Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy ez a cikk egy erősen szubjektív, és tényekben szegény összefoglalója annak a tragikomédiának, ami mostanában az Egyesült Királyságban folyik. Az egyik oka ennek, hogy nem vagyok sem politikus, sem közgazdász, és így nagyon sok mindent nem tudok és nem értek a dologgal kapcsolatban, de a fő oka ennek az, hogy sehol nem találunk semmiféle tényszerű párbeszédet, vitát azzal kapcsolatban, hogy miért maradjon vagy lépjen ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból. Bár egy angol kormányhivatalban dolgozom, így elég sok olyan embert ismerek, akik sokat megélt veteránok EU ügyekben, nekik sincs fogalmuk a tényekről… Ezen a szavazáson az érzelmek és vélemények döntenek, nem pedig a tények. Meg egy apró megjegyzés: főleg az angol helyzettel foglalkozom, mert itt élek; Skóciáról, Walesről és Észak-Írországról keveset tudok.
A legelső dolog az EU referendumról, ami az ember eszébe ötlik, hogy maga a népszavazás ténye is inkább egy politikai szatírába, mint a való életbe illik. David Cameron 2012-2013 felé hasznos politikai fegyvernek ítélte a jobboldal felé nyitást; éppen ezért bejelentette, hogy népszavazáson fogják eldönteni az Egyesült Királyság tagságát az EU-ban. Őszintén szólva elképesztő, hogy egy ilyen volumenű, hihetetlenül komplex dologról szóló döntést népszavazásra bocsátanak.
Nagyon kevés ember képes átlátni a lehetséges implikációkat, még akkor is, ha minden tény a birtokában van; és a tények terén éppenséggel hiány van mostanság. Egy képviseleti demokráciának pont az a lényege, hogy megválasztjuk a nálunk (remélhetőleg) okosabb és jobban képzett embereket, hogy döntsenek a nevünkben. Cameron pedig annyit tett, hogy az UK egyik legjelentősebb döntését (a német hadüzenet volt csak ennél jelentősebb a XX. században) kiadja a kezéből, és a “népre” bízza, hogy tessék, ti jobban el tudjátok dönteni, mint mi – ezzel nem éppen jó vezetői kepésségről téve tanúbizonyságot.
Igazán tehát nem volt szükség a dologra, de ez gyakorlatilag biztosította a Tory pártnak, hogy újra kormányra kerüljön. 2015-től azonban az EU-kritikus Cameron hirtelen pálfordulással nagyon is EU-barát lett; valószínűleg rájött, hogy veszélyes folyamatokat indított el, amelyeket nem tud kordában tartani, így azóta kétségbeesetten próbálja az EU előnyeit ecsetelni. (Késve, de elkezdett tárgyalni az UK-EU kapcsolatok átrendezéséről is; valószínűleg inkább ezzel kellett volna kezdenie, mintsem a gyerekes dackampánnyal, de ez csak azt mutatja, hogy a gazdag országokban sem képesek ésszerűen viselkedni a politikusok.) Más kérdés persze, hogy mennyiben segít ezzel az ügynek, hiszen sokan hihetetlenül utálják Cameront, így talán több EU-szkeptikust gyárt a beszédeivel. Mit mondjak, az angol politikai élet sem épp racionális.
De hogyan is kezdődött ez az egész?
Nem meglepő módon a bevándorlással. 2004-ig kell visszamennünk (minimum) a közvetlen okokért, bár a nagy számban beáramló olcsó munkaerő nem elég az általános Európa-ellenesség megmagyarázásához. A legalapvetőbb ok a sziget-mentalitás, amely az angol lélek részét képezi. Már az első napokban feltűnt, hogy az angol ismerőseim “Európa”-ként beszélnek a kontinentális részről; magukat pedig mintha egy különálló entitásként kezelték volna. Európa és az Egyesült Királyság között van egy fajta távolságtartás az angol részről.
(A skótok, írek sokkal inkább Európa-barátok.)
