5 ok, amiért sose dolgozz hajón

2015. október 07. 11:05 - Hello Magyarok!

letoltes.jpeg

Schatz Roberta

A barátnőm azzal szekál, hogy vegyem el a gyereke kedvét a hajózástól, mert még csak 21 éves a kicsike, ráadásul lány, és mi lesz vele ott, a messzi távolban, jaj-jajjj. Mivel elég régen dolgoztam óceánjárón, sajnos az idő megszépítette az összes emlékemet, de azért megpróbáltam összeszedni 5 okot, amiért nem kellene neki soha hajón dolgoznia – és neked sem. Hogy végképp elmenjen ettől az egésztől mindenkinek a kedve, az öt legnagyobb óceánjárót is bemutatom néhány fotóval.

EGY

Mindenféle idegen emberrel kerülsz kapcsolatba, eleinte azt se tudod hol vagy, és semmit nem értesz abból, amit beszélnek, mert ugyan mindenki angolul beszél, de annyiféle akcentussal, ahány országból jöttek. Találomra összeraknak egyikükkel egy két négyzetméteres kabinba, akiről azt se tudod, ki fia-borja, de a következő 6-8 hónapot vele kell leélned, jóban-rosszban. Nyilván iszonyú nehéz elviselni egy barát hangulatváltozásait is, hát még egy idegenét!  Akármit is gondolsz róla az elején, ez az idegen előbb-utóbb a legjobb barátod lesz, mindent megtudtok egymásról, bármiben számíthattok egymásra, és még évek múlva is bármikor meglátogathatod az ő országában, biztos, hogy tökéletes kiszolgálás és idegenvezetés vár rád.

(Hoppá, ez nem jó érv a hajózás ellen…)

(Az alábbi képeken a legnagyobb óceánjáró hajót, az Allure of the Seas-t láthatod. Testvérhajója az Oasis of the Seas. Hosszuk 360 méter, magasságuk 65 méter. A kabinok száma 2706. Férőhelyek száma: 5412.)

KETTŐ

Rengeteget kell dolgozni. Nem, nem az történik, hogy letelik a nyolc órás munkaidőd, és szépen hazamész a négyes-hatossal, vagy beülsz az autódba, és hátad mögött hagyod az összes munkahelyi problémát. Itt 24/24 a munkahelyeden vagy, még akkor is, amikor nem. Hiszen ott laksz! A munkaidő nem nyolc óra, hanem néha kétszer ennyi, és nagyon megerőltető folyton mosolyogni! Hiszen ez jogos elvárás mert azok az emberek, akik azt a nagyon sok pénzt fizették a hajóútjukért, nem kíváncsiak a savanyú arcú alkalmazottra. Ezért folyton mosolyogsz.Életformáddá válik! Emiatt sok pénzt is keresel, mert az utasok szeretik sok borravalóval meghálálni az alkalmazottak kedvességét. Szóval folyton mosolyogsz és sok pénzt keresel!

(Hoppá, ez sem jó érv a hajózás ellen…)

(Az alábbi képeken a második legnagyobb óceánjáró hajót, a Norwegian Epic-et láthatod. Hossza 329 méter, magassága 40 méter. A kabinok száma 2114. Férőhelyek száma: 4100.)

HÁROM

Soha nem tudod, hol ér a másnap. A hajó szinte minden nap új kikötőben köt ki, mindenféle ismeretlen országban, ismeretlen pénznemekkel, amiről csak sejted, hogy mennyit érhet.”Könnyen jött-könnyen ment” alapon bármit megveszel, úgysem tudod, hogy tulajdonképpen mire költöd a pénzed, de ha már ott vagy, beszerzed, mert olcsó… Méteres fazsiráfot Jamaicában, kézzel szőtt pokrócot Mexikóban, féldrágakővel díszített ékszereket Panamában, amiről csak otthon derül ki, hogy egy fillért sem ér. A hajón úgysem költesz semmire, hiszen mindened megvan. A crew bar (személyzeti kocsma) meg annyira olcsó, hogy az nem számít pénz költésnek. Oda úgyis csak azért mész le munka után/közben/helyett, hogy a többiekkel találkozz. Akik eddigre már szintén a barátaid lettek, tehát együtt lehet kiszállni a hajóból várost nézni, strandolni, vásárolgatni, teraszokon bámészkodni, és felfedezni ezeket az ismeretlen helyeket, ahová egyébként soha az életben nem jutnál el…

(Hoppá, ez sem jó érv a hajózás ellen..)

(Az alábbi képeken a harmadik legnagyobb óceánjáró hajót, az Freedom of the Seas-t láthatod. Testvérhajói: Liberty of the Seas, Independence of the Seas Hosszuk 339 méter, magasságuk 56 méter. A kabinok száma 1817. Férőhelyek száma: 3634.)

NÉGY

Hetente minimum kétszer részt kell venni egy úgynevezett life boat drill-en, ami arról szól, hogy nagyon kora reggel fel kell kelni és a szóról szóra bemagolt életmentési ismereteidről számot adni a tiszti kar előtt. Ezt a procedúrát mindenki a háta közepére kívánja. Ilyenkor szimulációs gyakorlat keretében eljátsszuk, hogy mit kell csinálni, ha tűz van a hajón, vagy ne adj isten süllyed, és a mentőcsónakokat kell használni. Ez körülbelül olyan, mintha az egyetemen, matematika szakon, minden előadás azzal kezdődne, hogy mindenkinek ki kell számolnia, mennyi kettő meg kettő. Álmából felkeltve is tudja az ember! Nullához konvergál a száma azoknak a vészhelyzeteknek a hajón, amikor a személyzet ne tudná, hogy mit kell tenni. Bármikor újraéleszt egy embert, tudja, hogy mit kell csinálni, ha valaki vízbe esik, vagy hogy melyik tüzet milyen fajta tűzoltó-készülékkel lehet a leghatásosabban és leggyorsabban eloltani. Gyakorlatilag ingyen adnak egy szakmát, amit bármikor az életben tudsz hasznosítani. Sose legyen rá szükség, de azt hiszem nincs annál jobb érzés, mint amikor megmented valakinek az életét!

(Hoppá, ez sem jó érv a hajózás ellen…)

(Az alábbi képeken a negyedik legnagyobb óceánjáró hajót, az RMS Queen Mary 2-t láthatod. Hossza 344,4 méter, magassága 45 méter. A kabinok száma 1296. Férőhelyek száma: 2592.)

ÖT

A családod, és az összes barátod több ezer kilométerre van tőled. Minden ünnepet egyedül töltesz, egy csomó idegen emberrel. Csakis te tudod, hogy mikor van a névnapod, amit a lopott idődben a személyzeti kocsmában próbálsz elmagyarázni mindenkinek, persze a görögökön kívül úgysem érti senki. (Görögországban ünneplik a névnapot, ott nagyobb ünnep, mint a születésnap.) Karácsonykor és egyéb sátoros ünnepeken kétségbeesve próbálod elérni a családtagjaidat, közben az ujjaidon számolod ki, hogy hány óra is van otthon, nehogy beletelefonálj a legédesebb álmukba, mert itt még csak délután három van… Mindenki távol van, akit szeretsz. Kivéve persze az a helyes srác, akivel már négy hónapja sikerült elintézni, hogy egy kabinba lakjatok… Múlt héten vett neked egy féldrágaköves gyűrűt Panamában… Mindegy, úgysem mentek haza, soha nem derül ki, hogy egy fillért se ér… Jövőre lesz az esküvő, utána még pár évet együtt hajóztok, aztán letelepedtek az ő családjánál, mert ő közel lakik a tengerhez!A tenger nélkül már úgysem tudnál élni.

(Hoppá, ez sem jó érv a hajózás ellen..)

(Az alábbi képeken az ötödik legnagyobb óceánjáró hajót, a MSC Divinát láthatod. Hossza 333,3 méter, magassága 38 méter. A kabinok száma 1739. Férőhelyek száma: 3478.)

Senkire ne hallgass, ha van lehetőséged hajón dolgozni, vegyél egy nagy levegőt, és csinálj, amit akarsz!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: 5 ok, amiért sose dolgozz hajón

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr887919052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása