Az alkohol ABC-je, avagy ezt és így isznak a világ körül: A-K

2016. december 18. 02:42 - Hello Magyarok!

alkohol_pult_kocsma.jpg

HM!-összeállítás

Két dolog van, amit mindenki azonnal elsajátít egy számára új országban: káromkodni és inni. Előbbivel majd egyszer később foglalkozunk, az utóbbit azonban most részletesen kifejtjük. Merthogy ha alkoholról van szó, akkor tényleg áll: ahány ház, annyi szokás. Ki így issza ugyanazt, ki meg úgy. Vannak országok, ahol a sör valóban folyékony kenyér, máshol meg bor nélkül elképzelhetetlenek a hétköznapok. Azokról pedig ne is beszéljünk, akiknek (csak) tömények a hétköznapjaik. Beszéljenek inkább helyettünk a fotók, videók és ABC-sorrendben azoknak az országoknak az alkoholfogyasztási szokásai, ahol mi élünk. 

Tovább
komment

Afrikai Bolyongók – 4. rész: A Kilimandzsáró és a világ tetején

2016. december 10. 20:17 - Hello Magyarok!

dsc_6314.JPG

Geréb Orsoly

Két hete mutattuk be először a Bolyongó fiúkat, és megígértük, hogy végigkísérjük őket teljes afrikai útjukon. Már vártuk, hogy elérkezzünk ennek az útnak egy kimagasló fejezetéhez, a nagy kihíváshoz: a Kilimandzsáró meghódításához. Nos, ez a várva várt rész is elkészült, mi már láttuk jó párszor, és most itt is megmutatjuk!

Tovább
komment

Afrikai Bolyongók – 1-3. rész: Kilimandzsáró érkezünk!

2016. november 26. 10:54 - Hello Magyarok!

g0041445.JPG

Geréb Orsoly

Nemes célú adományozás, Kilimandzsáró kihívása, önismeret és gazdag fotó-, illetve videó dokumentáció – ezekkel a fő célokkal indultak nemrég nagy útjukra, Kenyába és Tanzániába Józsa Levi és Mózes Tamás fotósok. Hazatérésük óta a srácok izgatottan dolgoznak azon, hogy most nekünk is megmutassanak pár szeletet "saját Afrikájukból". Ígérik, érdekes lesz! 

Tovább
komment

Szerintem téged így hívnak! - Bonyodalmak a magyar névvel külföldön

2016. november 25. 08:05 - Hello Magyarok!

athensharborhillmore170.JPG

Gál Kati

Ma van a névnapom (november 25.), de itt, az Egyesült Államokban, nem csak, hogy nincs ilyen, de még a nevem is más. Külföldön bizony még a nevünk is megváltozik. Nem meglepő ez, hisz még a legnemzetközibb kinézetű neveket – pl. a Szilviát, Viktóriát, Annát, Áront, Pétert, Olivért – is kicsit máshogy ejtik, kicsit máshogy írják. Az ékezetek zavarba ejtőek. A vezetéknevekről pedig már ne is beszéljünk.

Tovább
komment

Önkéntes voltam az amerikai elnökválasztáson

2016. november 20. 23:44 - Hello Magyarok!

usa_valasztas.jpeg

PrehryFarkas

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben említettem, önkéntesként is részt vettem a 2016-os amerikai elnökválasztáson. Most ennek a munkának az élményeit osztom meg itt röviden, hogy kicsit a kulisszák mögé is betekinthessünk. Előre bocsátom, hogy szavazóbizottsági tapasztalatokról nem tudok majd beszámolni, mert ahhoz egy nap szabadságot kellett volna kivennem a szavazás napján. Mivel erre nem volt módom, így - munka után - a szavazóhelyiségek bezárását követően a szavazócédulák és a választási centrumok eszközeinek összegyűjtésében vállaltam önkéntes szerepet. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk először, hogy miért is jelentkeztem és milyen lehetőségek közül lehetett választani,  mert azok talán ugyanolyan érdekesek, mint maga az önkéntes munka.

Tovább
komment

Egyél úgy, mint egy görög!

2016. november 14. 21:25 - Hello Magyarok!

fotorcreated_4.jpg

Sztogi

Mediterrán konyha és egészség - sokszor halljuk ezt a párosítást, és nem véletlenül. Tenger, napsütés, olajbogyó, paradicsom és a megunhatatlan feta sajt! Ezek mind a görög konyha alapanyagai, a mindennapi étkezések elmaradhatatlan részei. És akkor a változatos édességről még nem is beszéltünk! 

Tovább
komment

Mi lesz veled, Amerika? - Gondolatok Donald Trump elnöksége elé

2016. november 14. 16:49 - Hello Magyarok!

amerika_szavazas.JPG

András

Lefekszel úgy, hogy Clinton vezet, felkelsz arra, hogy Trump lett az elnök. A múlt héten történt, sokan átéltük és benne van, hogy egy fontos történelmi fordulópont fordulópontja volt ez az átaludt éjszaka. Mi történt aznap este? És hogyan jutott el idáig a világ legnagyobb demokráciája? Egyáltalán mekkora meglepetés volt Donald Trump győzelme és mi sülhet ki ebből? Egy furcsa év befejezése volt az idei amerikai elnökválasztás.

Tovább
komment

Így működik az amerikai elnökválasztás, avagy első szavazásom története

2016. november 08. 16:11 - Hello Magyarok!

 unnamed_9.jpg

PrehryFarkas

Jelentem, ma reggel - másfél óra sorban állást követően - eleget tettem friss állampolgári kötelességemnek és leadtam életem első amerikai elnökválasztási szavazatát egy dél-kaliforniai választókörzetben. De kire? Vagy inkább mire? Clinton vagy Trump? Miért? És hogyan? Ezekre a kérdésekre válaszolok ebben a bejegyzésben, de terveim szerint segítek még a kulisszák mögé is betekinteni, ugyanis önkéntesként is részt vettem a mai elnökválasztásban.

Tovább
komment

Mi kerül a bőröndbe? - Ezekből spájzolnak be a külföldön élő magyarok

2016. november 02. 08:50 - Hello Magyarok!

kiemelt2.jpg

HM!-összeállítás

A jó kis hazainak nincsen párja. Így vannak ezzel a HelloMagyarok! szerzői is, akik külföldön élve is - bizony - néhány dologból a hazaira esküsznek. Most pedig nekünk is megmutatják, miből vásárolnak be minden egyes alkalommal, amikor hazalátogatnak. 

Tovább
komment

Tabut döntünk! - Meleg helyzet Katarban

2016. október 24. 19:50 - Hello Magyarok!

9191339532_c5df4de331_k.jpg

Satyrant

Mind a legtöbb arab államban, úgy Katarban is az alkoholfogyasztás mellett a homoszexualitás is illegális, és korbácsolással, de akár több évig évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik. S bár a tiltások országában szégyelni- és titkolnivaló, a melegség mint tabutéma már itt is gyakorta előbukkan. De csak ritkán a nyilvánosság előtt!

Tovább
komment
süti beállítások módosítása