A közelmúltban, mialatt hazánk és Európa forrongott a menekültáradattól, addig én megismerkedtem egy szír sráccal, M.-el, aki több mint egy éve érkezett a jelenlegi lakhelyemre. Többször órákon át beszélgettünk, sőt vitatkoztunk: vallásról, a világ dolgairól, a nők helyzetéről. Egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy megkérjem, mesélje el a történetét. Megtette, és azt is megengedte, hogy leírjam.
A shunga (春画) - 'tavaszi kép' - effektíve masszív Edo-kori pornó. Egy mostani kiállítás Tokióban azonban a művészi oldalát próbálja megragadni a dolognak, az Eisei Bunko (永青文庫) múzeum ezzel nem kis feladatra vállalkozott. A kiállított művek ugyanis történelmi értékük mellett a mai napig képesek igencsak szemöldökhúzogatásra késztetni az embert, s hiába volt két évvel ezelőtt nagy sikere a British Museumban, Japánban tíz múzeum utasította vissza a felkérést, mielőtt az Eisei Bunko elvállalta volna a szervezést. Ahhoz azonban, hogy igazán értékelni tudjuk a kiállítást, mindenekelőtt érdemes magával a műfajjal megismerkedni, hisz nem is elsősorban, illetve nem pusztán pornográfiáról kell beszélni a shunga kapcsán.
Amikor legutóbb kezet fogtam a Mikulással, a gyermek, aki bennem lakik ujjongott és nagy melegség töltött el. Én ugyan gyerekkoromban még Télapónak tanultam, de ez ugyebár már politika is egy kicsit, szóval maradjunk a Mikulásnál. Amikor mellé ültem, megkérdeztem tőle, hogy mi a kedvenc étele? A választ nem vágta rá egyből. "Azt hiszem, erre azt kell mondanom, hogy a rizskása" Megköszöntem, továbbmentem. Az ajtónál álló hím manó 70 euróért felajánlotta a polaroid képet, amit kettőnkről készített, de azt udvariasan elhárítottam.
Megakadt a szemem a faliújságon függő hirdetésen. Kerestem az emlékeimben valamit, amihez kapcsolni tudnám ezt a szót, de be kellett látnom, hogy eddig nem láttam sem filmen, sem élőben igazi animátort.Ennek ellenére - meg azért, mert éppen nem nagyon tudtam mit kezdeni az életemmel - jelentkeztem. Bàr nem mindig volt ez teljesen egyértelmű, később kiderült, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése.
Mindenki volt már magányos és bizony ez az érzés külföldön inkább előfordulhat. Hiányzik a család és a barátok. Minden új. Vagy még mindig nem illeszkedtünk be. Nincsenek annyira igazi barátaink. A párkapcsolat hiányzik. Nyelvi akadályok viszont vannak. Valaki mindig elköltözik. Hiába vesznek emberek körül, valahogy mégis minden felszínes.
Több, mint másfél éve élek Írországban. Lassan az időjárást is megszoktam, így nem hordok többé sálat nyáron, amíg ír jobbik felem szenved a"hőségtől". Nem lepődöm már meg, hogy az itteniek chips-szel eszik a szalámis szendvicset és már az is természetes, hogy megköszönöm az utat a buszsofőrnek, még akkor is, ha 20 percet késik. A hibáival együtt szeretem ezt az országot, így hát megosztom veletek az én top 10-es listámat a zöld szigetről.
Rich McCor (@paperboyo) rombolásmentes vandálként határozza meg magát Instagram fiókjában. A londoni srác története úgy kezdődött, ahogy egyre több lokálpatriótáé mostanában: elhatározta, hogy úgy tekint saját városára, mintha turista lenne és újra felfedezi azt - csak egy kicsit másképp. Paperboyo mára ott tart, hogy a Lonely Planet felkérésre járja Európát és fotózza annak nevezetességeit, így:
Átértékelés és megismerés. Ez jellemzi Vilisics Feri legújabb írását. Ma megtudhatod, hogy miért szeret annyira Helsinkiben élni. Például azért: "...mert a finn ember békén hagy. Nem kérdez (kellemetlen) kérdéseket, nem hoz kellemetlen helyzetbe. Nem politizál, nem ítélkezik."
"Terhes vagyok, gyerekünk lesz!" - ez a legjobb hír, amit egy nő közölhet egy férfival. A boldogság után azonban jönnek a felelősségteljes hétköznapok és az ember egy addig teljesen ismeretlen világba csöppen. Ismeretlen közeg, sosem hallott szavak, kifejezések és mindezek mellett azért nem árt az sem, ha egyébként a megszokott mindennapokban is állni tudjuk a sarat. Hatványozottan nehéz ez a helyzet, ha a sors úgy hozza, hogy a baba külföldön fog megszületni. Vagy mégsem? A Hello Magyarok!szerzői elmondják neked tapasztalataikat, hogy mire készülj a világ különböző pontjain, miután elhangzott az a bizonyos örömteli bejelentés.
A fotózás témaköre mostanában kicsit többet foglalkoztat, mint korábban. Megosztom veletek is a gondolataimat, hátha nem vagyok velük egyedül. A fotózás elengedhetetlen része az utazásnak. Ki intenzívebben, ki kevésbé aktívan közelíti meg ezt a témát. Az alábbi kérdések merülnek fel bennem nap mint nap: