Olaszországról legtöbbünknek a dolce vita, a hedonizmus, a kissé pazarló életmód juthat eszébe elsőre. Valószínű, még véletlenül sem gondol senki úgy az olasz gazdaságra és életre, mint valami minta ökoországra. Pedig a dolgok változóban vannak, szerencsére itt, Európa csizmájában is.
Zöld sarok
Épp a napokban látott napvilágot egy tanulmány, miszerint az idei évben Európa szinten az ökobarát autók 30%-át Olaszországban helyezték üzembe. Norvégia mellett így az olaszok is élen járnak e tekintetben. Még akkor is, ha ebbe a százalékba nemcsak a hibrid, vagy az elektromos autók, hanem a gázüzemű járművek is beleértendőek. Ez számszerint 53.000 autót jelent, és az olaszok méltán büszkék erre az eredményre.
Egy kicsit úgy látom, hogy pont ez az olasz büszkeség viszi előre az ökobarát ügyet itt délen. Imádják a tájat, az ételeiket, a hagyományaikat, a tengerüket. Talán még idejében felismerték, hogy azért, hogy Itália az a mindannyiunk képzeletében megjelenő, zöld dombok és tiszta azúrkék tenger országa legyen, azért bizony tenni kell.
Aki ökobarát hotelekben, masseriákban és hasonló helyeken szeretne megszállni, az nem csalódik Olaszországban. Az ökoturizmus virágkorát éli itt. Ha csak szűkebb környezetemre gondolok, itt Pugliában létezik egy úgynevezett Greenroad, ami immár 11 települést foglal magába. Ezeken a településeken környezetbarát hotelek, éttermek, gazdaságok és borászatok várják a turistákat és érdeklődőket.
Ha utazgat az ember az országban, néha megdöbbenhet azon, hogy milyen sok és nagyméretű „napelemváros”, hosszú karjaival integető szélerőmű fekszik az út mentén mindenhol. A megújuló energiák tekintetében is igyekszik az ország. Ez látványosan megmutatkozik a napenergia felhasználás ügyében, amiben Olaszország az elsők között van a világon. Az ország villamosenergia felhasználásának 38%-át megújuló energiaforrásokból állítják elő. Nem csoda hát, hogy sokszor látni szélerőművet, ami egy-egy magánfarmot lát el, vagy épp hatalmas napelemtelepeket, amelyeket olyan nagy cégek telepítettek saját maguknak, mint például a San Benedetto.
Ami pedig elvehetetlen az olaszoktól, az az élet minden formájának imádása. És itt ismét arról a megyéről tudok írni, ahol élek. Elsőnek, a Jonian Dolphin Conservation egyesületről, ami a Jón-tenger csodás delfinjeinek megmentését, életüknek, élőhelyüknek feltérképezését és megismertetését tűzte ki célul. Bárki befizethet a Taras nevű katamaránra egy túrára, ahol felkészült túravezetők ismertetik ügyük fontosságát, miközben a delfinek nyomába erednek velünk. Mostanában kelnek ki a partszakasz dünéi közt a kisteknősök is, így minden strandon, minden lehetséges fórumon igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy ne zavarja senki ezeket a ritka állatokat.
Aztán itt van az én sokat emlegetett szlogenem, hogy „ha valaha kóbor kutyaként születnék újjá, csakis itt Olaszországban, per favore!” Merthogy itt valóban arany életük van, kicsit olyan, mint Indiában ama szent teheneknek. Törvény is létezik rá, hogy ha beviszed a beteg állatodat a kórház ügyeletére, akkor kötelesek ugyanúgy ellátni, mint az embert.
Időről időre rengeteg lakossági kezdeményezés is van. A legutóbbi például karácsonykor, amikor is Taranto minden butikja, boltja, bankja, ahelyett, hogy kivágott karácsonyfával emelte volna az ünnep hangulatát, az Apuliára oly jellemző, és később beültetésre tovább adományozott, hatalmas dézsákban olajfákat állított épülete elé. Ez már csak azért is fontos, mert a régió egyik leghíresebb exportcikke az olívaolaj, az elmúlt években viszont valamilyen betegség támadta meg az itteni olajfa ligeteket, ami miatt sok fát ki kellett vágni. Így próbálják hát pótolni őket.
Ha már olívaolaj, essék pár szó a híres olasz konyháról is. Azt hiszem, Európában talán az olaszok fordítanak a legnagyobb gondot arra, hogy ökobarát konyhájuk legyen. Igyekszenek mindenhol a helyi alapanyagokat használni, és a konyhaművészetük egyáltalán nem pazarló. Az egyik sokak által olvasott gasztroblogger is ebben a témában írja cikkeit: hogyan termelj minél kevesebb konyhai hulladékot, hogyan hasznosítsd újra, vagy épp olyan recepteket publikál, amelyek az előző napi ebéd maradékain alapulnak. Egy kicsit én is megfertőződtem ezzel az újrahasznosítás dologgal, saját kis házi komposztáló áll a kertben, és tudok a tegnapról megmaradt halból, rákból, vagy épp csirkéből különleges pasta csodákat kreálni.
Mint nőnek, és sajna mint allergiás nőnek, nagyon nagy öröm itt délen, hogy rengeteg csak természetes alapanyagokból készülő kozmetikum található még a bevásárló központok polcain is. A kedvencem egy toszkánai alapítású Bottega Verde nevű zöld üzletlánc, ami 100%-ban természtes kozmetikai termékeket forgalmaz a krémektől a sminken át egészen a parfűmökig.
