Két évig Tromsøben tanítottam: egy évig tanársegéd voltam, a Comenius-ösztöndíj keretében, majd mikor ez letelt, megpályáztam itt egy állást és maradhattam még egy évig. Így volt alkalmam belülről is látni egy norvég iskolát. Hozzáteszem, a mi sulink még a norvég átlagban is a jól felszerelt sulik közé tartozik.
A tengerentúlon minden kicsit másképpen működik, mint odahaza. Ez alól a vezetői engedély megszerzése sem kivétel. A kiköltözés természetéből fakadóan kezdetben nekünk sem volt amerikai jogsink, jó ideig a magyar okmányunkat, illetve az azt kiegészítő nemzetközi jogosítványunkat használtuk.
Utóbbi dokumentum külön megér egy misét: egy, az otthoni okmányirodákban bárki által igényelhető, csodaszép, már-már a '70-es, '80-as éveket idéző, papír alapú gyöngyszemről van szó, amiben az a"legcsodálatosabb", hogy MAGYARUL van! Szerencsére nem sokszor volt dolgom a coloradói hatóságokkal, ám ha mégis lett volna, minden bizonnyal a mai napig őrizgetném magamban a rendőrjárőr arcát, miközben értelmezni próbálja a magyar szavakat.
Biztos vagyok benne, hogy nem csak velem fordul elő olykor, hogy keveredik az itthon és az otthon fogalma egy-egy mondaton belül. Például: „ Otthon hagytuk azt, de jó mert itthon van helyette ez.” Amikor újságoljuk valakinek, hogy hazamegyünk három hétre, de majd, ha hazajövünk (vissza ide) akkor találkozunk újra. Ezek a helyzetek mindenkinek ismerősek lehetnek, aki külföldön él. Egy idő után lesz"itthon" és"otthon". Sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hogy hol is van egy migránsnak a haza, hol az otthon. Mi a különbség a haza és az otthon között?
Az utóbbi pár hónapban minden social media felületet elárasztottak a mesés Izlandról szóló cikkek. Semmi bűnözés, itt a legjobb nőnek lenni, vicces polgármester, kiscicákkal fotózkodó rendőrök. Ennek tényleg nehéz ellenállni, és ha téged is sikerült behálózni a pufi madarak, égen táncoló sarki fény, és miniatűr lovak ígéretével, és éppen készülsz lefoglalni a repülőjegyedet, akkor biztos rengeteg kérdésed van az utazással kapcsolatban. Ezekre most megpróbálunk válaszolni.
Angliáról van,akinek a változékony, esős időjárás ugrik be.Van, aki fanyalog amiatt, hogy mennyire távolságtartóak és hűvösek az angolok. Persze olyanok is akadnak,akik szeretnek itt élni, mondván nyugodtabb és kiszámíthatóbb az élet. És hogy én miért szeretem ezt az országot? Itt egy teljesen szubjektív lista a kedvenceimmel:
20 évvel ezelőtt, Hawaii-n éltem egy ideig és akkor, ott, a magyar közösségben hallottam egy öreg emigránstól azt a bölcsességet, amit a mai napig igaznak és alapvetőnek tartok.
Egy parkban összegyűltek minden héten a magyarok és barbecue közben információt cseréltek, munkát szereztek és ajánlottak, barátkoztak és természetesen politizáltak. Többször előkerült, hogy „otthoniaknak” mit és hogyan kellene, kellett volna csinálniuk, mindig volt valaki, akinek volt megfejtése a problémákra. Egyik este különösen felhevülten és vehemensen vitatkoztak az éppen akkor aktuális magyarországi problémákon olyan magyarok, akik közül sokan a háború után, illetve a hetvenes években jöttek el. Ekkor hangzott el egy addigra már 60 felé járó barátunk szájából, hogy azok ne próbáljanak meg okosak lenni, akik a nehéz pillanatokban maguk mögött hagyták az országot és semmit nem tettek azért, hogy élhetőbb, szebb vagy jobb legyen. Nem baj az, ha valaki a jobb megélhetés, a nyitottabb szemlélet, a több pénz vagy bármi miatt új hazát – na jó, lakhelyet – választ, csak ne tegyen utána úgy, mintha ő sokkal jobban meg tudta volna oldani a problémákat, mint azok, akik otthon maradtak.
Egy péntek este úgy döntöttünk, hogy feláldozzuk magunkat a közjó oltárán, és kipróbáljuk a helyi vínbúdinban (nemzeti italbolt) fellelhető összes, kifejezetten nyári időszakra készített sört. Az izlandiak egyébként is imádnak minden különleges alkalomra újabb ízvilággal rendelkező sörökkel előhozakodni. Karácsony, húsvét, nyár: majdnem minden évszakra jut valami új, de ezek közül talán a legismertebb, és egyben a legnagyobb felháborodást keltő fajta a februári Þorrablótra (gusztustalan ételek fesztiválja) készített füstölt bálnahere sör. Mi azért most ennyire nem leszünk kalandvágyóak, és beérjük a narancs- és citromos ízesítésű változatokkal.
Összességében szerintem: ... Na de erről majd inkább csak a cikk végén. Valahogyan csak el kell magyaráznom, hogyan jutottam arra a következtetésre, amire. Ehhez pedig a legegyszerűbb út fentről lefelé vezet: azaz lássuk, hogyan érdemes kezelni szerintem a távkapcsolatokat.
Volt már korábban szó a búcsúzásról. Az tényleg egy elég nehéz dolog. Sosem felejtem el, amikor álltam a reptéren, a bőröndöm már úton volt a gép felé, a kora őszi nyárban rajtam egy télikabát és két meleg pulcsi (ezeket már nem tudtam belegyömöszölni a csomagba) a lisztferihegyi váróban és elbúcsúztunk. Mögöttünk volt már jópár év, előttünk pedig még több. A terv az volt, hogy néhány hét, egy-két hónap után ő is utánam jön. Aztán persze minden máshogy alakult.
Isten hozott Amerikában, a legek országában, ahol az lehetsz aki csak akarsz, ahol csak két véglet létezik: az álmod vagy valósággá, vagy pedig rémálommá válik. Az, hogy melyik fog bekövetkezni, már csak rajtad múlik, illetve azon, hogy mennyire vagy türelmes, kitartó, de legfőképpen, hogy mennyit bír a gyomrod és mennyit tudsz lenyelni.
Amerika a szabadság, a lehetőségek országa volt, van és még egy darabig az is lesz. Amerika a világ közepe – legalábbis ezt hiszik ők, és erre büszkék is. Ez az az ország, ahol ha megfelelő kapcsolatokat tudsz kialakítani, akkor nagyon gyorsan, nagyon magasra tudsz felszaladni a ranglétrán. Ezt az országot a bevándorlók 90%-a azért célozza meg, mert valóban a szabadság országa.
Nem kell sok időt eltölteni Finnországban, hogy észrevegyük: ez az ország, és ez a nép bizony teljesen más, mint amit megszoktunk kicsit (vagy nagyon) délebbre. Álljon itt egy összeállítás a finnekről, feketén-fehéren, sarkítva és szubjektíven. Ahogy kell. :)