A kisebbségi jogokkal foglalkozó Minority Rights Group International újságíró kurzusának résztvevőjeként közel három hetet tölthettem el a dél-ázsiai Nepálban. Az ott készült fotóimmal az ország megannyi arcát igyekszem bemutatni: földrengés és elképesztő szegénység, a világ legmagasabb hegycsúcsai és trópusi esőerdő, 120 beszélt nyelv és közel 100 különböző népcsoport, hinduk és buddhisták, mindez egy másfél magyarországnyi területen.
Árus a katmandui Swayambhunath, köznapi nevén a Majomtemplom közelében, amely a hinduk és a buddhisták számára is zarándokhely. (Fotó: Szabó Dani)
Imazászlókkal és Buddha mindent látó szemével díszített sztúpa a Majomtemplom közelében. A Buddha előtt tisztelgő és a szellemi megváltás útját is szimbolizáló sztúpák a legrégebbi buddhista vallási építmények közé tartoznak. (Fotó: Szabó Dani)
A katmandui Durbar tér romjai. A Durbar egy általános megnevezése a királyságot szimbolizáló, palotával, templomokkal és szobrokkal díszített tereknek, melyek története a Nepál egyesítése előtti időkre nyúlik vissza. A XVIII. század közepéig több királyság létezett az ország mai területén, mindegyik saját fővárossal, királyi palotákkal és hozzájuk tartozó Durbar terekkel. A három leghíresebb a patani, a baktapuri és a katmandui, melyek mind felkerültek az UNESCO világörökségi listájára. Az utóbbit azonban sajnos szinte teljesen elpusztította a 2015-ös földrengés. (Fotó: Szabó Dani)
Hal- és fűszerárus a katmandui Durbar téren. (Fotó: Szabó Dani)
Ugyanitt körömvirágból készített nyakláncok. A virágból font ékszer a hindu vallási ünnepek, esküvők és egyéb jelentős események elmaradhatatlan kelléke. (Fotó: Szabó Dani)
Isteni választék a bhaktapuri Durbar téren. A különböző mitologikus figurákat ábrázoló maszkokat és falidíszeket kínáló üzletek minden látványosság környékén megtalálhatók. Ezúttal maga az üzlet a látványosság. (Fotó: Szabó Dani)
Iskolába igyekvő gyerekek egy Katmandu közelében fekvő halászfaluban. 1951-ben Nepálban mindössze 5% volt az írni és olvasni tudók aránya. Az elmúlt évtizedekben ez a szám 60% fölé emelkedett, a társadalom 40%-a (közel 12 millió ember) azonban továbbra is analfabéta. (Fotó: Szabó Dani)
Egy átlagos buszút Nepálban. A helyi járatokon bevett gyakorlat a busz tetején, biztonsági öv vagy bármilyen egyéb óvintézkedés nélkül utazni. A számos baleset és a törvényi tilalom ellenére ez a rendhagyó közlekedési mód továbbra is érvényben van. (Fotó: Szabó Dani)
Singati romjai. A falu házainak többségét elpusztító 2015 áprilisi és májusi földrengések 156 halálos áldozatot követeltek. (Fotó: Szabó Dani)
Életkép Singatiból. (Fotó: Szabó Dani)
A földrengés által lerombolt ház Dolakha körzetben. (Fotó: Szabó Dani)
A ház egykori lakói, anya és fia figyelik a romok eltakarítását. (Fotó: Szabó Dani)
Narancsot áruló asszony Singatiban. (Fotó: Szabó Dani)
Készülnek a takarók. Az éjszakai 0 fokban a fűtés nélküli házakban szükség is van rájuk. (Fotó: Szabó Dani)
Leomlott épület és egykori lakói a Katmandutól 8 kilométerre fekvő Khokanában. A Newari kisebbség által lakott faluban a földrengés miatt összesen 700 ház omlott össze és 800 családot kellett kitelepíteni. (Fotó: Szabó Dani)
Nepáli asszony a földrengés által elpusztított otthona romjai között Khokanában. A külföldi és állami segélyek ellenére legalább 7 év, mire családja új otthont építhet magának. Addig is gyermekeivel és unokáival választhatnak, hogy a fóliával fedett átmeneti szálláson vagy a romok között éljenek. (Fotó: Szabó Dani)
A háztartás konyhája. (Fotó: Szabó Dani)
Mosó nő Khokanában. Nepálban a vízhez való hozzáférés is kihívást jelent. A hegyek eldugott falvaiban élő közösségeknek gyakran órákat kell utazniuk az ivóvízért, míg a nagyobb városok közelében a vízszennyezés a legnagyobb probléma. A Khokanától autóval 10 percre fekvő főváros, Katmandu napi 150 tonna szemetet termel, aminek majdnem fele végül a sokak vízellátását biztosító folyókban köt ki. Nem meglepő tehát, hogy a külföldi utazó számára ajánlatos elkerülni a csapvizet, és palackozottat használni akár öblögetéshez is. (Fotó: Szabó Dani)
Nagymama és unokája Khokanában. Az elképesztő szegénység dacára rengeteg vidám és mosolygó arcot láttam. Úgy tűnt, a nepáliak a légszennyezettség, a vízhiány, a földrengés és lerombolt otthonuk ellenére is boldogok. (Fotó: Szabó Dani)
