Úgy éreztem, a hurrikánok témája megérdemel egy saját cikket. A hurrikánok elfogadott részei a floridai életnek, és ezért sokan nem veszik komolyan a fenyegetést. Ezek az óriási trópusi viharok a mindennapok részeivé váltak. Az University of Miami football csapatát például Miami Hurricanesnek hívják, és az egyetem maszkotja az ibisz, ami állítólag egy bátor madár, mert utoljára hagyja el a vihar által fenyegetett területeket. (A magam részéről más jelzők jutnának eszembe erről, de mindegy.) A madár maga (Sebastian) elég vicces, amúgy: a rajzon úgy néz ki, mint egy agresszív, kissé részeg matróz, a meccsek alatt felvett jelmez meg inkább Howard Kacsára hasonlít.
Nyaranta a tengerparton álló hatalmas apartmanházak gyakorlatilag teljesen bezárkóznak, és a legtöbb ablakot vastag fémlemezek védik. Ezekben az épületekben főleg télen élnek az északról levándorló pénzesebb emberek (az úgynevezett snowbird-ek), így nyárra, a hurrikánokra felkészülve hagyják a floridai lakásukat. Már a trópusi viharok sem éppen leányálmok: egyszer, ahogy megérkeztünk Miamiba, sikerült egy vihar előtt leszállnunk. Mire kiértünk a repülőtérről, a vihar elhaladt, de az egész város úszott, és akkora volt a nyomás a csatornákban a hirtelen lesett esőtől, hogy az öntöttvas csatornafedelek méterekre repültek. (A taxis mesélte, hogy látott pár ilyet szállni a parkolóban…)
A hurrikánokat az különbözteti meg a trópusi viharoktól, hogy nagyobbak és erősebbek.
Nyolc év floridai tartózkodás során megtanultam valamit: ha lehet válogatni a természeti csapások közül, akkor az ember a hurrikánokat választja. Földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, erdőtüzek, tornádók, és a többi hasonló finomságok mind kiszámíthatatlanok és hirtelen jönnek. A hurrikánokról tudjuk, mikorra várhatóak. Van idő felkészülni. Ha az ember egy héttel előre bevásárol és rendesen felkészül, nyugodtan ülheti végig az előadást.
(Fotó: András)
Ez persze nem teljesen igaz a világ minden pontjára. A hurrikánok igencsak komoly kárt okozhatnak azokban az országokban, ahol az infrastruktúra fejletlen, ahol az épületek nem bírják a 150 mérföld per órás szeleket, és ahol földcsuszamlásra hajlamos helyen építkeztek. Magyarul a szegény karibi országokban.
Floridában (és más, hurrikánok által frekventált államokban) sem egyértelműen jó a helyzet. A könnyűszerkezetes amerikai építészet nagyon rugalmas, nagyon jól bevált, de a favázra épült gipszkarton házak nem biztos, hogy kibírják a szeleket - vagy épp az ágyúgolyóként repülő mindenfele szemetek becsapódását, a rádőlő fákat. (Néha, ha a ház szigetelése nagyon jó, az elképesztő nyomáskülönbség a kinti és a benti levegő között kirobbantja az ablakokat, ajtókat.) Az úgynevezett trailer-parkokról nem is beszéltünk. Ezek tulajdonképp lakás méretű lakóautók, utánfutók. Meglehetősen jól beválnak az olyan helyeken, ahol nem fújja el őket a szél, hiszen olcsók, viszonylag kényelmesek, és egész jó alternatívát kínálnak, ha az ember nem tudja kifizetni a “normális” lakásokat, házakat. Egyébként az egész ország tele van ilyen parkokkal. Floridával (és a többi hurrikán-sújtotta állammal) az a gond, hogy ezeknek az alumínium-szerkezeteknek esélye sincs átvészelni egy trópusi vihart, nemhogy egy hurrikánt. Kártyavárként omlanak össze egy nagyobb szélben, és sokan, akik nem menekülnek el időben, ezeknek a roncsai között lelik a halálukat.
Egyszóval egy rendes betonépület elengedhetetlenül szükséges a megfelelően kellemes hurrikán-élményhez.
(Fotó: András)
Tehát kezdjük elölről a dolgot. A meteorológiai szolgálat bejelenti, hogy egy trópusi vihar (a név változik, természetesen, és most mar férfineveket is kaphatnak a viharok) formálódik az Atlanti-óceán közepén. (Erre a különösen meleg nyarak során különösképpen nagy az esély. Magyarul ahogy érződik a klímaváltozás hatása, egyre több hurrikánt várhatunk.) Napról-napra követhetjük a tévében a vihar útját, és az újra és újrarajzolt várható útvonalát, sebességét. Ahogy a vihar/hurrikán (a szélsebességtől függően) becsapódik a Bahamákba, vagy a karib-tengeri szigetekbe, végignézhetjük egyenes adásban, hogy micsoda szenvedést szabadít rá az ott élőkre. Ez az a pont, ahol feltöltjük a két tízgallonos benzinkannát (amit a teraszon lévő szekrényben tárolunk, és nem a lakásban), bevásárolunk konzervekből, tartós élelmiszerekből (az önmelegítő táborozáshoz/katonaságnak gyártott élelmiszercsomagok zseniálisak), ivóvízből, kempingező készletből. Gáz, világítóeszközök, gyertyák, elemek, és a többi - az ember gyakorlatilag egy két-három hetes táborozásra készül fel. Itt még bőven előfordulhat, hogy a vihar végül elkerül minket; de ha nem, akkor viszont fel vagyunk rá készülve.
Egy nappal a vihar megérkezése előtt Florida maradék lakossága is felfogja, hogy mi közeleg, és elkezd pánikszerűen bevásárolni. Ilyenkor alakulnak ki a mérföldes sorok a benzinkutak előtt, és a lökdösődés a Publixban (a helyi CBA). Mi ilyenkor nyugodtan dőlhetünk hátra, hogy nem voltunk ekkora balfékek. Ekkor már érződnek a szelek, így egy rakás szörfös kockáztatja az életét az óceánon, mivel végre vannak nagyobb hullámok. Ja, és ha frontérzékenyek vagyunk, akkor elindulnak a migrének. Ilyenkor általában már látható az óriási felhőspirál: párhuzamos felhővonalak vannak az égen. Lassan erősödik a szél, és nekiáll esni az eső. Az egész élmény szürreális; akar egy filmben, várjuk a lassan közelgő végzetet.
(Fotó: András)
A vihar megérkezése előtt az ember felkészíti a lakását/házát. A legfontosabb dolgok egyike - New Orleans példájából tanulva - hogy ne éljünk a tengerszint alatt fekvő területeken. (És ne legyünk szegények és/vagy színes bőrűek egy katasztrófaövezetben.)
Mi egy olyan ház-komplexumban laktunk, amely betonból épült, a parkolók úgy voltak megemelve, hogy védték valamennyire a házakat, és az ablakok körül egy betongyűrű volt.
Az ablakra rámegy a hurrikánbiztos rács (ha van), a matracokat a lakás legvédettebb helyére rángatjuk, és a kádat teleengedjük vízzel. Mi általában a nagyszobában táboroztunk, mert az nyújtotta a legnagyobb védelmet a vihar ellen. A szél által felkapott kókuszdiók és hasonló tárgyak akár a 140-150 mérföldes sebességet is elérhetik, ami meglehetősen terminális következményekkel jár, ha egy eltalálja az embert. (Ezért voltam egyszer baromi dühös, amikor a vihar közepén rájöttem, hogy a terasz előtti fáról a szomszéd lopja a lime-okat. Megmondtam neki, hogy ha nincs vihar, annyit visz, amennyit bír, de nincs kedvem két hétig egy hullát szagolgatni a lakás előtt, ha esetleg eltalálja valami. Az emberek egy részének komoly gondjai vannak józan ész terén.)
Egyszóval a vihar alatt nincs mit tenni, csak ülni és várni. A szél és az eső elképesztően hangos; bömböl a vihar, és az eső gyakorlatilag vízszintesen esik. Éjjel talán jobb, mert át lehet aludni (ha nem zavar a hang), de nappal csak ülsz, és várod, hogy mikor megy el az áram. Mert el fog menni; a szél szétszaggatja a felszín fölötti vezetékeket. (A felszín alá azért nem lehet nagyon vezetni a vezetékeket, mert az egész állam gyakorlatilag egy nagy, vízzel telített szivacs. Azért van annyi tó és csatorna mindenfelé, hogy elvezesse a vizet.) A vihar szeme meglehetősen érdekes élmény: egyszer csak minden elcsendesedik, az ég felderül, a nap kisüt… majd kezdődik minden elölről: eső, szél, Armageddon.
(Fotó: András)
Az igazán veszélyes időszak a hurrikán elhaladása utáni idő. (Már persze ha nem dőlt ránk a ház a vihar alatt.) Ilyenkor szoktak meghalni az emberek. Leeső faágak, áram alatt lévő leszakadt vezetékek, és hasonló alattomos veszélyek leselkednek mindenkire, aki kimerészkedik a házából – így a legbölcsebb, amit tehetünk, az az, ha nem mozdulunk ki otthonról.
A hurrikán utáni körülmények egészen döbbenetesek: levelek, törött faágak, forgács mindenhol, törött autóüvegek, kidőlt lámpák; a legtöbb bolt kirakata bedeszkázva. Mintha egy bomba robbant volna. A rombolás teljes; különösen a luxusjachtokkal teli kikötők elképesztőek, ahol a több százezret, több milliót érő jachtokat úgy dobálta egymásra (és a partra) a szél, mintha játékok lettek volna. Mivel áram nincs, az emberek unatkoznak; elég gyakran láttam kamaszokat esténként tábortüzet rakni a parkolóban a leesett ágakból. (Megint csak a józan ész legteljesebb hiányáról árulkodva - amikor az egész környék tele van gyúlékony anyagokkal, ez nem éppen egy okos húzás.)
Az áramszolgáltatás visszaállítása azonnal megindul, amint a vihar elhaladt; ez persze azt jelenti, hogy napokig, vagy akar hetekig nincs áramszolgáltatás. (A leghosszabb idő három hét volt eddig.) Az első pár napban a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők túl vannak terhelve; ilyenkor tehát életbevágóan fontos, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy szükségünk legyen rájuk. Magyarul: nem mászkálunk az utcán, és nem rakunk tüzet.
Ilyenkor az ember gyakorlatilag kempingezik otthon: kempinggázon főz, gyertyával világit, és Facebook helyett ultizik. Igazság szerint ezek voltak az életem legnyugodtabb, legboldogabb hetei. A lakótársammal nagyon jól kijöttünk, így egy percig sem mentünk egymás agyára (komoly veszély, ha személyes ellentétek vannak). A hőség, pára nehezen elviselhető, de legalább a csapvizes tusolástól lehűlsz. Először a mélyhűtőből esszük ki az ételt, majd jönnek a konzervek.
(Fotó: Orsi)
Pár nap alatt valamennyire normalizálódik a helyzet. Ha az áram nem is jön vissza, legalább biztonságos kimenni a lakásból, és ha szerencsénk van, el lehet menni egy nagyobb bevásárlóközpontba, ahol viszont - általában - van áram. (Bar vásároltam már Publixban úgy is, hogy teljes volt a sötétség. Meglehetősen furcsa volt zseblámpákkal mászkálni a sorok között; akár egy katasztrófafilmben az apokalipszis után. Csak a zombik hiányoznak a képből.) Ha az ember saját házban el, akkor van rá lehetősége, hogy (még a vihar előtt) vásároljon egy benzinnel működő generátort; ami arra elég, hogy legalább meleg vízzel ellássa a családot, és működtesse a hűtőt.
Mi általában a közeli Barnes and Noble-ban húztuk meg magunkat, és órákig olvasgattuk a kínálatot egy-egy kávé mellett. Ha pedig elegünk lett a kempingkajából, akkor a szomszédos kínai konyhában, vagy a Whole Foods-ban ettünk valami főttet. (A kínai takeoutban évekkel később is felismertek, annyiszor voltunk náluk az idők során.) A hetek tényleg nagyon kellemesen telnek, különösen akkor, ha kapunk hírt a laborból, és biztosak lehetünk benne, hogy nem olvadtak le a mélyhűtők, amelyben az addigi munkánk van. (Erre is volt példa, szerencsére nem velünk történt.) Ugyancsak aggodalmat okozott a beázás lehetősége, mert a több százezer dolláros készülékeket, mikroszkópokat nem készítik vízállóra. Mondanom sem kell, azért ezügyben nem aggódtuk halálra magunkat.
(Fotó: András)
Amint helyreáll az áramszolgáltatás, az élet visszatér a szokásos mederbe - a következő hurrikánig. A kétezres évek közepétől volt rá példa, hogy évente több is meglátogatta Floridát, és a legkülönösebb az egészben az volt, hogy minden egyes alkalommal meglepetésszerűen érte a dolog az emberek óriási százalékát. Azt még megértem, hogy nem veszik komolyan a felkészülést, ha évtizedenként egyszer jön egy. De ha mar idén volt egy, és jön a következő, talán már el lehetne gondolkodni azon, hogy bevásároljunk.