A történelem igazán csak erősíti ezt az érzést: a legtöbb angol számára Európa Spanyolországot, Franciaországot és Németországot jelenti, akikkel háborúztak, és azt a pár kicsit államocskát Franciaország fölött, akikkel (főleg) kereskedtek. A skandináv államok, Ausztria és Olaszország még fönt vannak a térképükön, de az ettől keletebbre eső részekről nagyon keveset tudnak. Európa gyakorlatilag egyenlő Nyugat-Európával, és igencsak gyanakodva nézik a beözönlő szőrös, rossz szagú, keleti hordát, akik furcsa nyelveken beszelnek, és kevesebb pénzért dolgoznak mint ők
Marad-e az Egyesült Királyság az EU-ban? (Fotó: Flickr/Roberto Trombetta)
Az euroszkeptikus hozzáállás tehát igencsak része az angol léleknek (már a hetvenes évek óta erős az EU ellenesség), és az EU keleti bővítésével azt kellett látniuk, hogy Londonban gyakorlatilag kisebbségbe kerültek az őslakosok.
És itt jönnek elő az érzelmek először. A szélsőjobbos UKIP pártra tavaly a választásokon olyan 20%-a szavazott a választóknak; az mar csak a választási körzeteken múlt, hogy a legtöbb szavazatuk elveszett, és csak kevés képviselőt juttattak be a parlamentbe. Ez a hirtelen jött népszerűség annak köszönhető, hogy a párt nagyon sikeresen lovagolja meg az angol idegenellenességet. Főleg azzal érvelnek, hogy a beáramló külföldiek egyrészt elveszik a munkát a helyiektől, másrészt a juttatási rendszert kihasználva ingyenélőként élősködnek a becsületes angol munkáján (a híres-nevezetes “Schrodinger’s immigrant”: egyszerre veszi el a munkád és élősködik a segélyen). Farage, a pártvezér, gyakorlatilag mindent a bevándorlókra vezet vissza. Egyszer elkésett egy pártgyűlésről, és a válasza az volt, hogy a sok bevándorló miatt az M4-es gyorsforgalmi út teljesen be volt dugulva. (Amiben amúgy lehetett valami, mert akkor én is ott voltam, bár én az ellenkező irányba, London felé vezettem.)
A vita annyira elmérgesedett, és az érzelmek annyira elszabadultak, hogy egy elmebeteg múlt héten meggyilkolt egy angol képviselőnőt, Mrs Jo Cox-ot.
A nyilvánvaló demagógia és bujtatott idegengyűlölet/rasszizmus mellett viszont igenis vannak érvek, amelyek – talán – valóban a mértéktelen bevándorlás ellen szólnak.
Az utóbbi pár évet a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek igencsak megszenvedték. Az angol kormány, a Tory-k vezetése alatt igencsak neoliberális politikát folytat. A folyamatos megszorításoknak"hála" a szociális védőháló és az NHS (National Health Service – az angol állami egészségbiztosítási rendszer- a szerk.) egyre kevésbé funkcionál; állandó leépítésék vannak az állami szektorban, amit lehet, privatizálnak, ami pontosan a várt (ígért) eredménnyel ellentétes hatással jár, azaz az árak emelkedésével és a szolgáltatások minőségének csökkenésével… és a listát lehetne meg folytatni.
Állandó lakáshiány van, így az ingatlanárak az egekbe szöktek. Főleg London környékére igaz, hogy évi 70-80 000 font (1 GBP nagyjából 405-410 Ft – a szerk.) alatti fizetéssel maximum egy garázst vehet az ember… viszont a lakbér olyan 900-1000 font körül kezdődik, tehát, hacsak nem többen élnek egy lakásban, a fizetés akár 70%-a is elmehet a lakbérre. Ha esetleg London vonzáskörzetébe költözne az ember, ahol (nem sokkal) olcsóbbak az ingatlanok, évi 3000 fontos vasútbérlettel számolhat fejenként a családban, ráadásul egy olyan vasúthálózaton, amelynél a műszaki hibák mindennaposak. Így hát felnőtt emberek osztoznak egy lakáson, akárcsak a csóró egyetemisták szoktak a világ egyéb tájain. Az EU-szkeptikusak azzal érvelnek, hogy a beáramló tömegek csak rátettek egy lapáttal erre a problémára. Szerintük Anglia a világ legsűrűbben lakott országai közé tartozik, és nincs szükség több emberre. Nem tudom, van-e ebben valami. Bár London és környéke valóban túlnépesedett, északon kevesebb ember él – igaz, ott a munkanélküliség is élképesztően nagy a megszűnt iparnak és bányászatnak köszönhetően. (Ki tudja miért, de a szénbányászok és vasmunkások nem alapítottak sikeres számítástechnikai szolgáltatással foglalkozó cégeket, amikor megszűnt a munkájuk…)
