Az olasz csizma zöld és kevésbé zöld sarka

2016. augusztus 16. 06:45 - Hello Magyarok!

4690243832_a1d5302844_o.jpg

T Bacsa Judith

Olaszországról legtöbbünknek a dolce vita, a hedonizmus, a kissé pazarló életmód juthat eszébe elsőre. Valószínű, még véletlenül sem gondol senki úgy az olasz gazdaságra és életre, mint valami minta ökoországra. Pedig a dolgok változóban vannak, szerencsére itt, Európa csizmájában is. 

Tovább
komment

A soha vissza nem térő balatoni nyár nyomában - Így nyaral a külföldön élő magyar

2016. augusztus 14. 22:51 - Hello Magyarok!

tihany_strand_balaton.jpg

Mórocz Ági

Már két hónapja volt, hogy bosszantottam a kollégákat a visszaszámlálásommal - tudtam, hogy nagy dobás lesz ez a vakáció. Egyrészt még is csak három hétről beszélünk, távol a munkámtól, másrészt már kezdtem unni a KFT: Balatoni nyár című szuperslágerének dúdolását, és ezt lefordítani a mi világnyelvünket nem beszélők számára. (“Élveztük mennyire jó ez a sablonos helyzet” vagy “mert ilyenek a kék szemű lányok”… Túl sok kérdést vetett fel másokban.) Aztán elérkezett az én időm és úgy döntöttem, hogy - ha nem is egy csillagkapu segítségével - egy Suzukival elrepítem a külföldi barátnőmet abba a bizonyos másik dimenzióba, ahol gyermekkorom emlékezetes nyaralásait töltem. Avagy megmutatom neki milyen is az a Magyar Riviéra.

Tovább
komment

Tokiói gyilkosságok

2016. augusztus 11. 20:58 - Hello Magyarok!

9521210491_61e6a9d102_b.jpg

Dóczi Tamás

Ha olvastuk a régi Tokió prostituáltjainak temetőjéről szóló cikket tudhatjuk hogy a város kies helyei számos hasonszőrű emléket őriznek. Ezeket a helyeket nagy valószínűséggel elkerüljük, hacsak érdeklődésünk nem vezet oda valamilyen oknál fogva. Nem kell túl messzire mennünk a Japán fővárosban ahhoz, hogy a város eme oldalának mementóiba ütközzünk. Tokióban járva jó eséllyel áthaladunk a Tokyo Station forgalmas vasútállomásán. Ha figyelmesek vagyunk, az állomás sötét múltjába is bepillantást nyerhetünk!

Tovább
komment

Fenntarthatóbb Afrikát!

2016. augusztus 09. 08:35 - Hello Magyarok!

13987968_1422873727742318_534615953_o.jpg

 Szabó Ági

Dél-afrikai Köztársaság. Afrika legfejlettebb gazdaságú országa. Ennek ellenére, Fenntartható országok sorozatunkba mégis a kontraszt miatt került be. Reális írás az afrikai környezetszennyezésről, ahol az iskolázatlanság igénytelenséggel párosul. Pedig lehetne és kell is tenni ellene. Csak akkor beszélhetünk egy igazán fejlett Dél-afrikai Köztársaságról.

Tovább
komment

Gasztro kalandok a Balkán szívében - A bárányfejtől a részeges albán szamárig

2016. augusztus 08. 21:40 - Hello Magyarok!

afc.jpg

Jani haverja

Albániában nagyon jókat lehet enni. Az élelmiszerek jó minőségűek, az éttermek pedig olcsók. Az albán ételekre hatással volt a török, szerb és az ősi mediterrán konyha is. Ezért kevés „eredeti” albán étel van. A szkipetárok nagyon szeretnek enni. Mivel közösségi emberek, albán embert egyedül ülni étterem, kifőzde asztalánál ritkán látni, és ha lehetőségük van rá, megadják a módját az étkezéseknek. Sokat és sokáig esznek, közben mindent megesznek, megbeszélnek.

Tovább
komment

10 dolog, amit valószínűleg nem tudtál Svédországról

2016. augusztus 07. 13:41 - Hello Magyarok!

michaliskoulieriswhatsinside.jpg

Szabó Vivien

Neked mi jut eszedbe először Svédországgal kapcsolatban? Fenyvesekből előbukkanó bárgyú rénszarvasok? Volvo kombival közlekedő családok? Szőke szingli csajok, szakállas félistenek? Igen-igen, egészen jó helyen jársz! Mielőtt ide költöztem én is pont ilyen kategóriák mentén gondolkoztam és örömmel jelentem, hogy ezek bizony a valóságban is léteznek. No meg sok minden más is, amit akkor hallhatsz, ha dacolva a hideggel és a svéd nyárral, beteszed a lábad a vikingek földjére.

Tovább
komment

Kirándulás a Zion és a Bryce Canyon Nemzeti Parkokban

2016. augusztus 06. 11:57 - Hello Magyarok!

bryce_canyon.jpg

PrehryFarkas

Séta az USA két lélegzetelállítóan szép nemzeti parkjában, a Zion és a Bryce Canyon Nemzeti Parkokban. Mindkét park 2,500 méterrel a tengerszint felett, Utah állam déli részén található, de mégis nagyon különbözőek. Míg a Zion Park egybefüggő óriási sziklahegyeiről híres, addig a Bryce Canyon Park látványossága a világon egyedülálló sok ezer vörös-fehér sziklaoszlop, melyeket turistautakon lehet megközelíteni. Hogy mindenki könnyebben maga elé tudja képzelni ezeket a természeti csodákat, íme egy virtuális túra.

Tovább
komment

Pho-tól a kutyahúsig – a vietnami konyha különlegességei

2016. augusztus 03. 11:55 - Hello Magyarok!

reb1.jpg

Braxátor Rebeka

A vietnami konyha ott szerepel a világ élvonalában, mind egészségesség, mind íz szempontjából. De vajon milyenek valójában az autentikus vietnami ételek? Tényleg olyan ízletesek? És mi a helyzet a hírhedt kutyahússal? Ha szeretnél többet tudni a vietnami konyháról, most hat vietnami étellel ismerkedhetsz meg.

Tovább
komment

Fedezzük fel Thesszalonikit!

2016. július 28. 14:06 - Hello Magyarok!

esernyk.jpg

Sztogi

Észak-Görögország központja, Thesszaloniki városa kevésbé ismert és kedvelt utazási célpont a magyar turisták körében. Miközben évente sok görög turista látogat el Budapestre, addig a magyar turisták száma Thesszalonikiben elenyésző. A magyarok számára Görögország a homokos tengerpartot és szigetvilágot jelenti, miközben a nagyvárosok kulturális és szórakoztató értéke jelentős. Egy hosszú görög hétvégére van olyan jó választás, mint mondjuk a távolabbi és felkapott Barcelona vagy Verona. 

Tovább
komment

Szicília rejtett kincsei: az Egadi-szigetek

2016. július 26. 23:34 - Hello Magyarok!

egadi1.JPG

Mihálydeák Rita

Aki Szicílián nyaral, annak feltétlenül meg kell látogatnia a Földközi-tenger rejtett csodáját, a három részből álló Egadi-szigetcsoportot. Levanzo, Marettimo és Favignana három kevésbé ismert, ám mérhetetlenül izgalmas állomás, egy varázslatos, megfoghatatlan szépségű világ!

Tovább
komment
süti beállítások módosítása