Hamvasztás a Bagmati folyón. A nepáli hinduk ősi tradíciója, hogy halottaikat a szent folyó partján hamvasztják el, miután háromszor megfürdették őket a vízben. A ceremóniát követően a temetés résztvevői maguk is megmártóznak a folyóban az elhunyt lelki üdvéért és a saját spirituális megtisztulásukért. Érdekes kontrasztot ad a helyzetnek a Bagmati elképesztő szennyezettsége, a hagyományőrzőket azonban nem riasztja el a közvetlenül a szent folyóba ömlő szennyvíz és sokak által ide ürített szemét sem. (Fotó: Szabó Dani)
A higiénia iránti igény és a vallási hagyományok ápolása egyéb területeken sem járnak feltétlenül kéz a kézben. A hinduizmus egyik emblematikus helyszínére, a Pashupatinath templomot övező térre a hívőknek mezítláb illik belépni. A kecskékkel és majmokkal, illetve azok ürülékével tarkított járdaköveken azonban érdemes óvatosnak lenni. (Fotó: Szabó Dani)
A Katmandu-völgyet elhagyva az ország déli része, a Terai felé vettem az irányt. Az itt található trópusi éghajlatú síkvidéken él már többszáz éve a lakosság 6,5%-át kitevő tharu népcsoport. A malária sújtotta területen sokáig csak ők tudtak megélni, mert génállományuk a generációk során úgy módosult, hogy immunissá váltak a betegségre (Fotó: Szabó Dani).
A tharuk a huszadik század közepéig más népcsoportoktól háborítatlanul éltek a Terai régió erdőiben, harmóniában a természettel. Váltógazdálkodást folytattak, és a képen látható sárból tapasztott házakat építettek. Azonban az 1950-es években az Egészségügyi Világszervezet sikeresen felszámolta a maláriát a térségben, így Nepál hegyvidékeiről számos népcsoport telepedett át a termékeny földű Teraiba. Az újonnan érkezők kisajátították a földeket és sok tharut rabszolgamunkára kényszerítettek. Ez volt az úgynevezett Kamaiya intézménye. Emellett kialakult a Kamlari rendszer, ami azt jelentette, hogy a szegény (általában tharu) szülők fiatal lányaikat eladták rabszolgának a más falvakból származó gazdagabb férfiaknak. A Kamaiya és a Kamlari egészen 2000-ig érvényben volt Nepálban. (Fotó: Szabó Dani)
A közel kétmilliós tharu közösség fő tevékenysége az állattenyésztés és a földművelés, bár néhányan extrémebb szakmát választanak maguknak. A világhírű Chitwan Nemzeti Park területén élők például elmehetnek mahoutnak, azaz elefántsofőrnek. A mahout feladata, hogy az elefántot születésétől fogva engedelmességre és a különböző parancsok betartására nevelje, olykor durva eszközökkel is. Az idomított elefánt ezt követően napi két műszakban rója az utakat, hátán sofőrjével és a szafarizó turistákkal. (Fotó: Szabó Dani)
Így készül a műszakból hamarosan hazaérő elefánt vacsorája, a melasszal, sóval és rizzsel töltött „elefánt momó”. (Fotó: Szabó Dani)
Meghökkentő látvány a nyugati kultúrkörből érkező turistának. A szvasztika (nálunk inkább horogkereszt) Nepálban mindenhol megtalálható: házak falára festve, kilincsekbe vésve, ékszereken, autókon. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy Hitlernek sok szimpatizánsa van errefelé. Épp ellenkezőleg, a szvasztika a világ egyik legősibb szimbóluma, amely a kelták, vikingek és ókori görögök számára a jólétet és a jó szerencsét szimbolizálta. A hinduizmusban is fontos szerepe van, itt Brahmát, a teremtőt és Ganesht, a szerencse istenét jelképezi. A korai keresztények is használták, és a kereszt egy alternatív változataként Krisztust szimbolizálta. A szvasztika még a dán sörfőző cég, a Carlsberg logója is volt egészen addig, míg Hitler fel nem fedezte magának, és élére állítva a nácizmus és a kegyetlenség jelképévé változtatta. A világnak ezen a táján azonban továbbra is szerencsét és jólétet hoz, ahogyan az előző pár ezer évben is tette. (Fotó: Szabó Dani)
Az ezerarcú Nepál a túra legvégén még tartogatott egy kellemes meglepetést. A második legnagyobb város, Pokhara mellett fekvő Fewa-tó gyakorlatilag a helyi Balaton: tiszta levegő, idilli fekvés, és bónuszként 20 fok feletti éves átlaghőmérséklet. Aki Katmanduban jár, mindenképp utazzon el Pokharába is, mert egészen másfajta élményekben lesz része! (Fotó: Szabó Dani)
A 18 nap Nepálban sorozat összes részét ide kattintva olvashatod el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: 18 nap Nepálban: Az ezerarcú ország - fotóriport
