Ugyan a repjegyet nem úszhatjuk meg, de van néhány hasznos tippünk arra, hogyan hozz ki egy hetet Balin szállással és minden költőpénzzel együtt körülbelül 150 000 Ft-ból. Két főre. Nem, nem ettünk mindig a legolcsóbb helyen és nem is mondtunk le programokról emiatt. Újabb hét egy újabb paradicsomban.
Farkas Dezső, PrehryFarkas kollégánk írt egy emailt pár hónappal ezelőtt, hogy van itt egy lány: Tóth Tímea, aki nagyon jól ír, nemrég jött haza az Egyesült Államokból és ja, amúgy kerekesszékes. Aztán olvasgatva Timi írásait kirajzolódott előttünk egy vidám, kivételesen jó humorérzékkel megáldott fiatal nő képe, aki piszkosul jól ír. És aki nem mellesleg nagyon vagány, bátor és belevaló ember, mert van és volt bátorsága ahhoz, amihez keveseknek: minden akadállyal makacsul szembemenve harcolni az álmaiért! Aztán egy téli este személyesen is megismerkedtünk. Beszélgettünk erről-arról, mindenféléről. Azt az estét több email váltás követte, aminek eredményét most itt olvashatjátok.
A roppantul egyedi ízvilágú, töltött tésztájú egytálételt, zöld fűszerekkel gazdagon ízesített joghurtszósz koronázza.
Soha nem felejtem el az első találkozásomat ezzel az ínycsiklandó fogással. A bejrúti repülőtéren várakoztam egy csatlakozás megérkezésére, amikor az egyik étteremben megláttam ezt a hófehér, krémes húscsodát. A menta és koriander frissítő íze nem csak rabul ejtett, de el is varázsolt, ugyanis nem vettem észre, hogy egy nagy csapat kékkendős asszony telepedett körém – megpihenni. Ramadán lévén, ők úton voltak Mekkába... én viszont abban a pillanatban már meg is érkeztem... A shish barak az Öböl-térség szinte valamennyi államában megtalálható, arab ételkülönlegesség.
Minden nyárnak, minden tábornak megvan a saját története. A különleges varázs és misztikum, mely kitölti a teret, s egy életre szóló köteléket jelent számunkra. A tábori mindennapok, a bulik, a tópart, az utazások, új barátságok és szerelmek születése, mind-mind egységgé kovácsoltak minket össze. Nyolc évvel ezelőtt, New Yorktól mindössze kétórányira, egy gyerektáborban kezdetét vette egy új időszámítás, ami után fenekestől borult fel az életem.
Különös dolog történik szerte Finnországban hétköznap esténként. Némely üresen álló parkolók egyik pillanatról a másikra megtelnek kisteherautókkal, szinte a semmiből sorok teremnek mögöttük, és még egy kis vásári zsivaj is kialakul. Kisvártatva a környéket ellepik a sietős léptű, tojásokkal teli tálcákkal és szatyrokkal egyensúlyozó népek. Fél óra elteltével aztán az egész társaság eltűnik, a parkoló ismét megüresedik. Ha boltos lennék a környéken, és sejteném, mi zajlik zárás után, akkor biztosan ideges lennék. Mert az hétszentség, hogy azok az emberek a héten már nem tőlem vesznek tojást, de mézet, gabonapelyhet, darált húst és kolbászt sem! Ez a REKO, az online szerveződő termelői piac.
Világéletemben sportmániás voltam. Nyilván leginkább a mainstream sportágak (foci, kosárlabda, jégkorong, Forma-1) voltak előtérben, aztán valahogy egy idő után szépen jött a többi. De amikor már az aktuális kedvenceidet is kiismerted, jön a kérdés: mi van még? Hát elég sok minden. Például elég nehéz elhinni, hogy a braziloknak nem a foci, az íreknek nem a rugby és az oroszoknak nem a jégkorong a nemzeti sportjuk. Pedig ez a helyzet. Rengeteg olyan sportág van a világon, amikből azért érdekes lenne néha a tévében is el-elcsípni egy közvetítést, mondjuk például a magyar kabaddi válogatott aktuális vébészereplése kapcsán. Ha az összes nemzeti sport nem is fért bele ebbe az összeállításba, de a legérdekesebb, leglátványosabb vagy egyszerűen csak a legfurcsább tízet összegyűjtöttem, szigorúan az országok ABC-sorrendjében.
Irományom elején szeretném leszögezni, hogy az általam felsorolt jelenségek Kína azon részeire vonatkoznak, amelyek általában az átlagos turisták elől rejtve maradnak. Az itt leírtak nem Sanghajt vagy Pekinget kívánják bemutatni, hanem az igazi kínai (általában 5-6 milliós lakosságú) kisvárosi életet.
Azon a szombat reggelen Párizsról szóltak a hírek. Gépfegyverekről, robbantásokról, koncerttermi vérengzésről. A mi kis korlátok közé zárt, konfliktusövezetben élt életünkben ez gyakorlati változást nem hozott. A lakótársam reggelizni vitt aznap. Bűntudata volt talán, hogy itt hagy minket és visszaköltözik egy másik életbe. Abba a világba, ahol vannak koncerttermek és több helyszín közül lehet választani, ha reggelizni akarunk.
Temze vs. Spree. Fish and Chips vs. Currywurst und Pommes. Nagyon drága lakás vs. Nagyon drága biztosítás. Ingyenes múzeumok vs. Olcsó(bb) közlekedés. És folytathatnánk a sort a „London vagy Berlin?” témában. A világ legnépszerűbb városai közül kettő: metropoliszok, kulturális olvasztótégelyek, népszerű turisztikai célpontok. Az utóbbi időben mégis sokan menekülnek Londonból, gyakran éppen Berlinbe. A brit fővárosban élni ugyanis mára csaknem lehetetlen.
Azt gondolnánk, hogy 1000-1500 kilométer nem nagy távolság, hiszen az ember még Európában van... Európaiak vesznek körül minket, más nyelven beszélünk ugyan, de hasonlóan gondolkodunk és élünk. Egy frászt!