Cameron vs. Farage (Fotó: Flickr/David Holt)
A másik problémát a bérek jelentik. Nagyon sok EU bevándorló kétkezi munkát végez, még akkor is, ha egyetemi végzettséggel rendelkezik. Egyszerűen, hacsak nem valami sztárszakmában dolgozik (IT, bank szektor, közgazdász), akkor csak ilyen munkakörben kap munkát angol képesítés hiányában. Így lehet az, hogy tanárok készítenek szendvicseket vagy szolgálnak fel étteremben. Ez – állítólag – lenyomja az amúgy is szegényebbek bérét, hiszen a munkaadók megengedhetik maguknak, hogy kevesebbet fizessenek – egy lengyel, magyar vagy román geográfus vagy matektanár így is boldogan fog napi 10 órában gürizni egy forró konyhában. Nem tudom, valóban ez-e az oka a bérek stagnálásának, de az tény: 2010-ben egy felszolgáló képesítés nélkül kapott 7.5 fontot óránként, és manapság egy gyógyszertári asszisztensnek (amihez azért kell papír) kínálnak 7.2 fontot. Az árak persze azóta nem mentek le, sőt, így hát mindenki levonhatja a következtetéseket.
Sokan le is vonják: azt látják, hogy a gazdagok, a nagy cégek, a “City” nagyon is szépen profitál ebből a szituációból, amíg egyre kevesebb hely van a gyerekeinek a helyi iskolákban, egyre többet kell várni orvosra, és szép lassan úszik el annak a lehetősége, hogy vehessenek egy lakást, megéljenek a jövőbeni nyugdíjukból – már ha megélik, hiszen az NHS szép lassan esik szét. A kérdés persze az, hogy mennyiben okai és mennyiben áldozatai ennek a bevándorlók, hiszen az utóbbi jópár évben az egymást követő angol kormányok meglehetősen kemény gazdasági politikát folytattak, ami valószínűleg inkább oka ennek a helyzetnek. Ennek eldöntéséhez nincs meg a képesítésem. Egy biztos: ez az első olyan generáció, amelynek sokkal rosszabbak a kilátásai, mint az előzőnek, és az emberek dühösek.
További érvként hozzák az Egyesült Királyság kilépése mellett fel azt, hogy az UK sok pénzt fizet a közös kasszába (bar sokat is kap vissza), és persze sokaknak nem tetszik, hogy Brüsszel diktatórikus hatalomként meghatározza, mit lehet tenni és mit nem angol földön… Nem segít, hogy az EU valóban nem igazán demokratikus intézményként viselkedik bizonyos esetekben, és persze az sem egy pozitívum, hogy a németeknek meglehetősen erős a befolyása a döntésekre. Sokan gazdasági uniónak tekintik itt az EU-t, és nem osztják az egyre szorosabb integráció, a politikai unió iránti lelkesedést (többek között az “új” tagállamok sem, így ezzel az angolok nincsenek egyedül). Mindez azt jelzi, hogy EU-nak is változnia kell majd hosszú távon, ha fenn akar maradni, függetlenül attól, hogy az Egyesült Királyság hogyan szavaz. Az elképesztő bürokrácia már csak hab a tortán. Kérdés persze, hogy mennyire lehet kívülről megreformálni egy intézményt. (Sokak szerint egyáltalán nem lehet megreformálni, és ezért akarnak kilépni). Sokan úgy tartják, hogy majd Norvégiához és Svájchoz hasonlóan fogják kezelni az Egyesült Királyságot az EU-ban; azaz nem tag, de élvezi a tagsággal járó előnyöket. Érthető okokból Brüsszel nem éppen nyitott az dologra.
