Amikor először jártam a Niagara-vízesésnél, azt hittem, menten beleájulok a vízbe. Ez valami eszméletlen! - gondoltam. Aztán egyik ámulatból a másikba estem, mikor a Horn Blower nevű hajóval be is mentünk a vízesés közvetlen közelébe. Most harmadik alkalommal volt lehetőségem eljutni a kanadai Ontario tartományhoz tartozó Niagara régióba és a hatása még mindig ugyanolyan lélegzetelállító.
Amikor végignéztem a västerås-i (veszterószi) autóstalálkozón a tökéletesen megóvott vagy felújított Chevrolet, Cadillac, Buick, Ford és a többi amerikai autón, az jutott eszembe, hogy abban az időben amikor ezek a kocsik újak voltak, arrafelé ahonnan én származom egészen más márkákat emlegettek az emberek. Emlékeztek még ezekre: Trabant, Wartburg, Zsiguli, Volga, Kis- és Nagy- Polski, esetleg Zastava? Ezek az autók azóta teljesen eltűntek a színről. Bár Trabanttal találkoztam Berlinben, de már csak mint turista attrakció kínálkozott városnézésre.
Hihetetlen, hogy már egy éve nekiindultunk a nagy és ismeretlen Németországnak. Nem tudtuk, mire számítsunk, csak reményeink voltak. A kezdőlökést az adta, hogy otthon már nagyjából a maximumot hoztuk, mégse nagyon tudtunk számottevően előre lépni, és erre reményt se nagyon láttunk. Az elmúlt hónapokban természetesen megváltoztam én is, másra fókuszálok és nyilván más környezetben is élek.
Schallaburg egy kis kastély Melk mellett, Alsó-Ausztriában. Bár az autópályáról látszik is, nem túl feltűnő. Ha valakinek fel is tűnik, nem valami szép. De miután teljesen elvettem a kedved attól, hogy megnézd, elmondom, hogy mi az, ami miatt mi mégis minden évben elmegyünk oda. Az ok, az állandó kiállítás, ami nyáron van nyitva, és ami évről évre más. A nyitvatartási idő megtalálható a honlapjukon is, de idén március 19-től november 6-ig látogatható.
A kamionvezető szakma a világ legveszélyesebb szakmái közé tartozik. A rendőr, a taxis, és a prostituált mellett. Ezen az sem változtatott sokat, hogy manapság már nincs a sofőröknél sok készpénz, általában kártyával fizetnek a tankolásért, úthasználatért, egyebekért. Egy civil azt látja, hogy de jó a kamionosoknak, bejárják a "világot", és még pénzt is kapnak érte. A valóság azonban egészen más. Körülbelül 20 évig barangoltam Európa útjain, de igazán szerencsésnek mondhatom magam. Volt néhány kalandom, de tulajdonképpen nem bántottak. Van néhány sztorim, amiken keresztül be tudom egy kicsit mutatni néhány európai ország közbiztonságát.
Ciprus, a szerelem szigete, melyet a májustól novemberig tartó nyári időszakban ellepnek a turisták. Mostanában egyre több kedvező feltétel adott, hogy minél többen eljuthassanak ebbe a paradicsomba. És ha már egyszer megadatik a lehetőség, akkor bizton állíthatom, hogy érdemes a sziget északi oldalát is felfedezni.
Amikor utazik az ember, a pihenés mellett fontos szerepet kap az étkezés is. Már csak azért is, mert ilyenkor más készíti el számunkra nap mint nap az ételt. Nem nekünk kell bevásárolni, hosszasan a konyhában főzőcskézni és utána elmosogatni (mondom ezt úgy, hogy én kimondottam szeretem a házimunkát, nincs vele gondom). De most elsősorban nem erre gondolok, és még csak arra sem, hogy úgy általában az evés az ember egyik nagy öröme. Hanem arra, hogy ilyenkor van alkalmunk kipróbálni új ízeket és egyben kicsit megismerni a helyet, ahol éppen vagyunk: annak szokásait, hagyományait, embereit. Mi a férjemmel szeretünk enni és a szabadságok alatt szinte sosem készítünk magunknak ételt. Étteremben étkezünk, hogy minél több új ízt ki tudjunk próbálni - még akkor is, ha ez így jóval drágább.
Előre kijelentem, hogy nem egy utazási irodának szánt ismertetőt szerettem volna ezzel a bejegyzésemmel. Van egy kedvenc nyaralóhelyem csupán, ahová már évek óta visszatérek pihenni a nyári hónapokban. De nemcsak én vagyok így ezzel a kis tengerparti községgel, hanem a szomszédom, az ismerőseim és még sokan mások. Leptokaria ugyanis egy, a görögök által nagyon is közkedvelt üdülőhely.
Korábban már írtam egyszer az amerikanizálódás apró jeleiről, amiket mi magunk is észreveszünk. De vajon melyek azok, amiket éppenséggel magyar rokonaink és ismerőseinek fedeznek fel magyarországi ott tartózkodásunk alatt? Nos, ezt a legkönnyebben egy szokásos évi nyári hazalátogatás alkalmával lehet lemérni. Így is történt. Ugyan nyíltan nem kérdeztem rá senkinél, azért észrevettem néhány furcsa tekintetet, egy-egy megjegyzést, melyeket – legalábbis én – szintén az amerikanizálódás jeleinek tudok be. Lássuk most akkor ezeket szép sorban.
Igazán senki nem hitt abban, hogy egy péntek reggel ilyen változásokat hozhat egy ország életében. Az a gondolat, hogy egy “civilizált”, nyugati állam szavazópolgárai ennyire bután és szűklátókörűen döntsenek, eddig elképzelhetetlen volt, és mégis megtörtént. Az Egyesült Királyságban a szavazásra jogosult emberek 72%-ának valamivel több mint a fele úgy döntött, hogy jobb lenne az országának, ha kilépne az Európai Unióból.