kertet művelnek. Hagymát, rebarbarát, egy bokor egrest vagy feketeribizlit, esetleg málnát, cukkinit, répát és krumplit nevelnek ezeken a pici parcellákon. Meg salátát, brokkolit. A paradicsom és paprika nem kecsegtet sok sikerrel.
Mivel a kerteket nem övezi kerítés (érdekesség: finnül "kiertää" /ejtsd: kiértee/ = kerül, körbe megy), bárki elvihetné a terményt. De errefelé ez eleddig nem volt divat, és éppen emiatt Finnország - noha sok rosszat is mondhatnánk róla -, a világ egy elég kellemes szegletének tekinthető.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: A finn kiskert és annak királya: a rebarbara
