Azt gondolnánk, hogy 1000-1500 kilométer nem nagy távolság, hiszen az ember még Európában van... Európaiak vesznek körül minket, más nyelven beszélünk ugyan, de hasonlóan gondolkodunk és élünk. Egy frászt!
2013 áprilisában érkeztem Dániába egy barátomhoz letelepedési szándékkal. A feleségemet és az akkor még 3 hónapos fiamat hátrahagytam, hogy mielőtt a család kijön, tudjak teremteni némi létbiztonságot – amit egyébként sikerült is, egész gyorsan. Szépen alakítottam az életemet, de közben minden nap – még a mai napig is – belefutok olyan dolgokba, ami nagyban eltér az otthon megszokottól. Nem mondanám rossznak, de nagyon más. Amikor mesélünk a családnak, barátoknak, sokszor kikerekedik a szemük. Ők is furcsának találják a sztorijainkat. Minden egyes ilyen élmény egy-egy bizonyíték arra, hogy nem Magyarországon élek, hogy az az 1500 kilométer igenis számít, nem is keveset.
A DÁN ÍZEK
Először is a magyar ember szeret enni, szereti a hasát ugye. Így hát gondoltam, hogy majd jól megkóstolom a dán ízeket, és feltérképezem, hogy mire gerjednek errefelé az ízlelőbimbók. Ki kellett, hogy ábránduljak, mert az egész városban alig találni igazi dán éttermet. Helyette szinte csak shawarma (ugyanaz, mint otthon a gyros) bárokat és olaszos nevű török vagy arab pizzériákat találni.
Így hát le kellett vonnom a következtetést, hogy Dánia nemzeti eledele a gyros és a pizza. Jóval később persze volt szerencsém tipikus dán ételeket kóstolni. Nagyon röviden: a dán konyha"érdekes". Ezalatt nem azt értem, hogy nincsenek jó ételeik, mert van sok finom fogás. Azonban alapvetően máshogy állnak hozzá az evéshez, mint a magyarok.
A legszembetűnőbb különbség, hogy magyar gyomorral minden"sótlan" és"fűszermentes" elsőre. Be kell valljuk magunknak, hogy a magyar konyha annyira intenzív és fűszeres, hogy a dán ehhez képest íztelen. Bár két év alatt mi is hozzászoktunk már és kevesebb fűszert használunk. Illetve, amikor hazautazunk rokonlátogatóba, általában már csak feleannyit eszünk mint korábban. Nem azért mert nem ízlik az étel, csak hozzászoktunk az itteni ízekhez, és hamarabb jóllakunk, mint korábban. Barátok közt ilyenkor azzal piszkáljuk egymást: "Mi van? Dánulsz?"
Van néhány alapanyag, amit szinte lehetetlen itt beszerezni. Ilyen például a mák és a túró. Persze vannak erre szakosodott nem dán élelmiszerboltok, de ha az ember nem akar tíz kilométert vagy urambocsá' százat utazni egy túrógombóc miatt...
Ebédre a dánok tradicionálisan hideget esznek. A tipikus dán ebéd a "smørrebrød” (vajas kenyér). Persze nem a menzás, uzsonnaidős vajas kenyeret kell elképzelni párizsival és két vastag uborkaszelettel, hanem lazacos, marhanyelves, kaviáros és más ínycsiklandó ízkavalkád mindegyik. Viszont a mérete nem nekünk való. Amíg a helyiek ebből megesznek ebédere maxium kettőt-hármat, késsel-villával, addig mi szerintem úgy tízig meg sem állnánk.
A smørrebrød (Fotó: Flickr/lesleyk)
Voltunk piacozni is, és mellettünk egy ökogyümölcs- és zöldségárus kínálta a portékáját. Nagyon meghökkentem, hogy a legnagyobb forgalma neki volt, annak ellenére, hogy milyen kevés zöldséggel érkezett, ellentétben mondjuk egy magyar árussal az otthoni piacon. A kedvencem az eladásra szánt krumpli mennyisége volt.
Ugye otthon az ember 20 kilós zsákokban veszi a krumplit, és a zöldséges mögött hegyekben áll a tonnányi krumpli, hagyma...
Na itt nem ez a helyzet. Az „öko-bio” zöldségesünk körülbelül 5 kiló krumplival jött...
És az alábbi, egy valós párbeszéd volt az eladó és a vevő között:
– Mi az? Krumpli?
– Igen. Öko. Teljesen bio...
– Remek. Kérek 40 dekát.
Erre a feleségem:
– Biztos vendégei is jönnek.
BICIKLIK ÉS BICIKLISTÁK
A második meghökkentő dolog a bicikliutak és a rajtuk száguldozó biciklisták mennyisége volt. Mindig azt képzelem el, hogy milyen lenne a körúton egy hasonló méretű kerékpárforgalom. Azt hiszem sok baleset lenne. Bicikliút mindenhol van. Olvastam is egy cikket, hogy Koppenhága átvette a vezető helyet Amszterdamtól a kerékpáros forgalom tekintetében. Reggelente munkába menet egy-egy piros lámpánál a Tour de France-t megszégyenítő mennyiségű kerékpáros indul egyszerre. Tényleg úgy néz ki, mint valami verseny, ami percenként indul.
Egyébként a biciklik kinézete is teljesen más. A legtöbbje eléggé ómódi. Olyan, mintha vagy 50 évet visszacsöppentünk volna az időben. A vicces pedig az, hogy nagyon dizájnosak és a bicikliboltok tele vannak velük. Mountain bike-ot szinte nem is látni...
Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/City Clock Magazine)
Emellett van még a "ladcykel" (dobozos bicikli), ami egy háromkerekű "bicikli", az első két kerék közt egy hatalmas fadobozzal. Ebben szállítanak a helyiek mindenfélét, de leginkább a gyerekeiket. Budapesten azt hiszem megbüntetne a rendőr, ha az Andrássyn végig akarnék kerekezni... Egyébként ezek is nagyon viccesen néznek ki.
Ladcykel (Fotó: Flickr/Colville-Andersen)
De a kedvencem – férfi szemmel: a miniszoknyás lányok, akik terpeszben bicikliznek. Kivétel nélkül! Kicsit sem zavartatják magukat. Amúgy teljesen normális magassarkú cipőben biciklizni, óriási fejhallgatóval a fülön, és közben hangosan énekelve. Nem számít, hogy nyár van vagy tél, hogy esik-e a hó, vagy viharos szél fúj: a fél város kerekezik. De a tömegközlekedés is biciklibarát. A vonatokra felviheted ingyen, van a számukra kijelölt hely, és MINDEN állomáson van lift, ééés működik is! Nekem sci-fi.
A DÁN NYELV
A harmadik ilyen furcsaság pedig maga a dán nyelv. Magyar füllel körülbelül a teli szájjal öklendezésre hasonlít elsőre... Elkezdtem a suliban dánt tanulni, és az első hónap után döbbentem rá, hogy ezek az emberek körülöttem szavakat mondanak. Egy idő után elkezdett hozzászokni a fülem, és most már egész jól beszélek én is.
Egyébként a világon az egyik legnehezebb nyelvnek tartják, mert valójában két nyelvet kell megtanulni egyszerre: írni és olvasni, és meg kell tanulni beszélni is. A kettő köszönőviszonyban sincs egymással. A nyelvtana nem tűnik nehéznek, leszámítva azt, hogy a szabályok helyett az"azért mondjuk így, mert így szoktuk mondani" van érvényben.
A helyiek egyébként nagyon szeretik, ha az ő nyelvükön beszélsz hozzájuk. Azonban ne lepődj meg, ha nem értik meg, amit próbálsz nekik mondani. Sokszor ők sem értik meg egymást. Egy dán-dán beszélgetésben, szinte minden mondatban elhangzik a legfontosabb dán szó: "Hvad?" (Ejtsd: "Vel?", értsd : "Mi?") és ennek változatai. Dán órán el is sütöttem azt a poént, hogy szerintem a dán gyerekek először ezt a szót tanulják meg. Egyébként szinte mindenki beszél angolul, még a legidősebbek is. Természetesen itt is vannak néhányan, akik a nacionalizmustól fűtve, csak dánul hajlandóak megszólalni. Egyébként teljesen megértem őket, mert az 5 milliós népesség mellett ennyi bevándorlóval muszáj valamit kezdeni. Ők úgy döntöttek, hogy aki ide jön élni, tanuljon meg dánul. Ezért vannak ingyenes iskoláik is, bárki bemehet tanulni, aki regisztrálva van, mint itteni lakos.
Akad még furcsaság bőven itt északon. Ha valaki szeretné kipróbálni, nem fog csalódni – én szeretek itt élni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: 3 furcsa dolog Dániában
