A párizsi fekete péntek 13. - Gondolatok a támadások másnapján

TEGNAP

Tegnap (2015. november 13., péntek) lefekvéshez készülődve sorra kaptuk a hívásokat és az SMS-eket a barátommal. Mint majdnem mindig ilyenkor, a helyiek értesülnek utolsóként az eseményekről (tipikus, modern média átka/áldása). A televíziót bekapcsolva a képernyőre fagyott a tekintetünk. Hozzászoktunk fegyveres rabláshoz, ilyenkor lezárnak pár kerületet, sőt, még rendőrös üldözés is van, de hirtelen megértettük, hogy miért is hívott minden rokon minket. Az érzés, hogy néhány kerület a fővárosban háborús övezetté vált, a képsorok – olcsó B-kategóriás hollywoodi akciófilmbe illők, a terror ilyen mértékű közelsége szinte felfoghatatlan ilyenkor. Vártuk folyamatosan a híreket, mert éjfél körül még minden bizonytalan volt – és mivel a merénylőkről még mindig semmit nem tudunk, csak a csordogáló hírekbe kapaszkodhattunk.

Közben érkeztek a kedves baráti üzenetek, a féltők, én meg azóta is csóválom a fejemet: „De nem értitek, itt mindegy, hogy most én jól vagyok-e. Ez a helyzet. Ez a baj”. Valahogy úgy érzem, mindenki kicsit úgy fogja fel ezeket a támadásokat, mint egy egyszeri földrengést: bújj az asztal alá, várj ki, és pár nap vagy hét után minden rendben lesz. Ha túléled megúsztad.

NEM ÚSZTUK MEG.

Csak most kezdődik, nem látjátok? Egy Szíriában élő újságíró közvetítette a szíriai elnök, Bachar al-Assad üzenetét:

„Tegnap Franciaország megtudta, hogy mi miben élünk az elmúlt öt évben”.

És valóban. Ennek ellenére két végletét tapasztalom a reakcióknak: van a mély részvét és együttérzés (rendkívül kedves, de a sok párizsos-képes poszttal sokra nem megyünk). A másik a dühös, szinte artikulálatlan iszlamofóbok reakciója: azonnal zárjuk le a határokat, állítsuk meg a bevándorló hullámot – hiszen ugye ők is „ugyanazok a fajták” - és amúgy is ébredjen már fel Európa, évtizedek óta eteti és neveli a saját jövőbeli terroristáit. Trójai ló effektus vagy mi.

MA

Nem, nem és nem. Ez itt mind használhatatlan. Nem vagyok szakértő, és elnézést ha a saját észjárásom ebben a színben kívánna tetszelegni, de rendkívül kevés kerekasztalos beszélgetést látok a tévében, ahol ennek a kérdésnek a gyökerével foglalkoznának. Mindenkit a szenzáció érdekel, a nagy szalagcímek, a vér és a pánik – hiszen ez eladható. Hol marad azoknak az országoknak a szerepe, akik évtizedek óta folyamatosan beavatkoznak a Közel-Kelet gazdaságába és politikájába (USA, nem mutogatok ujjal)? Hol van azoknak a kormányoknak a szerepe, akik nem biztosítanak megfelelő és egyenlő feltételeket az ország életében a lakosságán belüli nációk között (mint például Franciaország)? Hol van a gazdag és befolyásos, ám teljes tétlenségbe burkolózó iszlám országok szerepe? Az a gond, hogy mi konkrétan csak a tegnapra emlékszünk, a mát érezzük és holnapig látunk. De ezek a folyamatok már évtizedek óta érlelődtek, mostanság kezdenek jobban átszűrődni, és a képünkbe mászva figyelmet követelni, és holnapután fogjuk csak igazán látni mekkora a baj. A ma számomra tele van megválaszolatlan kérdésekkel, amit az illetékesek magasztos beszédekkel, könnyfacsaró szólamokkal vagy éppen határozott, terroristáknak szóló üzenetekkel odáznak el. Minden a felszínt kapargatja csupán.

TEGNAPELŐTT

Ez az összesítés a muzulmánok számát mutatja be, országonként lebontva, százalékosan.

A világ népességének 23%-a muzulmán. Az iszlám hitűek eloszlása a legszegényebb, legsivatagosabb és évtizedek óta méhkasként forrongó országok régiójára koncentrálódik. Rendkívül sok ország ebből a listából korábban francia gyarmat volt (észak-afrikai országok többsége, Ázsia országai közül néhány), vagy napjainkban is francia érdekeltség alatt áll. A kolóniák felszámolása után (a II. világháború végétől kezdődően az 1970-es évekig) sok család döntött úgy, hogy hátrahagyják a rossz életkörülményeket és az „anyarországban” keresik a boldogulást. Mai adatok szerint Franciaország lakosságának több mint 7%-a muzulmán, ami meghaladja a négy és fél millió főt. A családok többsége az évtizedek során nehezen – vagy egyáltalán nem - integrálódott, ennek számos társadalmi és kulturális oka van.

A következő történet érzékelteti, hogy milyen nehézségek nehezítik számukra a beilleszkedést. 2010-ben nagy port kavart, hogy egy úriember beperelte az őt foglalkoztató céget, mert az nem engedte, hogy a saját nevén fogadja a hívásokat az ügyfélszolgálati központban. Az úr neve Mohamed volt, és a cég kívánsága az volt, hogy 'Alexandre'-ként mutatkozzon be, hiszen az több bizalmat kelt a vásárlókban (az eset leírása eredeti nyelven itt olvasható). Sajnos még azt sem mondom, hogy alaptalan a cég kérése (tekintve az általános vélekedést az idegenekkel kapcsolatban), és egyre inkább így lesz: a barátom most reggel írta, hogy egy autóból hangosan bömbölt az arab zene, hát megérdemlik majd amit kapnak, ha ilyen hülyék (a barátom amúgy mélyérzésű ember de tipikus francia). Tehát lassan ha arab vagy, arab zenét hallgatsz, vagy muzulmán vagy, már közellenségként tartanak számon, eddig is nemkívánatos voltál, de most már aztán… Ez az egész csak olaj a tűzre, és tovább gyűrűzik a láncreakció. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha azt mondjuk, hogy „amerikai”, akkor McDonald's, Angelina Jolie és Obama jut eszünkbe (na jó, esetleg az iskolai mészárlások), de semmiképp sem az, hogy ők naponta hány országban és milyen szisztematikusan bombáznak és ölnek. De hát erre mondhatnánk, hogy az élet nem fair: igazság, egyenlőség és testvériség csak a kiváltságosok között érvényes, az is csak a fejlett országokban, ott, ahol van IKEA. Természetesen a párizsi mészárlások a címlapra kerültek, kívétel nélkül minden létező platformon, de ugyanilyen hír Szíriából, vagy egy másik kevésbé civilizált helyről már az 5. oldalon sem kapna helyet. Gondolkozzunk ezen el egy pillanatra.

HOLNAPUTÁN

Mintha csak egy katasztrófafilm lenne, és mennyire igaz. A bevezetőben említettem, hogy a legtöbb terrorista „homegrown” ahogy az angol nyelv mondaná, belülről táplált. A sors iróniája, hogy a robbantás helyszíne a (Stade de France) Seine-Saint-Denis körzetben (93-as körzet, Párizstól északra) történt, ami konkrétan a bevándorlók által legsűrűbben lakott környék, és hírhedten rossz része a városnak. A terroristák nem kizárólag „fehér katolikus” környékekre mentek, a sajátjukat is támadják.

A többgenerációs, jövőkép nélküli muzulmán fiatalok végre kaptak egy missziót, egy helyet ahol erősek lehetnek, ahol a Mohamed név nem szégyellnivaló, hanem dicsőség, és ahol végre egy fontos (ördögi) terv részei lehetnek, olyan életük lehet, ami a hazájukban soha. A születésüktől kezdve növekvő elfojtott dühöt és pénztelenséget az ország ellen fordíthatják – az ország ellen, aki bár etette őket és otthont adott nekik, de soha nem szerette őket. A tettükre mentség nincs, de ehhez hasonló magyarázatok vannak.

A menekülthullám is rendkívül érzékeny kérdés most, hiszen a dolgok összefüggnek. Hangsúlyozom, ez az én véleményem, de szerintem nagy hiba azonosítani a terroristákat azokkal az emberekkel, akik pont előlük menekülnek. Viszont az tagadhatatlan, hogy az ellenőrizetlen határok, papírok nélkül utazó emberek – a háborús területekről – nem elhanyagolandó veszélyforrást jelenthetnek. De látni kell, hogy ezeket a tetteket belülről vezénylik le, nem "hozott anyagból". Megfigyelés alatt tartják a Szíriába vagy annak környékére igyekvő utasokat, de alapvetően nincs szigorítás, tehát kisebb túlzással ide-oda vándorolnak két akció között.

Azt, hogy ezek után mi fog történni, csak találgatni lehet. Abban biztosak lehetünk, hogy sok emberben gyökeret eresztett a félelem, és a mindennapjaikat majd sűrű szmogként fogja belengni ez a bizonytalanság érzése: „jó ötlet-e erre menni?”, „biztonságban lesz-e a gyermekem a múzeumlátogatáson?”, „mikor lesz a következő csapás?”.

Én személy szerint nem tudok félni. Értelmetlennek látom. Teljesen logikátlanul dolgoznak, és ha valahol támadnak, úgy látom, hogy ott teljes munkát végeznek. Ez nem olyan, mint a metrós zsebtolvajok, nem kiismerhető, nem elég egy biztonsági zseb a kabáton belül. Rettegésben élni nem lehet. Legyünk óvatosak? Dehát egy koncertben mi volt a veszélyes, vagy sörözni egy teraszon?

Remélem, hogy most kicsit összeszedi magát mindenki, és jó irányba kezdenek erőket egyesíteni. Nem több fegyveresre gondolok, nem kijárási tilalomra, vagy táska ellenőrzésekre – az kutyafüle, ha valaki automata fegyverrel nyit rád tüzet. A megoldásra nekem van egy-két gondolatom (mint mindenkinek), de kíváncsian várom, hogy a kormányok is aktívan keresik-e majd ezt vagy csak elhintik sóval... Reméljük a legjobbakat, és addig is kérek mindenkit, hogy ne féljen – hiszen ez az ilyen cselekmények sikerének a célja!

AKTUÁLIS HÍREK, KÖZEL FÉL NAPPAL AZ ESEMÉNYEK UTÁN

• A mai napon minden középület, múzeum és állami intézmény zárva tart Párizsban. Sok látványosság mint a Disneyland is zárva tartással fejezi ki a részvétét

• Semmilyen felvonulás vagy demonstráció nem történhet

• eddig 128 halottról és 250 sérültről tudunk

• értesülések szerint három öngyilkos merénylő robbantott a Stade de France-nál tegnap este 21.20-kor

• három napos nemzeti gyászt rendeltek el

• 11 metró állomástól eltekintve (amiket bezártak) a város közlekedése ma megfelelően működik

Valós idejű, francia nyelvű információk itt, a Le Figaro oldalán megtalálhatóak.

Eredeti cikk: A párizsi fekete péntek  13. - Gondolatok a támadások másnapján