Nincs mit eufemisztizálni, hisz arról van szó, ami a címben is szerepel. Nem túl messzire a Minowa (三ノ輪) megállótól a Hibiya vonalon, van egy kis templom, mely első ránézésre nem sokban különbözik valamennyi fővárosi templomtól. Sőt, második ránézésre sem, hiszen nem is az új templomépület borzolja a kedélyeket, ellenben a régi temető, mely közel 25,000 prostituált maradványait őrzi.
Sotoba 卒都婆 - fa síremlék, mely az elhunyt poszthumusz nevét viseli a buddhista hagyományban (Fotó: Dóczi Tamás)
Ezúttal elmerülünk az Edo-korban (Edo 1603 -1868), s nagyító alá vesszük a korabeli japán szexipar egy sajátos intézményét, Yoshiwarát (吉原). A Tokugawa-érában mai napi Senzoku 4-chome alatt található terület egy legális vörös lámpás negyedként funkcionált, mely Yoshiwara néven volt ismert. Yoshiwara igazából Nihombashiról költözött át az 1650-es években, a pusztító nagy tűzvész után mely kellőképpen leamortizálta a város részét, és kezdetben Shinyoshiwaraként (新吉原) volt ismert, a shin (新) 'új' jelző azonban hamarosan kikopott. Az elkövetkező 300 évben ez a negyed leányok és asszonyok ezreinek otthonává vált. (Apropó, egy kapcsolódó filmajánló: Sakuran).
Kusakabe Kimbei (日下部 金兵衛, 1841–1934) kézzel színezett albumimpapír fényképe a Yoshiwara lányokról az 1890-es évekből. (Fotó: Wikipedia)
Yoshiwara egy fallal körülvett, szigorúan ellenőrzött terület volt. A tranzakciók lebonyolítása még a belépést megelőzőleg, a falakon kívül történt a közeli teaházakban, s még a szamurájok is kötelesek voltak leadni fegyvereiket, mielőtt a negyedbe térhettek volna. A negyedben élő nők természetesen korántsem élveztek szabad ki-és bejárást, a legtöbbjüket olyan hitelek taszították rabszolgasorsba, amiket egy életen át sem tudtak igazán visszafizetni. Szolgálati idejük alatt mindössze két alkalommal hagyhatták el a negyedet: 1. valamelyik szülő elhunytakor; 2., cseresznyefa virágzáskor, egy hanami erejéig Uenóban. A legtöbb prostituált számára az egyetlen valódi kiút maga a halál volt.
生まれては苦界、死しては浄閑寺 - "gyötrelmes világba születtem, halálom Jōkanjiban lelem" - áll az emlékművön (Fotó: Dóczi Tamás)
1855. november 11-én, az Ansei Edo földrengés során (安政江戸地震) egy 6.9 magnitúdójú rengés rázta meg a várost - Namazu ugrott - folyamatos utórengésekkel az elkövetkező két évben. Az utolsó nagy fölrengést ezt megelőzőleg 1703-ban élte át Edo, nem volt már ki emlékezzék a valódi pusztításra, így a földrengésbiztonság sem volt a topon. Kártyavárként omlottak össze a város épületei, a felcsapó tüzek egymást érték. A Yoshiwarába zárt nők többsége, ha túl is élték az épületek összeomlását, nagy valószínűséggel a tűz martalékaivá váltak: a körbekerített negyednek csak két kijárata volt, két szűk kijárata mely strikt módon szabályozta a be- és kilépőket. Ez nem sokat segített az esetleges evakuációkban.
Hira kanzashi (平かんざし) - egy (tört) hajdísz az emlékmű kriptán, talán hasonlók díszíthették Yoshiwara lányait is egykoron (Fotó: Dóczi Tamás)
Egy nagyobb rengést - a korabeli kínai eredetű korrelatív kozmológiai képzeteken (宇宙观) alapulva - a fennálló társadalmi rendben való változtatások elkerülhetetlen jeléül véltek. A rengés epicentruma a város északkeleti részére - és Yoshiwarára esett - mely a buddhista hagyományban kimon (鬼門 'a démonok kapuja') balszerencsés irányként volt ismert. 1855-ben a város északkeleti része a tűzvész központjává vált, míg a város nyugati része javarészt érintetlen maradt. Yoshiwara húzta a legrövidebbet.
(Fotó: Dóczi Tamás)
Yoshiwara negyede a pusztítást követően alig tudott talpra állni, ami értelemszerűen a bordélyházak bevételének rohamos csökkenését eredményezte. Ezt ellensúlyozandó még több nőt hoztak a negyedbe, s még alacsonyabb árakon kínálták őket, ami csak fokozta (tömeg)nyomorúságukat, a járványok és betegségek megszokottá váltak.
