Hét indok, amiért a rögbi nem amerikai foci - és fordítva

2016. február 07. 04:06 - Hello Magyarok!

bph_seven_with_another_1_2013.jpg

Mórocz Ági

Aki nem ért hozzá, azt fogja mondani, hogy a rögbi olyan, mint az amerikai foci, csak nincsenek a játékosok annyira beöltözve. Itt az ideje, hogy mindkét sportág szurkolótábora hangos felháborodását fejezze ki az ehhez hasonló kijelentések miatt. Az NFL a várva várt Super Bowlhoz érkezett, míg a rögbiben most indul a Six Nations Cup, szóval válasszuk el a tüzet a víztől, az eget a földtől és húzzuk meg a vonalat a két sportág között. 

Mielőtt Írországba költöztem, egyszer láttam rögbit (kb. 10 percre). Röhögve nyugtáztam, hogy ezek bizony állatok, és egy elég idióta sportot játszanak, amivel sajnos nem tudok azonosulni. Három évvel ezelőtt ez aztán gyökeresen megváltozott: két jegyet kaptam ajándékba az egyik legnevesebb bajnokság döntőjére és onnantól kezdve nem volt visszaút, aznap este rugby-rajongóvá lett belőlem és megértettem, hogy amit egyszer idiótaságnak véltem, az nem más, mint tradíció, küzdelem és csapatszellem. Nem fogok és nem is tudok sportszakérteni. És tény, hogy nőként az ír nemzeti válogatott tekintetében 17 olyan nyomós okot tudnék kapásból felsorolni, amiért megéri rugby-t nézni. Ennek a 17 oknak kereszt- és vezetékneve is van.

Van csapatom, ismerem a játékosokat, meccsekre járok vagy pubokba meccset nézni és bármikor eléneklem a rugby indulót. Az ismerőseim körében - így az eltelt 1000 nap távlatából - már-már kezd elfogadottá válni a rajongásom, de a mai napig meglehetősen sok kérdést kapok a "miért?" és "hogyan?" kategóriákban. Most arra már nem is térnék ki hosszasan, hogy mindezek mellet az elmúlt hónapokban elkezdtem nézni az amerikai foci meccseket is, ami az elején azért problémás volt, mert bár sokan azt hiszik, de a két sportág egyáltalán nem hasonlít egymásra. De ami a legfontosabb: a rögbi nem egyenlő az amerikai focival vagy fordítva. Elérkezettnek láttam tehát az időt, hogy segítségül hívva az eddigi tapasztalataimat (és a Google-t), tisztázzam a két legnagyobb tojáslabdás sport közötti különbségeket - kezdőknek.

NEGYEDEK VS. FÉLIDŐK

Játékidő szempontjából az amerikai futball 15 perces negyedekből áll, a második negyed után hosszabb szünettel. Két játék között az órát gyakran megállítják, így sokszor egy közvetítés akár 3-4 órán keresztül is eltart. A rögbi két 40 perces félidőből áll, amit egy 10 perces szünettel enyhítenek. Az órát csak nagyobb sérülések esetén hajlandóak megállítani, az így elvesztett percek később hozzáadódnak a játékidőhöz.

TOUCHDOWN VS. TRY

A legegyszerűbb verziót tekintve az amerikai foci lényege, hogy a csapat pontokat szerezzen úgy, hogy a labdát eljuttatja az ellenfél célterületébe, az úgynevezett touch line mögé. Ez a folyamat atouchdown. Az elsődleges pontszerzési forma a rögbiben, ha a játékos elviszi és elhelyezi a labdát a touch line mögé, ezt hívjuk trynak. Érdekes, hogy a touchdown során a szó szerint fordítással ellentétben a labdának nem kell megérintenie a földet a 6 pont megszerzéséhez. Ezen felül még történhet kapura rúgás is mindkét sportágban, ami sokszor jóval nehezebb, mint átverekedni magad egy mázsányi izmon (rosszabb esetben hájon) és pontban is kevesebbet ér. Itt fontos megjegyeznem, hogy a rögbi alaptörvénye, hogy a játékosok csak hátrafelé passzolhatnak, míg az amerikai fociban kizárólag előre lehet továbbadni a labdát. 

11 VS. 15

A csapatok létszámát tekintve az amerikai fociban 11, míg a rögbiben 15 játékos lehet egyszerre a pályán. Az amerikai fociban a cserék száma korlátlan, és egy korábban lecserélt játékos is újra pályára léphet (ráadásul itt egész sorokat cserélnek: teljesen más 11 játékos van pályán támadások és védekezések esetén), a rögbiben mindössze hét csere lehetséges és aki egyszer a padra került, ott is marad, kivéve, ha olyan sérülést szenved egy pályán lévő csapattársa, hogy be kell fejeznie a meccset.

SUPER BOWL VS. SIX NATIONS CUP ÉS A TÖBBIEK

Megmérettetés szempontjából az amerikai fociban a National Football League (NFL) jelenti azt az egy igazi nagy kihívást, amire egész évben készülnek a játékosok (2015-ben a New England Patriots lett a bajnok). A döntőt, a Super Bowl-t, hagyományosan február első vasárnapján rendezik. Amíg Amerika a saját sportjának lázában ég, addig a rögbi egy nemzetközileg jobban elterjedt sportág, ahol megannyi különböző bajnokságon vesznek részt a nemzetek. A leghíresebbek ezek közül a Rugby World Cup (uralkodó bajnok az új-zélandi válogatott, az All Blacks), a Six Nations (a címvédő itt Írország) valamint a European Cup. És akkor a rögbi klubcsapatok leghíresebb kupáját, a Heineken Cup-ot még nem is említettem...

SZABÁLYOK VS. TÖRVÉNYEK

Mivel mindkét sport meglehetősen pontos és részletes szabályozáson alapszik, ezért fontos megemlítenünk a felügyelő szerveket is. Az amerikai fociban 3-6 játékvezető lesi minden mozzanatát a játékosoknak, ez a szám a rögbiben 4, de ide sorolnám a TMO-t (Television Match Official) is. Minden egyes esetben, amikor nem egyértelmű a try, vagy valamilyen szabálysértés történt, az eseményeket visszajátsszák a kamerák segítségével. A komolysága az ítéletnek kiemelten fontos, mivel a rögbiben nem szabályok, hanem törvények vannak (ezt a magyar nyelv valamiért nem vette át).

120 YARD VS. 100 MÉTER

Ami a pálya méreteit illeti: az amerikai futballt egy 120 yard (109.728 méter) hosszú pályán játsszák. A játékterület összesen 100 yard, kiegészítve kétszer 10 yardnyi célterülettel, szélessége pedig 160 láb (vagyis 48.768 méter). A rögbipálya játékterülete ehhez képest 100 méter hosszú - 120 méter, ha hozzáadjuk a try szerző területet - és 70 méter szélés.

PÁNCÉL VS. FOGVÉDŐ

A végére hagytam a külsőségeket: jöjjön tehát az, ami látszatra megkülönbözteti őket, avagy mit rejt a mez? Az amerikai fociban a védőfelszerelés kötelező és több mint szükséges. Ennek a részei: sisak, váll- és mellkaspárna, combvédő és fogvédő. ha végignézünk egy meccset, rögtön érteni fogjuk, hogy miért van ezekre mind szükség: ebben a sportágban a cél elérése érdekében kis túlzással mindent lehet. Ennek ellenére sokan talán el sem hinnénk, de az amerikai foci sokkal durvább sportág, mint a rögbi. Ennek egyetlen oka van: a rögbi törvényei pontosan magukban foglalják, hogyan “semmisítheted meg” az ellenfelet. Ez nem azt jelenti, hogy nem törnek ujjak, kezek, gerincek és nincsenek balesetek, csupán annyira komoly szankciókat vezettek be a nem fair játék ellen, hogy senkinek nem éri meg egy komolyabb eltiltást kockáztatni azzal, hogy egy másik játékos testi épségében kárt tesz. Ezáltal a rögbiben engedélyezett a fejvédő, a vállvédő és a kulcscsontvédő, de az egyetlen kötelező védőfelszerelés az a fogvédő.

Ezt a két sportot lehet imádni vagy utálni, köztes esettel még nem nagyon találkoztam. A laikusok mindkettőt full contact sportként könyvelik el, ráadásul a labda is teljesen kiszámíthatatlan, soha nem úgy pattan, ahogy kellene, meg különben is ovális. Valójában mindkét sport egy nagyon erős csapatjátékon alapszik. Az amerikai fociban a legnagyobb hangsúlyt a taktikai és a fizikai felkészítés kapja: minél összeszokottabb a csapat, annál eredményesebb a játék. Ugyanez a rögbi is, csak ott nagyobb az improvizációs lehetőség a játékosok részéről, míg a fociban ha törik, ha szakad (rosszabb esetben mindkettő) egy adott játékhívást játszik le a csapat, amiben mindenkinek pontos szerepe és mozgása van.. 

Ez mind játékosként, mind szurkolóként egy komoly életforma. Aki kedvet érez ahhoz, hogy élőben is végignézzen egy mérkőzést, jó hír, hogy már Magyarországon is megteheti. Csak azt kell eldöntenie, hogy amerikai foci vagy rögbi?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Eredeti cikk: Hét indok, amiért a rögbi nem amerikai foci - és fordítva

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr148366798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása