Felemás dolog közbiztonságról írni manapság, tekintve a jelenlegi európai és közel-keleti helyzetet, de úgy érzem, ezáltal némi rálátást adhatok arra, hogyan élnek az öböl menti országok lakói, és köztük én is.
Előre szeretném bocsátani, hogy Katarban jelenleg nagyobb biztonságban vagyunk, mint bárhol máshol. Sajnos. Továbbá Katarhoz hasonlóan a többi arab ország terrorfenyegetettsége szintén meglehetősen alacsony, egyfelől a hihetetlenül modern és mélyreható megfigyelő rendszereknek köszönhetően, másfelől a rendkívül szigorú, külföldiekre vonatkozó szabályozások miatt. Aki először téved Katarba turistaként, vagy egy sokat ígérő munka miatt jön ide, sokáig abban az álomvilágban élhet, hogy itt minden lehetséges, és rejtve marad az az ár, amit közben ezért fizetni kell.
Katarban a kül- és belbiztonsági rendszer nagyvonalakban a következőképpen vázolható:
Külbiztonság: Bár teljes részletességgel nem merülhetek bele, szívesen adok pár támpontot, ami segíthet tovább értelmezni egy-egy gondolatmenetet. Adva van egy ország, melynek lakossága kb. 300 000 fő, és többé-kevésbé mind gazdagok. Csak kérdezem: milyen lehet egy olyan országnak a katonasága, amelynek hajlandósága a külföldi katonai munkaerő igénybevételére szokatlanul magas? Hát igen… A kérdés Katar számára csak az volt, hogy mely országok katonái tartoznak a leghatékonyabbak közé, és hogyan lehetne őket valamilyen megállapodás keretében megvásárolni. A kérdés másik oldala pedig az a technikai védelem, amit szintén egy másik országból importáltak. Egy kifejezetten nagy és erős országból.
Belbiztonság: Egy komoly és kényes téma. Egyszerűen kimeríthetetlen. Sokan meglepődnének még az itt élők közül is, hogy milyen ára van annak, hogy Katarban a bűnözés aránya világviszonylatban a legalacsonyabb. A technikai hátteret, mint említettem, külföldről importálják. Ezeket az erőket kormányzati tanácsadó cégekként aposztrofálják, és ezen még keserédesen fel is nevetnék, ha nem a saját bőrömön tapasztalnám ennek az együttműködésnek az eredményét. De kezdjük az elején.
Már az országba lépés pillanatában, biológiailag és számos egyéb módon, retinaszkennert használva, mindenkit regisztrálnak. Ehhez hozzákapcsolják az ember vízumát vagy személyi igazolványát, attól függően, hogy turistaként utazik, vagy itt is dolgozik. Ez lehetővé teszi, hogy nyilvános helyeken mindenki azonosítható legyen a kamerák számára. És ezzel el is érkezünk a kamerák kérdésköréhez.
CCTV (Fotó: Flickr/Nicolas Nova)
CCTV, avagy becses nevén Closed-circuit television. Az ország szellemiségének kvintesszenciája, a kényszeres megfigyelés és a control freak, azaz irányításmániás lét manifesztálódása. Az itteni technika messze túlmutat azon, amibe az emberi elme csak szimplán beleborzongana. Mindent minden formában rögzítenek és megnéznek. Elsőre talán nem hangzik durván, de abban a tudatban járni-kelni az utcán, hogy valaki az arcfelismerő program segítségével mindezt látja, és összeköti a vízumoddal, a személyi igazolványoddal, olyan életérzés, ami értelemszerűen paranoiddá tesz. Saját békessége kedvéért így az ember inkább marad a négyfal között, és reménykedik abban, hogy ott nem veszik filmre, ahogy a WC csészén dúdorászik.
Sőt mi több, a CCTV-nek is van különböző kategóriája:
Közlekedési kamerák: a legalattomosabb formáikat kezdték felvenni a vezetői figyelem kicselezése érdekében. Túlzás nélkül igyekeznek még a vezető arcán levő mosolyt is full hd-ban felvenni. Azzal egyidőben pedig a „teljes biztonság kedvéért” egy biztonsági övet érzékelő kamerával elölről és hátulról is megörökítik az autók rendszámtábláját.
Utcai kamerák: értelemszerűen az utcák életét hivatottak figyelni és rögzíteni. Nem fűznék sok mindent ehhez a kategóriához, elég talán annyi, hogy az arcfelismerő kamerák egyre elterjedtebbek itt, és további 5 000 kamera telepítésén dolgoznak.
Munkahelyi kamerák: Ezt csak azért emelem ki, mert itt törvény írja elő, hogy minden egyes munkahelynek, üzletnek kamerát kell felszereltetnie. Az utolsó sarki kisboltnak is korszerű, 360 fokos megfigyelő kamerái vannak. A felvételek természetesen itt sem egy hátsó biztonsági szobában rögzítődnek…
Közterületi és munkahelyi kamerák: ezt az átfedési kategóriát a szolgáltatóipar helyei alkotják, mint a plázák, hotelek, kávézók, szórakozóhelyek, souq waqif (vásárcsarnokok), éttermek, üzletek. Mindezek közül azok a helyek érdekesebbek az Arab Nagy Testvér számára, amelyek táptalajai lehetnek az emberiség „gyarló” oldalának. A katari gondolkodás szerint semmi sem ártatlan vagy véletlen, minden jelent valamit, mindennek oka van. Ezek a helyek az ő elgondolásukban valahol mind csalétkek, tálcán kínálják a lehetőséget az alkohol fogyasztására, a szabad szexre és a szórakozásra. Arra, hogy becsaptak pedig csak akkor lehet rájönni, amikor már késő. Ha valaki tehát nem szeretné, hogy bármilyen kínos jelenet rögzítődjön róla az örökkévalóságnak ezeken a helyeken, a legokosabb az, ha meg sem próbál kompromittáló helyzetet teremteni saját magának. Még akkor sem, ha a szabad jövés-menéshez, laza viselkedéshez szokott énünk agitál a hatodik 10 000 Ft értékű feles megivásáért, mert a mi fejünkben, az otthoni, normál körülmények közt is szégyenletesnek számító, autóba négykézláb visszamászást itt aligha nézi el valaki. Az 50 fekvenyomás a rendőrőrsön ugyanis csak egyik, az okozott helyzet enyhébb, helyi „megoldásai” közül.
Egy passzus erejéig felületesen érinteném a drogok kérdését is. Abszolút minden formában és mennyiségben megtalálhatóak itt is, mégis olyasmi, amit ezen a helyen a legokosabb messziről elkerülni. A helyi törvénykezés drogokhoz való viszonyulását ugyanis negatív tolerancia jellemzi. Ha bármilyen formában, akár távolabbi vonatkozásban bizonyíthatóan össze tudnak kapcsolni a legkisebb mennyiségű droggal, onnantól kezdve két dolog segíthet rajtad: az ima és a csoda. Nincs az a magyarázkodás, sajnálkozás, könyörgés, nagykövetség vagy egyéb földi erő, ami ezen változtatna. Hozzátenném, hogy az arab kultúrával előszeretettel összekapcsolt vízipipa is drognak számít erre.
Katari lovasrendőrök (Fotó: Flickr/Erik (HASH) Hersman)
A belbiztonság gyakorlati oldala maga a rendőrség. Doha nagy előnye, hogy aránylag kicsi, ezért egyszerűbb ellenőrizni. Az utakon mindenhol Nissan Patrol járőrkocsik vannak, így gyakoriak a „checkpoint” pillanatok, amikor is minden egyes kocsit és annak utasait egyenként ellenőrzik. Ez persze irtózatos kocsisort eredményez, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy az ellenőrzés a napi rutinjuk része legyen. Ha valami nincs rendben a személyivel, a jogsival, netán az autóval, a büntetés jellege a 100 000 Ft-os tételtől a börtönbüntetés-deportálás kombinációig terjedhet.
A rendőrség operatív szerve arab országokból szerződtetett katonák és civilek, a vezetői pozíciókat pedig kizárólag helyiek, katariak foglalják el. A rendőrség ebben az országban egy olyan testület, amitől az összes itt élő ember fél, a fentiek alapján azt hiszem már hozzá sem kell tennünk: teljes joggal. Apró ballépések esetén egy vagyonokban mérhető bírsággal megúszható a büntetés, rosszabb esetekben a rendőrőrsön kötünk ki, ahol a légkör azt sugallja, itt börtönbe kerülni meglehetősen könnyű. A kamerák mellett tehát az álruhás rendőrök a megfigyelés kihelyezett képviselői. Mint kiviláglik, az itteni védelmi rendszer alapelemei a megfélemlítés és az ellenőrzés. Mindkét technológiában Katar teljes mértékben az élen jár, és szüntelenül fejlesztgeti is a már meglévőket.
Kétségtelen tehát, hogy a közbiztonság ebben az emírségben a többi országhoz képest leírhatatlanul magas. Az utcán szabadon lehet járni-kelni anélkül a félelem nélkül, hogy fényes nappal ránk támadhatnak. Például kevés országban fedezhető fel az a hozzáállás a nőket érő zaklatás tekintetében, ami itt jellemző: egy kevésbé sértő megjegyzésért, vagy hosszabb bámulásért egy nőnek joga van rendőrt hívni, és feljelentést tenni. Azt hiszem, ezek az országok felvetik, vagy megválaszolják azt a filozófiai problémát, hogy mennyire lehet elválasztani a szabadság és a biztonság kérdését. Ebben a megközelítésben a biztonság ára egy részleges szabadság, ami egybeesik a szigorú vallási szabályokkal. Elnézve Európát és az ottani igazságszolgáltatást, érdemes lenne visszafordulni azon az úton, ami a szabadság nevében bódult és bénult tömegeket eredményez.Talán egy következetesebb és szigorúbb törvénykezés esélyt adhat arra, hogy egységesebb és biztonságosabb társadalom formálódjon. Persze csak talán.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: Az Arab Nagy Testvér, avagy közbiztonság Katarban