(Fotó: Dóczi Tamás)
Míg az 1700-as években hozzávetőlegesen 1500 prostituált dolgozott a negyedben, a XX. század fordulójára ugyanazon területen közel 9000 főre nőtt a számuk. Többségük szifiliszben, tuberkulózisban - esetleg mindkettőben - szenvedett. Időnként a tífusz is felütötte fejét. Születéstől számított várható élettartam: 25 év. Azaz huszonöt: az Edo-kor kulturális dicsfénye hajlamos a szőnyeg alá söpörni efféle nüanszokat.
(Fotó: Dóczi Tamás)
1855-ben az Ansei-földrengés során olyan szintű koporsóhiány lépett fel, hogy gyakorta pusztán hordókba fektették még a jómódú családok elhalálozottjait is, a társadalom alsóbb rétegeihez tartozó közönséges prostituáltakat temetési ceremóniában sem részesítették. Egyszerűen az enyészetnek hagyták testüket. Talán ez az esemény teremthetett precedenst a későbbi gyakorlatnak is: ha egy lány elhunyt Yoshiwarában, aligha keltett nagy visszhangot. gyékénybe csomagolt holttestüket elvitték a Jōkanji templomhoz (浄閑寺), és a bejárat elé dobták. Becslések szerint mintegy 25,000 nő végezte ily mód, a templomra pedig ráragadt a nagekomi dera (投込寺,) ergo a 'bedobálós templom' elnevezés, mely elfeledett, s kelletlen nők sírhelyévé vált.
A Minowa állomástól kifele jövet megkérdek egy idősebb járókelőt:
– Konnichiwa, meg tudná mondani, merre van a Jōkanji templom?
– A micsoda?!
– A Jōkanji templom, nagekomi dera, ahol a Yoshiwara negyed prostituáltjait temették el.
– Ja, a bedobálós templom! Ott lefordulsz a sarkon és egyből megtalálod!
Bedobálós templom, így már világos. Egyébiránt hogy miért a Jōkanji templomot választották e célra, némileg homály fedi, hiszen nem a legközelebbi templom volt a negyedhez, mi több a holttestek eljuttatása a templomhoz igencsak körülményes lehetett. Yoshiwara negyed körül rizsültetvény volt, a legegyszerűbb útvonal a negyed főbejáratán keresztül vezethetett, bár azt pedig nehéz elképzelni, hogy ugyanazon az úton vitték volna a lányok hulláit, mint amin az ügyfelek mentek a negyedbe. Ergo vélhetően a hátsó bejáratot használhatták, Utagawa Hiroshige (歌川 広重) ukiyo-e mester fametszetén látható, amint egy szűk út vezetett ki Yoshiwarából a rizsültetvényen keresztül. Az is lehet, sőt valószínűbb, hogy a térképeken fel nem tüntetett, közvetlenül a templomhoz vezető ösvényen távolították el a holttesteket, elkerülve a nagyobb forgalmú útvonalakat.
(Fotó: British Museum online collection)
A Meiji-korszakban - ahogy a vesztőhelyek esetében is - már kissé barbárnak kezdett festeni a gyakorlat, Meiji 38. évében, 1905-ben elhatározták, hogy beszüntetik a templomba való hulladobálást is, és emlékművet állítottak az ide került nők ezreinek lelkének. A bedobálós templom elnevezés azonban máig is tartja magát.
(Fotó: Dóczi Tamás)
Ahogy belépünk a templomba, egy kis tábla emlékezik meg a fentebb leírtakról, fotók alapján kerestem meg az egy szál emlékművet az amúgy szabványos temetőben, mely semmi egyéb mementót nem állít a mizushoubai (水商売), ergo Yoshiwara üzleti modelljében elhunytak ezreinek.
(Fotó: Dóczi Tamás)
A Jōkanji templomot Nagai Kafu (永井 荷風, 1879-1959) íróval is szokták volt asszociálni, kinek novelláiban gyakorta szerepeltek az itt eltemetett lányok, illetőleg Yoshiwara dekadens világa. A fenti képen látható márványtáblán - szemben az emlékművel - a Földrengés (震災) című verse áll, melyet az említett, Yoshiwarát elpusztító 1855-ös Ansei Edo földrengés emlékére írt. Az első versszaknál többet nem volt kedvem lefordítani:
今の世の若き人々
Korunk fiataljai,
われにな問ひそ今の世と
ne kérdezzetek korunk
また来る時代の藝術を。
s az eljövendő korok művészetéről.
われは明治の兒ならずや。
Hát nem a Meiji [korszak?] gyermeke vagyok?
その文化歴史となりて葬られし時
Mikoron e kultúrát s történelmét eltemették,
わが青春の夢もまた消えにけり。
[vele együtt] fiatalságom álmai is odavesztek.
Miután kijöttem a templomból, és elbóklásztam a környéken, próbáltam belőni azt a bizonyos hátsóbejáratot a Yoshiwara-negyedhez, kevés sikerrel - a környezet valahogy túlontúl is megváltozott...
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: Urbex a múlt nyomában - 2. rész: A tokiói prostitemető