Bár a közös piac nagyon sok lehetőséget teremt az Egyesült Királyságnak, az ellenzők egy része úgy latja, hogy az USA és a Commonwealth (a volt gyarmat birodalom utódállamai) sokkal jobb partnerek a kereskedelemhez. Mindez oda vezet, hogy létrejött a “Vegyük vissza Angliát!” kampány, ami igencsak hasonlít Trump “Tegyük Amerikát újra naggyá!” kampányához: demagóg szólamok, amelyek nacionalizmusra és idegengyűlöletre építenek. Vicces kis szituációknak lehet néha az ember tanúja: a spanyolországi “expat” közösség (őket nem hívják bevándorlónak, hiszen egy rendes angol csak “expat” lehet) tagjai egy spanyolországi angol pubban nyilatkoznak egy angol lapnak az angliai bevándorlókról… Szerintük az a baj velük, hogy nem tanulják meg a nyelvet, és nem illeszkednek be –amiben valóban van igazság sajnos, csak mindez olyan emberek szájából hangzik el, akik Spanyolországban egy saját kis párhuzamos társadalmat építettek ki maguknak, és bár évek, évtizedek óta ott élnek, nem beszélik a nyelvet, és nem illeszkednek be a helyi társadalomba.
Mindezen persze nem segít az, ahogy “a másik oldal” viselkedik. Bármilyen racionális vitát a bevándorlásról leállítanak azzal, hogy az illető rasszista, idegengyűlölő vagy “little Englander” (a szűk-látókörű kisember karikatúrája); érvek nem hangzanak el. Hasonló módszerekkel teszik lehetetlenné a kilépés mellett érvelőkkel való vitákat, így párbeszéd helyett egy nemzeti “ereszdelahajamat” folyik már évek óta a sajtóban és televízióban. Racionális érvelés sehol, és az ország szép lassan sodródik ki tudja, merre. A párbeszéd hiánya itt is már évtizedek óta mérgezi a levegőt, és ez a dolog következménye.
Tulajdonképpen úgy tűnik (és itt a saját véleményemet mondom el), hogy a politikai/gazdasági hatalom képviselői boldogan mutogatottak az EU-s bevándorlókra valamint Brüsszelre, mint minden probléma gyökereire, elhárítva maguktól a felelősséget, csakhogy ezzel egy olyan folyamatot indítottak el, amelyet már ők sem tudnak féken tartani. Az emberek jó része (ha hihetünk a felméréseknek, kicsivel több, mint a fele) az EU-ban és a bevándorlókban látja minden bajának okozóját, és ennek logikus következményeként szeretne kilépni az unióból. Ezért latjuk az eddig igencsak EU-szkeptikus és bevándorlásellenes Cameront kétségbeesetten érvelni az EU-s tagság mellett, hiszen az eredeti szándéka nem ez volt a népszavazás kiírásával. A fenevad elszabadult, és mar nem tudjak visszatessékelni a ketrecebe.
Lesz-e közös jövő? (Fotó: Flickr/Rareclass)
Hogy mi történik, ha az Egyesült Királyság igennel szavaz a kilépésre?
Hát, sok minden, de nem tudni, micsoda... Nem fognak azonnal minden EU-s állampolgárt kizavarni; de a további beáramlás valószínűleg le fog csökkenni. Komoly, több évig tartó tárgyalások fogják megelőzni a kilépést, ha emellett teszik le a voksukat a britek, de hogy utána mi lesz, senki sem sejti. Az várható, hogy a skótok kikövetelnek egy új referendumot; a legutóbbi skót szavazás azt mutatta, hogy sok skót szeretne kilépni az angol-skót unióból, mivel ők inkább az EU-t preferáljak. Ha az UK kilépne, a skót nacionalistáknak komoly esélye lenne egy sikeres referendumra a saját kilépésüket illetően. (Ez amúgy egy érdekes mellékszála ennek az egész kampánynak: az EU-szkeptikusak nagyon gyakran az EU-pártiak érveit használják, amikor a angol-skót unió mellett érvelnek…) Egyszóval nem tudni, mi lesz, de lehet, hogy nemsokára újra megalapul egy önálló skót állam.
Nagyon sok magyar nekiállt az állampolgárság megszerezni – felkészülve a legrosszabbra –, de kérdés, milyen lesz az angol gazdaság a kilépés után. Az biztos, hogy már most nem érzi az ember úgy, hogy az ötödik legnagyobb GDP-vel rendelkező országban él, amikor látja a széteső infrastruktúrát, az alacsony béreket és az alig funkcionáló egészségügyi ellátást... Talán tényleg vissza fogják venni az országukat, hiszen ha rosszabbá válnak a dolgok, sokan inkább haza fognak költözni – vagy egy kevésbé ellenséges EU országba.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: Brexit vagy Bremain: Kilép vagy marad az EU-ban az Egyesült Királyság?