Kevésbé zöld sarok
Olyan szépséges tengerpartokkal, fenséges hegyekkel és csodás zöld termőföldekkel rendelkező országban, mint Olaszország könnyű abba a tévhitbe ringatni magunkat, hogy ez a szépség örökké tart, és egyáltalán nem törékeny. Az olaszoknak is, mint minden déli népnek, talán az egyik legnagyobb hibája ez: el sem hiszik, hogy a tenger, Toszkána zöld dombjai, vagy Apulia olajfaligetei milyen érzékeny rendszer részei.
Az első sokk számomra Olaszországban a szemét kérdése volt. Nyilván mindenki emlékszik még a nagy maffiás szemétháborúra, amikor is Nápoly utcáin az emeletig ért a szemét. Nos, a helyzet most jobb, de azért… Ma már szinte egész Itáliában szelektív hulladékgyűjtés van. De valahogy az olaszok szokásaikban mégsem tudnak teljesen átállni erre, így úton-útfélen még ma is nejlon szemeteszsákokba botlik az ember. Mivel a kukásautó nem viszi el csak a szétválogatott szemetet, így az olaszok egyszerűen lepakolják a szemetüket, bárhová. A szél, az eső, a kóbor állatok aztán megteszik a magukét. Amikor a parti sétány, vagy a csodás liliomokkal teli homokdűnék közt ott virít a pet palack, vagy az ocsmány fekete szemeteszsák, engem bizony a sírás kerülget. Legrosszabb tapasztalatom, amikor a talján bácsika kitolat pálmafás kertjéből autójával, a motorháztetőn a gondosan odakészített háztartási szemét, hogy útközben a menetszél majd valahová az út szélére lesodorja. Nem egyszer láttam ilyet sajnos. A helyzeten az sem javít, hogy egyes északi országok, mint Norvégia, vagy Svédország, olasz szemetet importálnak, mert náluk olyan kevés keletkezik, hogy a hulladékégetők nem tudnak megfelelő módon működni és energiát előállítani az import szemét nélkül.
A másik furcsa dolog számomra, hogy amennyire tudatos vásárlók az olaszok, ha élelmiszerről van szó - sőt ezidáig bárhol vásároltam, mindenhol csak újrahasznosított szatyrokba pakolták nekem az árut -, annyira nem azok, ha bármi másról. Órákig képesek válogatni a cukkinik közt, de egyáltalán nem érdekli őket, hogy milyen a tisztítószer, amit beraknak a kosarukba. Bár léteznek kifejezetten környezetbarát termékek, szerintem ezek fogynak legkevésbé a polcokról. Azt hiszem, szinte minden más területen a divat dönt, ha vásárlásról van szó egy olasz számára. Bőrtermékek, illatszerek, ruházati termékek; a fontos, hogy a legutolsó divat szerint legyenek, és a csomagolásuk is igen menő legyen.
Ahogy írtam, a természetbarát autók eladása elég jól áll Olaszországban. De az autópark így is túl nagy, rengeteg autó van az utakon, a közlekedés emiatt is egy káosz. Az olaszok a szomszédot is autóba ülve látogatják meg; és ezzel tényleg csak egy keveset túlzok. Egykettőre beülnek a kormány mögé, még akkor is, ha a távolság, ahová készülnek, egy kellemes sétával is elérhető lenne.
A városban, ahol élek, van egy nagy vasipari vállalat. Kicsit ambivalens módon állnak ehhez is az itt lakók. Bár naponta tüntetnek ellene, hogy szennyezi a környezetet, hogy a dioxid, amit kiokádnak a gyár kéményei, megmérgez minden életet; mégis ha arról van szó, hogy bezárják a gyárat teljesen, az sem tetszik nekik, hisz ebből él sok városlakó. Utóbbi természetesen érthető, de attól még amolyan se vele, se nélküle állapot ez.
A legutóbbi hatalmas tüntetés júliusban volt, amikor az olasz miniszterelnök személyesen járt itt a városban, hogy aláírja a támogatási pénzekről szóló egyezséget, és megnyissa a Nemzeti Régészeti Múzeumot. Óriási tömeg várta őt, és nem jóindulattal. „Gyilkos” és „gyermekeink élni akarnak” című feliratokkal, kiabálással fejezték ki nemtetszésüket a városlakók. Valahogy úgy áll a helyzet most, hogy a támogatási, környezet helyreállítási és egyéb pénzek nagyrészét állítólag már átutalták anno. Megy az egymásra mutogatás, hogy ki költötte el, de szó sincs a gyár teljes bezárásáról, pedig siralmas képet mutat omladozó épületeivel, a miniszterelnök pedig valami olyat mondott a tömeg megnyugtatására, hogy nemcsak az egészséghez van szent és vitathatatlan joga az embereknek, hanem a munkához is. Egyszóval amolyan tipikus történet ez a hatalom és a pénz javára, a környezetvédelemmel szemben.
Ugyanez elmondható a fúrótoronyról is, amit az itteni mélykék tengerbe terveznek. Hatalmas felháborodás fogadta az ötletet, a csodás homokos strandokon egymás kezét fogva kilométeres sorokban vonultak, tüntettek az emberek, mégis a szavazásra, ahol ellene dönthettek volna, mégsem mentek el elegen, hogy nemet mondjanak a tervre. Így vélhetően pár év múlva csak megépülnek azok a tornyok itt délen.
Taranto kikötője, háttérben az acélgyárral (Fotó: Flick/Antonio Ciriello)
Szóval a környezetbarát részeredményeket felmutató Olaszországnak is van még hová fejlődni ahhoz, hogy elmondhassa magáról, egy igazán ökobarát ország. De tudjuk, hogy ugyanez érvényes az egész földkerekségre. Mikor lesz az, amikor a"zöld versenyt" is komoly presztízs kérdésként kezeli majd minél több ország?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!
Eredeti cikk: Az olasz csizma zöld és kevésbé zöld sarka
